Bitter_Istvan_200x300

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermekkorban is diagnosztizálható, az esetek 30–70%-ában kinőhető betegség. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika kutatócsoportja felmérte az ADHD előfordulási gyakoriságát Budapesten, szakambulanciát létesített az érintettek számára. A részletekről prof. dr. Bitter Istvánt, a klinika igazgatóját kérdeztük.

– Milyen előfordulási gyakorisága figyelhető meg a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarnak Magyarországon és a világon?
– Az előfordulási arány a gyerekek között 3–7% között mozog és az érintettek fele-kétharmada felnőttkorába is átviszi betegségét – van, aki teljes egészében, mások csupán a tünetek egy részét illetően. Az amerikai adatok szerint az érintettek 30–70%-a nem növi ki teljesen ezt a betegséget.

– Mit jelent pontosan a kórkép, milyen tünetekkel jár?

– Fő tünetekként a figyelemzavart, a szétszórtságot és hiperaktivitást szokták említeni, valamint az impulzivitást, ami szóban és akár tettekben is megjelenhet, mikor az ember meggondolatlanul reagál verbálisan vagy akár megüt valakit hirtelen felindulásból. Ilyen tünet (bocsánat: ez stigmatizáló, a szándékosságot sugallja) a mindennapi életben pl. a gyorshajtás vagy a figyelmetlen gépkocsivezetés. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott diagnosztikai kritérium-listán (DSM-IV) nem szerepel olyan hangsúlyosan, de az emocionális labilitás is jellemző az érintettekre, a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral élő emberek hangulata a szokásosnál gyorsabban változik. Számos egyéb tünete és következménye is van a betegségnek: gyermekkorban az iskolai nehézségek, a szociális viselkedésben megnyilvánuló problémák, a zsarnokoskodás – az érintett nem veszi figyelembe a többi gyereket azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs meg az ehhez szükséges türelme. Felnőttkorban ezek a viselkedésformák némiképp átalakulnak, ami a felismerést is nehezíti. A hiperaktivitás gyakran jelentős mértékben csökken vagy megszűnik, a figyelemzavar ellenben megmarad, ami a részletek feletti elsiklásban, a koncentrálásra való képtelenségben nyilvánul meg például, így annak ellenére, hogy néha nagyon tehetséges emberekről van szó, az érintettek elveszíthetik munkájukat, mert folyamatosan hibákat követnek el. Megbántódnak barátaik is, mert a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban szenvedők rájuk sem tudnak kellő figyelmet áldozni. Jellemző még az érintettekre, hogy nem tudják kivárni a sorukat vagy végighallgatni a másik embert, félbeszakítanak másokat, néha a válaszra sem figyelve lehengerlően túlbeszélik partnerüket, ráadásul feledékenyek, nem emlékeznek előre egyeztetett időpontokra – tehát számos olyan tünettel rendelkeznek, amely a családi, a társasági és a munkahelyi életüket is ellehetetleníti.

– Vannak-e a betegségnek jellemző kockázati tényezői?

– Erőteljesen megfigyelhető jelenség a családi halmozódás. Számos esetben úgy jutnak el hozzánk a felnőtt betegek, hogy miután gyermeküknél megállapították a diagnózist, a szülők rájöttek, hogy nekik is ugyanez a probléma nehezíti életüket.

– Vannak-e a kórképnek enyhébb és súlyosabb formái – mikor kell már betegségként kezelni a tüneteket?

– Akiknél a jelenleg éppen átalakulás alatt álló DSM-IV kritériumok – a figyelemzavar, a hiperaktivitás és az impulzivitás köré csoportosuló kilenc tünet – közül hat megfigyelhető, azoknál diagnosztizáljuk ezt a kórképet. Felnőttkorban gyakoribb az enyhébb forma, amelyre már csupán maradványtünetek jellemzőek. A kritériumrendszernek megfelelő kórképpel élő embereket akkor részesítjük terápiában, ha ők maguk segítséget kérnek. Rendszerint ez azért következik be, mert betegségük súlyos problémákat okoz életükben. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján felnőtteket kezelünk. Pácienseink általában olyan saját maguk által generált konfliktusokba keverednek barátaikkal, családjukban és munkahelyükön, amelyeket el szeretnének kerülni. Gyerekeknél jellemzően iskolai problémák jelennek meg – az egyébként okos érintettek nem tudják elvégezni az iskolai feladatokat, megbuknak vagy akár el is tanácsolják őket. A terápia meghatározásában mindig az adott egyén szenvedésének mértéke dönt, vagyis az, hogy a kórkép mennyiben gátolja az ő személyes életvitelét. A kezelésnek különböző módjai vannak, és hogy ezek közül melyiket javasoljuk, az függ az érintett életkorától és attól, hogy átmeneti vagy tartós terápia szükséges-e a számára.

– Milyen különböző kezelési formák léteznek, és milyen szempontok alapján döntenek a terápiáról?

– Terápiát akkor javasolunk, ha a kórkép kimeríti a diagnosztikai kritériumokat és teljesítménycsökkenéshez, tartósan rossz életminőséghez vezet. A további döntést befolyásolja az is, hogy a páciens, illetve gyerekek esetében a szülők milyen típusú kezelésben gondolkodnak. A legelterjedtebb kezelési forma a gyógyszeres terápia. A betegség hátterében egy jól körülírható zavar, az agy alulstimuláltsága áll, melynek következtében kompenzatorikus mechanizmus jelenik meg a központi idegrendszerben, ez okozza a túlmozgást, a nyugtalanságot. Olyan stimuláns gyógyszerek hatásosak ellene, amelyek a központi idegrendszer alulműködését korrigálják. A felnőttek számára Magyarországon nincs forgalomban ilyen gyógyszer, kizárólag az OGYI külön engedélyével lehet hozzájutni a szükséges gyógyszerekhez. (Megjegyzés: kérhetnénk még egy másfajta gyógyszerre is engedélyt, azonban ilyen esetben a beteg nem kap támogatást a kezelésre, s a magas ár miatt ezt nem vállalják a betegek.) Amennyiben a zavar a leggyakoribb szövődményével – depresszióval – jár, akkor az antidepresszánsok köréből is választhatunk olyan készítményt, ami összetételének köszönhetően a figyelemzavaros hiperaktivitás zavarra is jótékonyan hat. A szülők egy része és a felnőttek közül is sokan szeretnék azonban elkerülni a gyógyszeres kezelést. Léteznek kognitív viselkedésterápiás módszerek is, amelyek sokat javíthatnak a betegek állapotán. Felnőtteknél ez a terápia általában azzal kezdődik, hogy az érintett megtanulja, miként tarthat rendet saját életében, hogyan ossza be az idejét, mi módon tervezheti meg a napját és hogyan válhat képessé arra, hogy tartsa magát terveihez és ne feledkezzen meg a számára fontos teendőkről. Hangsúlyozom, hogy sokszor kiváló képességű emberekről van szó, akik ugyanakkor nem képesek bizonyos alapvető funkciókat ellátni, olyanokat, amelyek normális esetben egy 8-9 éves gyermek számára sem okoznak problémát.

Orvosi szemmel nézve mennyire fontos szerepet tölt be a gyógyszeres kezelés a komplex terápiában?

– A stimulánsokkal való kezelés gyakran ellenállásba ütközik, ezért fontos hangsúlyozni, hogy ezek kontrollált szerek, amelyeket nyugodtan rendelhetünk gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ez az egyik legrégebbi gyógyszer a ma használt készítmények között, tehát mind hatékonysága, mind biztonságossága igen jól ismert. Egyértelmű adatokkal rendelkezünk arról is, hogy a kezelt gyerekek közül kevesebben használnak illegális drogokat, mint a nem kezelt érintettek. A tünettel rendelkező gyerekek gyakrabban használnak drogot. Előfordult, hogy felnőtt páciensünk, aki attól szenvedett, hogy nem tudta végigülni munkanapjait és ezért veszélybe került az állása, egy mások számára pörgést biztosító, illegális stimuláns segítségével oldotta meg problémáját – vagyis nála pont fordítva hatott a szer. Szerencsére rájött, hogy valójában mi a problémája, és hozzánk fordult kezelésért. Állapota rendkívüli módon javult, már nem szorul illegális szerek használatára. Azért is fontos kezelést biztosítani, mert elsősorban Nagy-Britanniában végzett felmérések alapján tudjuk, hogy a nem kezelt betegek közül sokan börtönbe kerülnek többszörös gyorshajtásért vagy egyéb rendbontások miatt. A büntetett előélet veszélye mérhetően csökken a kezelt betegek körében. Az Egyesült Államokban úgy tűnik, hogy túldiagnosztizálják ezt a kórképet, de Európában és főként Magyarországon nem ez a jellemző. Nekünk még tennünk kell azért, hogy minél szélesebb körben felismerjük: ez a betegség épp olyan jól meghatározott problémákat okoz, mint egy lábtörés vagy egy depresszió. A figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral élő embereknek is jár a konzultáció, a diagnózis és a szükséges kezelés.

– A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján Önök kiemelten foglalkoznak ezzel a kórképpel. Pontosan milyen formában teszik ezt?

– Néhány évvel ezelőtt alakult egy kutatócsoportunk, és később egy klinikai ambulanciát is létesítettünk figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral élők számára. Ilyen irányú érdeklődésünk egy felméréssel kezdődött, melynek során megvizsgáltuk, hogy a budapesti háziorvosi rendelőkben más problémákkal megforduló páciensek közül hányan érintettek ebben a kórképben is. A vizsgálatba bevont több mint 3000 beteg kb. 2%-a bizonyult érintettnek, kortól és nemtől függően – férfiaknál gyakoribb ez a zavar és a kor előrehaladtával csökken előfordulási gyakorisága. Ez az eredmény megfelel a nemzetközi viszonylatban mért adatoknak is. Azt is megvizsgáltuk, hogy az érintettek milyen egyéb betegségtől szenvednek. A leggyakoribb kísérőbetegségnek a depressziót találtuk. Az ADHD és a depresszió együttes előfordulása esetén a figyelemzavaros hiperaktivitás szindróma lefolyása súlyosabb, mintha szövődmény nélkül szenvedne tőle a páciens. A képalkotó eljárásoknak köszönhetően ma már azt is tudjuk, hogy a betegség kialakulásában egy agyi érési zavar is szerepet játszik, ezért az idegrendszeri fejlődés tartós zavarai körébe tartozó betegségnek tekinthetjük. A klinikán dolgozó fiatal kollégák kutatásának része, hogy ezeket a változásokat működés közben is felmérjék, így ne csak képeket kapjunk az egyes részek fejlődésben való elmaradásáról, hanem EEG-vizsgálat segítségével a közben zajló folyamatokról is tájékozódhassunk. Az Utrechti Egyetemmel közösen végzett vizsgálatunk során funkcionális MRI-vizsgálattal a kórkép gyermekkori és felnőttkori formáját hasonlítottuk össze. Az adatok még feldolgozás alatt állnak, de már most úgy tűnik, hogy a gyermekkorban jellegzetes zavar a felnőtteknél már kevésbé, vagy egyáltalán nem látszik, ami alátámasztja azt a megfigyelést, hogy a betegség egyeseknél részben, mások esetében teljesen kinőhető.