A legtöbb nő amikor kisbabát szeretne, kissé türelmetlenné válik, és már a korai szakaszban keresik magukon az árulkodó jeleket. Van, hogy mégis negatív lesz a teszt, másoknál éppen ellenkezőleg történik a folyamat: semmit nem érzékelnek, és mégis elmarad a menstruáció. Látható, hogy mindenkinek másképp reagál a szervezete a terhességre.

 

„Én úgy éreztem, hogy teherbe estem.”

 

Nagyon sok esetben előfordul, hogy bár a várandósságra utaló jelek jelentkeznek, mégsem fogant meg a kisbaba. Ennek oka, hogy a menzeszt megelőző tünetek és a terhesség jelei hasonlóak. Ha érzékennyé váltak a melleid, fájt a hasad, a megszokottnál fáradékonyabb voltál, és még egy kis émelygést is éreztél, akkor természetes, hogy azt gondoltad, hogy a terhesség jeleit tapasztalod magadon.

 

„Nem éreztem a terhesség jeleit, mégis megjelent a két csík…”

Előfordul olyan is, hogy pontosan ugyanazok a tünetek jelentkeznek rajtunk, mint amik a vérzés előtt szoktak. Aztán mégis elmarad a vérzés, a teszt pedig pozitív. Ilyenkor sokan megijedünk, pedig nincsen gond attól, hogy érezzük a premenstruációs tüneteket, hiszen nagyon egybevágnak a korai terhesség jeleivel. Teljesen normális, ha érezzük a derékfájást és az alhasi fájdalmakat.

 

Milyen korai jelek utalnak a terhességre?

A legtöbben keressük a terhességre utaló jeleket, amelyek a következők:

·  mellfeszülés

·  mellbimbók érzékenysége

·  hangulatingadozás

·  sűrű vizelési inger

·  reggeli émelygés

·  hányinger

·  derékfájdalom

·  fáradékonyság

·  puffadás

·  bővebb hüvelyváladék

 

Jelentkezhetnek-e terhesség jelei akkor is, ha nem vagy terhes?

A menstruációs ciklus anélkül is kimaradhat, hogy terhes lennél. Ha a nemi szervek egészségesek, és a hormonális rendszer is egyensúlyban van, akkor nagy valószínűséggel a menstruációs ciklus is megfelelően működik. Abban az esetben, ha valamilyen zavar támad bármelyikben, akkor a menzesz kimaradhat anélkül, hogy terhességről lenne szó. Sajnos a menstruációs ciklus kimaradását lelki és életmóddal kapcsolatos problémák is befolyásolhatják.

 

A menstruáció elmaradásának lehetséges okai:

  • szervi problémák (veleszületett vagy később kialakult, esetleg orvosi beavatkozás okozta)
  • hormonális eltérések:
    • pco
    • pajzsmirigy probléma
    • tejelválasztó hormon túltermelődés
    • korai menopauza
  • más szervi, testi problémák
    • gyulladások
    • súlyos betegség
    • túltápláltság
    • alultápláltság
  • lelki tényezők
    • stressz
    • krízishelyzet
    • pszichés zavarok

…és még sorolhatnánk

Mikor érdemes az első tesztet megcsinálni?

A terhességi teszt, a vizeletben előforduló terhességi hormon kimutatására alkalmas, a HCG hormon a terhesség során termelődik. Az együttlét után nagyjából tíz nappal a HCG hormon kimutatható. Pontosabb eredményt akkor kaphatunk, ha az elmaradt menstruáció utáni napon, reggeli első vizeletből végezzük a tesztelést.

 

A várandósság minden nő életében különleges időszak. Az anya és a magzat egészsége mindennél fontosabb számunkra, ezt tükrözi az L33 Medical szakmailag felkészült terhesgondozás menete is, ahol minden felmerülő kérdésre választ adunk. A legmegfelelőbb vizsgálatokkal várjuk rendelőnkbe, így nálunk biztonságban érezheti magát.  Ne feledkezzen meg a rendszeres nőgyógyászati szűrésről sem, amely a szeméremtest, a hüvely, a méh, és a petefészek vizsgálatából tevődik össze, valamint a méhnyakrák szűrése is beletartozik. A vizsgálat végén a páciens teljes körű kiértékelést kap az állapotáról. Jelentkezzen be szűrővizsgálataikra, hiszen az egészség mindennél fontosabb! Forduljon az L33 Medical csapatához bizalommal.