2018. április 25. szerda, Márk napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Vélemény Vonzás és taszítás

Vonzás és taszítás

2013-07-08 07:32 Forrás: Orvosok Lapja 2013/6. -- Dr. Szutrély Péter
1227
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség márciusi TDK-rendezvényén hangzott el ez a kijelentés egy fiatal kollégától: „Magyarország nem vonzó többé számunkra.”(OL 2013/3. 1–3.o.) Mi lehet „vonzó” ország egy fiatal orvos számára? Az, ahol az orvos sorsa könnyű.

 

 Legalábbis könnyűnek látszik. Első pillantásra. Mert felmérések szerint elsősorban jó munkafeltételek vannak, jó munkahelyi légkör, és olyan anyagi ellenszolgáltatás, mely a megfelelő életszínvonalat lehetővé teszi. Talán ilyen egyszerű a vonzás bája. Nem cél most a munkafeltételek vagy munkahelyi légkör elemzése, ezt máskor kell megtenni. Nem felmérések, statisztikák, görbék és hivatkozások unalomáradatában, hanem azok által, akik évtizedeken át megélték ezeket a gyönyöröket. Képesek tapasztalataik összefoglalására. A vonzás ott kezdődik, hogy például ez is lehetővé válik. Majd. Egyszer.

A fenti tudósításban ez áll: „Megoldási javaslatom nincs.” Ez bizony baj! Mert van.

Egy egész sereg megoldási javaslat van, volt és lesz is, ám olyan megoldás, hogy fütyülünk a javaslatokra, olyan valóban nincs! Valóban: megoldások keresése nélkül sem Magyarország, sem egyéb ország nem lesz vonzó. Tapasztalatokon, gyakorlatokon alapuló, nem gépen, „térkép e táj”-szerűen kiszámolt elméleteket gyártó megoldások keresésének megoldáskulisszáira gondolok.

Talán van más vonzó ország? Nagy-Britannia, esetleg Németország? Az idézett, fiatal kolléga szemszögéből minden bizonnyal, hiszen legfeljebb segédfogalmai vannak arról, mi is zajlik ezekben az országokban. Egyet érezhet csupán: a sors annyival könnyebb, amennyivel kevesebb anyagi gond merül fel. Ez lehet igaz az említett országokban, ám lehet hamis is.

Az orvosi hivatás lényege több ennél. Lebecsülése a fiataloknak, az utánunk következőknek, ha pályaválasztásukat nem vesszük komolyan, és szándékaikat az orvosi hivatás terén nem érezzük át! Talán kevesebb a kiforrott elképzelés, talán több a „jó pénz’” utáni vágy. Meglehet. Ám némi visszagondolással átérezhetők azok a bolondítóan illatos, májusi éjszakák, amikor élettől, izgalmaktól és szerelmektől eltelve érettségi tételeink gyötörtek. Talán azért égtünk, éltünk, mert az anyagilag előnyös volt?

A fiatalok életcéljai még akkor sem lebecsülendők, ha manapság ők maguk sem igyekeznek meggyőzni valami más felől. Vannak tehát, akik orvosi pályát, életmódot választanak, ki tudja, milyen okból.

Ha ezeknek a fiataloknak egy élettér nem vonzó többé, akkor ebben nem ők a hibásak! Hanem mindazok, akik egy olyan életteret alakítottak ki, ami „nem vonzó”.

Azok, akik úgy éltek, hogy vonzóvá tehették volna cselekvéseikkel. Vonzóvá tehették volna, ha valamilyen belső, orvosilag kiművelt, érzékeny lelkület talaján erre képesek lettek volna egyáltalán. Alázattal, átfogó átgondolással, önzés helyett szolgálattal, és mindannak igénybevételével, ami segítséget oly sokan felajánlottak. A magyar egészségügy kíméletlen elemzése, emberi hibáinak kimutatása, mondhatni jellemrajza megint csak nem görbék és közkérdések, hanem tapasztalatok alapján, elmaradt. Ez a sivatag márpedig nem vonzó.

Ha ma Magyarország „nem vonzó”, akkor a puszta pénzen kívül más ország sem lehet vonzó azok számára, akik hivatást éreznek a segítő ember professzionalitásában. Mert mindaz az ellenőrzés-kézi irányítás-bürokrata-laikus-korrekt rémálom, mely az ember betegséggel és orvosával szembeni érthető, természetes, ám kezelendő ellenszenvéből ered, Magyarországon is, másutt is dionüszoszi gátlástalanságait ünneplik, míg a valós tartalom, a gyógyító ember, mint hivatásos segítő, ki életét erre a feladatra teszi fel, érthetetlen mítosszá válik. Érthetetlen mítosszá, melyet a binér „értelem” bujasága győz le végképp.

Magyarország és a Föld egyetlen országa sem válik vonzóvá azon fiatal kollégák számára, akik hivatásukat keresik, abban és azzal szeretnének élni. Márpedig éppen őrájuk számítunk itt, Nagy-Magyarországon!

Még nem veszett el senki, aki máshová vonzódik pénzalapú, vagy magasabb rendű érzelmei alapján. Tapasztaljon, tanuljon, lásson és értsen úgy, ahogyan a „bennfentesek” értenek valamit, legyenek otthon két kultúrában, nyelvben, életben. Értékes emberek, értékes orvosok lesznek! Azután egyszer, valamikor, mégiscsak megzendül egy ellenállhatatlan érzés, mely még akkor is erős, ha nehéz megkedvelni. Hazamegyünk. Hazajönnek. Legtöbbjük. De akkorra már itthon várni kell őket valamivel! Vajon az legyen a befogadó virágoskert, melyhez ma művelődik az ágyás? Aligha. Van megoldás! Vannak megoldások. A vonzásért tenni kell. Meg kell művelni, műveltetni a befogadó ágyást. Tapasztalt, jó kertészekkel.

Ezek a cikkek is érdekelhetik