2017. június 23. péntek, Zoltán napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Vélemény Vendégorvosok német nyelvi ismeretei (Emigránsok?)

Vendégorvosok német nyelvi ismeretei (Emigránsok?)

2013-12-03 07:19 Forrás: Orvosok Lapja 2013/10. -- Dr. Gaál Csaba
1719
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


„... ha egy magyar mondja, hogy perfekt, akkor tud egy kicsit; ha azt mondja, hogy tud egy kicsit, akkor nem tud semmit; ha nem tud semmit, akkor nem magyar. „ Lomb Kató (Bábeli harmónia)

Németországban egyre nő a bevándorló orvosok száma. 2012-ben 32 548 külföldi kollégát tartottak számon, ami 4193-mal több, mint a megelőző évben (14,8%-os növekedés). A legtöbben Romániából, Görögországból, Magyarországról, Bulgáriából és Szíriából származnak. 2012-ben Romániából 610, Magyarországról 239 orvos érkezett az országba. Bár nem kevesen egyéni kezdeményezés útján jutnak álláshoz, sokan viszont csak a búsás haszonnal dolgozó közvetítő cégek segítségével kapnak munkát.

A német orvoshiány leginkább a kis kórházakat érinti (250-nél kisebb ágyszám). A szűkös orvosellátás nem az elégtelen hazai képzés miatt állt elő, hanem a fiatal német orvosok munkájának „keretfeltételei” elégtelensége következtében, de erről most nem akarok szólni. Annyit azonban megjegyeznék, hogy ők is vándorolnak, csak más irányokba és más célkitűzésekkel.

A legtöbb kórház működését csak idegen orvosokkal és nővérekkel lehet fenntartani. Vannak olyan intézmények, ahol a személyzet 50%-a (!) külföldi, sőt olyan is ismert, ahol az osztályos orvosok egyike sem tud rendesen németül. Alapvető gond a német nyelvi ismeretek hiánya. Sok beteg panaszkodik, hogy nem tudja megértetni magát az orvosával. Ez különösen ott mutatkozik meg, ahol nem az irodalmi (hochdeutsch) nyelvet beszélik (márpedig ez a köznapi gyakorlat!), hanem valamelyik dialektus honos. A betegeken kívül a kórházvezetés is panaszkodik, mivel a nyelvi nehézségek miatt már a mindennapi munkafolyamatok is nehezítettek.

A külföldi orvosoknak a munkavállalási engedély megszerzéséhez nem elegendő a diploma egyszerű bemutatása és elismertetése, idegen nyelvi ismereteikről szóló képességeiket is igazolni kell. Eddig elegendőnek bizonyult a B2, illetve C1 típusú európai referencia, ez azonban csupán általános nyelvi tudásról tanúskodik, ami az orvos-beteg kapcsolatban és az orvosok közti mindennapi érintkezésében (szaknyelv) messze nem elég. (A Marburger Bundnak, azaz az Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint a külföldi orvosnak többet kell tudnia, mint csak egy pizzát megrendelni az éjszakai ügyelet során.) A Szövetségi Orvoskamara véleménye, hogy ezen túlmenően meg kell győződni a szakmai nyelvi ismeretekről is, vagyis ilyen irányú szóbeli és írásbeli vizsgát vár el, melyet már több tartományban be is vezettek, legújabban pedig a baden-württembergi kamara is szorgalmaz. A vizsga több részből áll: szimulált, orvos és beteg közötti beszélgetésből, melynek lényege a kórtörténet felvétele, ezek után következik a beteg bemutatása és a diagnosztikus, valamint a terápiás elképzelések ismertetése, a beteg felvilágosítása, és végül az orvosi levél (Arztbrief), azaz epikrízis megfogalmazása.

Egy tanulmányban 243 idegen anyanyelvű orvos német nyelvi ismereteit vizsgálták írásbeli próba alapján: csupán 20%-uk felelt meg a minimális követelményeknek. A Freiburgi Egyetem által összeállított ún. „betegkommunikációs” tanfolyam elvégzése után ez az arány már elérte a 75%-ot. Ezt a vizsgaanyagot időközben már jó néhány tartomány elfogadta, és be is vezette.

Már az anamnézis felvétele sem egyszerű. Bár német nyelvi érettségi és későbbi, középfokú nyelvvizsga után kerültem idegenbe, bizony nehézségekkel és sok különlegességgel, ismeretlen nyelvi fordulattal, a Halász-féle, régóta túlhaladott, a nyelvi fejlődést figyelmen kívül hagyó szótár hiányosságaival kellett szembe néznem. A vidékünkön beszélt sváb pedig olyan dialektus, amit máig nem sikerült feldolgoznom. (Akkor még nem tudtam, hogy létezik német-sváb szótár!) Kezdetben úgy hidaltam át a nehézséget, hogy igyekeztem eldöntendő kérdéseket feltenni, melyekre igennel vagy nemmel lehetett válaszolni.

A megértés hiányosságai nem csupán bosszantóak mindkét oldalon, de jogi következményekkel is járhatnak. Németországban igen komolyan veszik például a minden részletre kiterjedő felvilágosítást. Ismerve a hazai és a német gyakorlat e tekintetbeli különbségeit, biztosan állíthatom, nem kevés problémát jelent ezen feltételek teljesítése. Annál is inkább, mert a betegtájékoztatást szakkifejezések nélkül, azaz a mindennapok nyelvén kell elvégezni, hogy a beteg megértse, miről van szó. Ha egy esetleges bírósági eljárás során kiderül, hogy a páciens az elégtelen felvilágosítás miatt perel, és bebizonyosodik az orvos ebbeli felelőssége, tetemes összeggel büntethetik a kórházat.

A bevándorló orvosoknak a nyelvi gondokon túl egyéb problémái is adódnak, ezek közé sorolandók a mentalitásbeli és kulturális különbségek, a honvágy, és északon a kedvezőtlen időjárás. (A nyelvi és az előbb felsorolt tényezők miatt jelentős azoknak a száma, akik néhány hónap után visszatérnek hazájukba, de erről a statisztika nem szól! Ez is megérdemelne egy külön írást.) Nem minden Németországban élő külföldi ismeri és jön összhangba az ott élők gondolkodásmódjával és életviteli szemléletével. Így tehát nemcsak nyelvi, de viselkedésbeli és lelki alkatból eredő gátak is léteznek. Ezeket azonban nem lehet tanfolyamokon elsajátítani, ehhez több évtizedes együttélésre van szükség, de még ez sem biztosíték az átalakulásra.

Egykori munkahelyem, az ehingeni kórház is foglalkoztat több külföldi orvost. Egy éve történt, hogy telefonhívást kaptam egy sebész kollégától, aki már néhány hónapja ebben az intézményben dolgozott. Nyilván értesült arról, hogy évtizedek óta itt él egy honfitársa, aki egykor szintén a sebészeti osztályon dolgozott. Látogatásakor elbeszélgettünk. Kiderült, hogy nem érzi jól magát, nehezen érti a sváb tájszólást, gondja van a nyomtatványokkal, ezen kívül ő általános sebész, traumatológiával sem foglalkozott, holott itt, egy vidéki kórházban ez is hozzátartozik a mindennapi munkához. Ötven éves kora önmagában is előnytelen, hiszen ilyenkor már nehéz alkalmazkodni. Bár megvolt az alapnyelvvizsgája, ez azonban nem sokat segített rajta. Közölte, visszatér Magyarországra. A véletlen úgy hozta, hogy röviddel ezután összefutottam volt osztályvezetőjével, aki maga hozta szóba az ügyet. Sajnálattal közölte, hogy a kolléga alig tudott szót érteni a betegekkel, de az orvosokkal való érintkezésben is problémái voltak, hiába az illető tapasztalata, nem tudta állni a sarat. A kórház csak azt sajnálta, hogy három hónapig (a próbaidőre) a tarifának megfelelő, nem kevés összeget ki kellett fizetnie.

A német egészségpolitikai újságokban szóba hozzák, hogy miközben a bevándorló orvosok az ő országukat kisegítik a bajból, az orvost elbocsátó ország viszont minden egyes bevándorlóval szegényebb lesz, s nemcsak a kiképzési összegek hiábavalósága, de az egészségügyi ellátásból kimaradók hiánya miatt is. Tisztában vannak azzal, hogy a kevésbé tehetős országok az orvosokért folyó harcban a vesztesek oldalán állnak.

Egry József (1883–1951) Kossuth-díjas, a Balaton festője mondta: „Egy nemzetnek nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e az értékeinek megbecsülői.” Az egészségügyi kormányzatnak megkerülhetetlen feladata lenne, hogy egyik legnagyobb értékünk, egészségünk őrzőit, az orvosokat itthon tartsuk.

Ezek a cikkek is érdekelhetik