Szatmári professzor ebben többek között így beszél: “1989-ben mentem el Hollandiába, amikor a múlt rendszer már az utolsókat rúgta és 1993-ban tértem haza. Amikor elmentem, a vasfüggöny mögül érkező ember kisebbrendűségi érzésével érkeztem, úgy éreztem, óriási megtiszteltetés, hogy eljuthatok Nyugat-Európába. Ma már egy fiatal orvos életpályájának szerves része, hogy megjárja a külföldet, kipróbál egy más rendszert, egy más megközelítést, és szerencsés esetben hazatér, mint egykor a céhlegények. Én a legnagyobb presztízsű holland intézménybe, az Erasmus Egyetem gyerekkórházába kerültem, ahol a szakma professzionális szinten történő elsajátítása mellett meg lehetett tanulni a villámgyors döntés és alkalmazkodás tudományát is. Egy kísérletes projektmunkára mentem ki, aztán hamarosan olyan pozícióba jutottam a kórházi hierarchiában, ahol rálátásom nyílt arra, hogyan működik egy csúcskategóriájú holland kórház belülről, financiális, logisztikai és humán erőforrás értelemben.
