2018. április 22. vasárnap, Csilla, Noémi napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvostörténet A múltban gyökerező jelen nélkül nincs ígéretes jövő

A múltban gyökerező jelen nélkül nincs ígéretes jövő

2013-03-09 07:30 Forrás: Orvosok Lapja 2013/1-2. -- Czompó Judit
1834
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A Magyar Tudomány Ünnepe keretében számos intézmény (többek között az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Állandó Bizottsága, az Óbudai Egyetem, a Hadtörténeti Múzeum, a Magyar Orvostörténeti Társaság, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára) részvételével immáron 29. alkalommal került sor arra az ankétra, amely idén az „Újabb eredmények a hazai tudomány-, technika- és orvostörténet köréből” címet kapta.

A 2012. november 21–23-ig tartó tudományos konferenciának három budapesti helyszín adott helyet. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Garibaldi Klubja az első, a Közlekedési Múzeum a második, míg a Magyar Kémikusok Egyesületének Tanácsterme a harmadik napon fogadta azokat a szakembereket és újságírókat, akik egyebek mellett „Az orvostechnika mint a közelmúlt és a jelen diszciplínája”, „A gyógyítás és technika emlékei az ókortól a reneszánszig”, valamint az „Orvostörténeti emlékek az új- és legújabb korból” című – több izgalmas témával foglalkozó – előadásra voltak kíváncsiak.

Schiller Vera „Az alexandriai Szerapisz-templom” című, minden tekintetben színes előadásával „melegedett” be a Magyar Kémikusok Egyesületének Tanácstermében üldögélő hallgatóság. Ezután dr. Győry Hedvig régész, egyiptológus vázolta fel röviden a régmúlt idők nagy orvosainak, varázslóinak alakját és munkamódszerét. Ábrákkal, képekkel tarkított izgalmas előadása elevenítette fel a 3000 éves múltra visszatekintő fáraók korát, azon ókori gyógyítók alakját, akik (ahogy dr. Győry Hedvig fogalmazott) „már jól tudtak mindent”. A szakember a híres egyiptomi orvoslás történetének legteljesebb, legjelentősebb forrásának tekinthető orvosi papírról, az Ebers-papiruszról is beszélt, amely az égési sérülésekről, a fül-orr-gége betegségeiről, a diabetes mellitusról, a keringési rendszerről, a bélbetegségekről is igen részletes leírást tartalmazott, továbbá fogászati és fogamzásgátlási kérdéseket is érintett, valamint a ma depressziónak nevezett pszichiátriai állapottal is foglalkozott. A több mint 600 mágikus formulát és orvosság receptjét, ráolvasást tartalmazó tekercsről szóló beszámolóból az is kiderült, hogy az ókori orvosok által végzett számtalan vizsgálatra és tapasztalatalapú gyakorlatra épülő receptekben „mértékkel” használt ricinus, az Ozirisz isten segítségét nyújtó, kalciumban, magnéziumban, rézben, vasban és foszforban is gazdag datolya, a földi tök, vagy az egyiptomiak által a sör ízesítésére is használt koriander már évezredek óta a gyógyítás szolgálatában állt. A gyógyfüvek és gyógynövények, illetve az amulettek „démonűző” erejét az egyiptomi orvoslás előszeretettel alkalmazta – húzta alá dr. Győry Hedvig, aki többek között ezen idézettel illusztrálta az orvoslás és a mágia szoros kapcsolatát: „Ízisz hozta ezt Hórusznak, hogy hasát (testét) nyissa, hogy a rosszat kiengedje, ami benne van”. Mint kiemelte, az egyiptomi orvosok a gyógyszerek elkészítésénél is használtak ráolvasást, hogy pontosan kimérhessék az adott betegség elűzéséhez szükséges mennyiséget, illetve a beteg is „elmormolta” a ráolvasó szöveget, amikor az orvosságot bevette.

Egyiptom gyógyítói után a fiatal régész és etnográfus, Zsonda Márk a római kori sebészetben használt műszerekről, illetve az e korban alkalmazott – az egészen a XX. század elejéig fennmaradó – módszerekről ejtett szót, valamint a római kori sebészetnél használt eszközök (különös tekintettel a szikék) különféle ábrázolási módjait ecsetelte. Bemutatta azt az általa készített tipológiát, melyben a szikéket funkciójuk szerint csoportosította. Így a hallgatóság közelebbről is megismerkedhetett többek között a hasas, a bőr- és a cserélhető pengéjű szikével, a tompa bontóval, illetve a magzati fogóval, amit az életképtelen magzat eltávolítására használtak. Mint kiderült, a római gyógyítók kizárólag elhunyt anyákon végeztek császármetszést, hogy a még életképes gyermeket világra segítsék. A különféle gyűjtések (Jackson 1990, a magyar Smidt professzor) ábráival, és egyéb, a római orvosláshoz kapcsolódó képekkel (az orvost és beteget is ábrázoló Traianus-oszlop; nyílvessző hegyének eltávolítása; koponyalékelés) illusztrált gazdag előadása az évezredekkel korábban működő római orvostudomány – amelyben a mágia még igen erősen éreztette hatását – szakosodását (sebészet, nőgyógyászat) is jól érzékeltette.

Dr. Kapronczay Katalin – a „Betegek, betegségek, gyógymódok a 19. századi francia litográfiákban” című előadása kissé könnyedebb „vizekre” evezett. Az egyik legjobban felépített előadásból kiderült, a humor forrásaként szolgáló egyes betegségek bizony korántsem voltak olyan „kacagtatóak”. Mint hangsúlyozta, „a régi korok óta ismert különféle betegségeket feldolgozó képzőművészeti alkotások között nagy arányban találkozunk groteszk karikatúrákkal, melyek pellengérre állítják nem csupán a különböző beteget, betegségeket, de a szatíra eszközeivel magát az orvost is. Visszatérő témaként ott vannak a látványos külsőségekkel megjeleníthető kóros állapotok, és a helyzetkomikum adta hatásokra alapuló esetek is. Igen gyakori a fogfájás, a kólika, a gyomorbántalmak ábrázolása. 

A külső tüneteket nem mutató, de annál több ceremóniával ápolt migrén, képzelt beteg bemutatása is jellemző” – mutatott rá dr. Kapronczay Katalin, aki a Párizsban 1823-ban megjelent Albume Comique Pathologic Pittoresque orvosi karikatúrát tartalmazó album – amit egyébként a Semmelweis Egyetem Könyvtár Ritkasággyűjteményében őriznek – 20 karikatúrája közül nyolcat választott ki előadása aláfestéséhez. Mint mondta, a szép kiadás a portéfestészetet és térképkészítést is űző neves rézmetsző, Ambroise Tardieu érdeme, aki a híres Ambroise család tagjaként (17. század) vált ismertté a francia képzőművészetben. Az apró részletek kidolgozásának mestere, Louis Francois Aubry karikatúráit a tetszetős forma és a megértő humor jellemzi. A miniatűrfestő a nap mint nap előforduló betegségek ábrázolásában éles szemmel látta meg a témában megbúvó „fricska” lehetőségét. A gyomorrontás című képe középpontjában egy idősebb úr szenvedésének lehetünk szemtanúi, akit egy beöntésre szolgáló hatalmas eszközzel felszerelkezett asszonyság vár a másik szobában. A család többi tagja (feleség, gyerek) pedig együttérzéssel nézi a beteget – jegyezte meg a kép kapcsán az előadó. 

A „Migrén” című karikatúrát – amelynek készítőjét nem ismerjük – úgy írta le, ahol a központi figura egy borogatással a fején ücsörgő hölgy, akit féltő gonddal ápolnak családtagjai és a személyzet. A képen nagy edényekben párolognak a gyógyfőzetek, és készül az újabb borogatás, illetve a figyelmes férj cipőjét levetve vonul át a szobán, hogy az ilyenkor a zajokra nagyon érzékeny asszonyát ne zavarja. Mint azt Kapronczay Katalin kiemelte, a legtöbb orvostörténeti háttere a „Vitustánc” című képnek van, amelynek szereplői azon tömegpszichózison alapuló betegségben szenvednek, amit a korabeli orvosi művek táncdühjárványnak, táncpestisnek is neveztek. Az egész falvakat hatásuk alá kerítő táncolók, akiket az ördög táncosainak is hívtak, addig forogtak, amíg a halálos kimerültségtől össze nem estek. A vitustánc elnevezés abból ered, hogy a tánckórságban szenvedő betegek gyógyításáért Szent Vitushoz imádkoztak, amit később a tömegesen jelentkező rángógörcsös állapotra is alkalmaztak – jegyezte meg Kapronczay Katalin. A szép metszeteket mutatva megemlítette az 1796-ban kidolgozott technikát, a litográfiát is. Ugyanis a síknyomtatásnak köszönhetően – mutatott rá a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Levéltár osztályvezetője – a színes nyomatok, plakátok, képek, tudományos szövegek és az ez idő tájt kiadott orvosi kiadványok (anatómiai atlasz) élethű és tetszetős illusztrációs anyagai is nagyobb példányszámban jelenhettek meg.

Simon Katalin „A gyógyítás színhelyei Budán (1686–1848)” címmel tartott előadása több éves kutatási munka egyik szakaszát vázolta fel. A cél az, hogy minél több városnak meglegyen a saját maga történelmi atlasza, amely korabeli térképekből, reprodukciókból és tematikus térképekből áll, amelyhez adattár és bevezető tanulmány is tartozik. A Nemzetközi Várostörténeti Bizottság kezdeményezése a 20. század közepén indult el a tudományos munka. Immáron 18 országban létezik ilyen „történelmi atlasz”, 480 városban. Németország, Nagy-Britannia és Írország volt a legtermékenyebb e tekintetben, Magyarország csak a „vasfüggöny” lebontása után kapcsolódott a programhoz, így az ilyen jellegű munkálatok csak 2004-ben kezdődtek meg. Sopron és Sátoraljaújhely történelmi atlasza már kész, Kecskemété és Budáé még kiadásra vár – tette hozzá Simon Katalin, aki szót ejtett a Vár és a Viziváros kórházairól (Szent János Kórház, Szent Miklós Kórház, Erzsébet-apácák Kórháza), szegényházairól, veszteglő házairól és katonai kórházairól is, illetve korabeli látképeket vetítve bemutatta a patikák (Arany Sas, Városi Patika, Fekete Medve), fürdők (Király, Rudas, Rácz, Sáros) helyszíneit, ahol az egykori gyógyítók, patikusok, borbély-sebészek és fürdősök dolgoztak.

Mindezen előadásokból az szűrhető le, hogy a múltban gyökerező jelen nélkül nincs ígéretes jövő – és ez az orvoslás, a gyógyítás területére is igaz. Az egyiptomiak a természet gyógyszereivel, kincseivel gyógyították, enyhítették a betegek kínjait. E gyógymódok és gyógynövények még ma is szolgálják az orvostudományt, sőt a 20. században újabb „csodákat” adnak a mai orvosa számára. A régi korok orvosai, az egyiptomi (Hesziré), a görög (Hippokratész) és római (Soranus, Galenus) gyógyítók sikerrel kezelték a járványok és éhínség nyomán fellépő – az ókor embere számára isteni csapásnak vélt betegségeket. Az ókori gyógyítók orvostudományban elért sikereinek egyik ékes bizonyítéka – a fáraók közül minden tekintetben a (szó szerint) a legnagyobb, a több mint 170 cm-es, szőke hajkoronával megáldott II. Ramszesz fáraó, aki az Egyiptomot sújtó „sorscsapások” és betegségek ellenére magas kort ért meg, és 66 éves uralkodása alatt a becslések szerint 85–100 gyermeke született.

Ezek a cikkek is érdekelhetik

Kulcsszavak

orvostörténet ,