Az ásványok a természet azon csodálatos képződményei, melyek szépségük mellett gyógyító hatásukkal is ragyogóbbá teszik életünket. Mind spirituális, mind fizikai síkon támogatnak bennünket. Azért, hogy mindig a legmegfelelőbbet válasszuk, ismerjük meg a különböző ásványok egészségünkre kifejtett képességeit! Vegyünk szemügyre egy fiatal versenyzőt, a Tanzanitot!

Eredete

A rétegásványok családjába tartozó, ibolya és kék színekben játszó zoizitfajta az egyik legkésőbb felfedezett ásvány. A világ 1967-ben ismerhette meg, amikor Manuel d’ Souzának maszáj pásztorok megmutatták a kékes kincseket. A drágakőkereskedő először olivinnek vélte, majd alaposabb vizsgáklatoknak alávetve derült ki, hogy egy addig ismeretlen ásványra, egy kék zoizitre bukkantak.

Az újdonság erejét kihasználva a Tiffany & Co. mutatta be a világnak az új szenzációt, melyet lelőhelye után Tanzanitnak nevezett el.

A legendák szerint…

Tudósok vizsgálatai alapján a Tanzanit pár évezreddel korábbi vulkanikus tevékenységek eredményeként jött létre. Az ott élő nép, a maszájok fedezték fel a Merelani-hegység lábánál egykoron a szárazság miatt keletkezett tűzvészek eloltása után. A kincset csak jóval később mutatták tehát meg Manuel d’ Souzának…

A maszájok rendíthetetlenül hisznek a kő spirituális erejében. Az új kezdetek kövének tartják, aminél fogva újszülötteknek ajándékoznak belőle világra jövetelükkor. Ehhez köthetően a nyugati kultúrákban házastársi fogadalmakat erősítenek meg vele, vagy azt megelőzően, eljegyzési gyűrűbe foglaltatják a boldog közös élet reményében.

Fizikális és szellemi egészségünkért

Ahogy az ásványoknak általában, a Tanzanitnak is erőteljes spirituális kötődést tulajdonítanak, melyet kékes-lilás színe még specifikusabbá és erőteljesebbé tesz.

A Tanzanit a torokcsakrát erősíti. Ez fizikai síkon a torokgyulladások, hangszalagbántalmak, illetve egyéb, a hangképzéshez kapcsolódó betegség, elleni védelmező, valamint kúráló szerepben nyilvánul meg. Segít hangot adni érzelmeinknek, meghallattatni és megértettetni magunkat a világgal. Spirituálisan is ehhez segíti hozzá viselőjét: feloldja a blokkjainkat, amelyek addig elnyomták belső hangunkat. Megnyitja szellemi kommunikációs csatornáinkat mind a magasabb energiák, mint embertársaink felé. Életerőt fokozó hatása fizikális testünkben javuló regenerációs képességben, és ezzel összefüggésben, ellenállóbb immunrendszerben nyilvánul meg. Támogatja a sejtmegújulást és a méregtelenítést. Az ibolya-lila árnyalatú kövek a detoxikáló hatáson túl támogatják viselőjüket a függőségek kialakulásától, illetve az azoktól való távolmaradástól.

Szellemi feltöltés

A Tanzanit kékes-lilás színe komplex spirituális erőkoktél! A drágakő kéksége megnyitja viselőjét mind a földi mind a felsőbb energiák általi információk befogadására. Ez utóbbiakat a kő tulajdonosa intuíciók, kreatív gondolatok formájában tapasztalhatja meg. Ezt a hatást az ibolyaárnyalat csak fokozhatja. Hordjuk bátran, ha kifejezetten innovatív gondolatokat igénylő munkakörben dolgozunk. Valamint holtpontok, életúti blokkok idején, hogy segíthessen újra elindulni, új lendületet venni a folytatáshoz.

A kék szín ezen felül erősíti az intellektuális működést, ezért érdemes vizsgák, stresszesebb munkahelyi időszakok idején viselni.

A lilás árnyalatok az éber higgadtságot, józanságot nyújtják tulajdonosaiknak. Megnyugtatják a lelket, és serkentik az elmét. Csökkentik a dolgokhoz, személyekhez, rossz szokásokhoz való ragaszkodást. Felszabadítja viselőjét függőségéből.

Az ásványok csodálatos külsőbe zárt, különleges hatással bíró ajándékai a természetnek. Erejük érvényre juttatásához hinnünk kell bennük, odafigyelnünk a rajtunk végzett “munkálataikra”. Lehetőség szerint tisztítsuk őket rendszeresen, ami túl mutat a fizikális portalanításon! Viseljük bármilyen ékszerbe foglalva, ajándékozzuk újszülött kisembernek, vagy kérjük meg kedvesünk kezét vele. A lényeg, hogy higgyünk benne, tiszteljük erejét, és engedjük meg neki, hogy támogasson bennünket!