2018. április 25. szerda, Márk napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Vélemény Néhány személyes gondolat és vélemény a jelenről…

Néhány személyes gondolat és vélemény a jelenről…

2013-09-11 07:22 Forrás: Orvosok Lapja 2013/7-8. -- Krasznai Éva (Fotók: Bruzák Noémi – MTI, Richter, Semmelweis Egyetem)
1162
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A fenti címen tartott előadást a Figyelő című hetilap konferenciáján prof. dr. Perner Ferenc. Speciális területen, a sebészetben elért eredményeivel lett elismert, mondandója más gyakorló orvosnak is garantáltan érdekes.

Mindenesetre „nyitányként” azzal kezdte, hogy a társadalom és a gazdaság sebészetre gyakorolt hatásaival kapcsolatos helyzet a világon mindenütt hasonló, hiszen az egészségügy válságban van. A lakosság életkorának a korábbiakhoz képesti meghosszabbodása, továbbá az életminőség javulása bonyolulttá tette az egészségügyi ellátást, a tradicionális orvos-beteg viszonyt jelentősen megváltoztatta, és megannyi megoldhatatlan problémát okoz a társadalomnak, az orvosoknak és a pácienseknek. Példaként említette a cost/benefit-analízist, az ellátás hozzáférhetőségét, a biztosítások fizetését, hiba esetén az orvosi biztosításokat, az akkreditációt, a minőségbiztosítást, a rendelkezésre álló orvosetikát és természetesen a tudományos tervezést).

Eli Ginsberget idézte, aki azt írta „a szakma határtalan szabadsága, amely meghatározta, hogyan, hol és milyen hosszan kezeljük a beteget, körülmetéltetett az új szabályokkal, törvényekkel és protokollokkal” (Michael E, DeBakey MD: A Surgical Perspectiv. Presidental Address. Presented at the 102nd annual meeting of the Southern Surgical Association, Boca Raton, Florida, December 3-6-1991-33.).

Vajon hogyan alakul hazánkban az ellátás hozzáférhetősége? Perner professzor hallgatóságának több, általa megválaszolandó kérdést tett fel. Nevezetesen, hogy valóban van-e „szabad orvosválasztás”? Ha igen, akkor milyen jogon? Ki fér hozzá? Ki finanszírozza azt? Mindenesetre a privát ellátás azé, akinek van hozzá pénze stb. Hogyan működik az állami ellátás és azt mi vezérli? Csak az ismeretség vagy a paraszolvencia? Hogyan és ki ítéli meg az orvost?

Meghatározott, hogy melyik szakmában, milyen betegségben kit és hová visznek? Kivétel talán az infarktus és stroke ellátása. Ugyanakkor előfordul, hogy mondjuk sürgősségi osztályok a nagyszakmák képviselete nélkül működnek! És tudni kell, hogy a progresszív ellátást nyújtó osztályok sem a fizetések, sem a finanszírozás szempontjából nem kivételezettek. Miután a személyzet rendkívül túlterhelt, nem csoda, ha nagy a fluktuáció. A kis, „könnyű”, nem veszteséges esetek a kis kórházaké és a privát klinikáké, a nagy, nehéz és ráfizetéses páciensek az egyetemi klinikáké, illetve a megyei kórházaké. Egyáltalán nem csoda, hogy a szakemberek elfogynak…

A biztosítást és a biztosítót sem kímélte Perner professzor. Miként mondotta volt, az „állami az egy és mindenkié…” Az, hogy onnan finanszírozásként mi jár és mi nem, azt pontosan nem tudni… Alap, vagy mindenre kiterjedő? A „műhibára” is? Ki mondja meg a betegnek, hogy neki mi jár? Májtranszplantáció, műszív, coronaria bypass, onkológiai ellátás? A biztosító, a kormány, önjelölt szakértői bizottságok diktálják a hospitalizációt, a diagnózis módszereit, a kezelés típusát és a kórházi tartózkodás időtartamát. Ezek a szakértők soha nem végeztek orvosegyetemet, vagy egy napig sem végeztek orvosi munkát életükben, így sajátos esetekben nem is értik, hogy miről döntenek.”

Mindenesetre – hangsúlyozta – az orvosképzés ideje és költségei ugyan nőnek, de szakmaválasztás és az állás elnyerése viszont bizonytalan. Nincs mobilitás… szuper-specializálódás, mint ahogy nem teljes körű képzettség. Dosztojevszkij a Karamazov testvérek művében 1879-ben már megírta: „A mai orvosok már specializálódnak, nincs, aki az egész emberrel törődne. Van specialistája Berlinben a bal orrlyuknak, de a jobb orrlyuk specialistáját már Párizsban lehet találni...” És ma már 2013-as esztendő van…

A konferencián a szakember feltette a kérdést: vajon Nyugaton másként van? Például Bostonban, Chicagóban, Houstonban, meg máshol fogy a sebész stb. Az orvostudomány rendkívüli technikai fejlődése, amit már a múlt században produkált, ma hatalmas veszélyt jelent. A költségek, a sebészet és sebészeti kutatások hozták a legdrámaiabb változásokat! Maradva a szakterületénél példaként említette a nyitott szívsebészetet, a szervátültetést, a műszívprogramot, az érsebészetet, a protéziseket, a sztenteket, az új „csoda” vágó-vérzéscsillapító szerkezeteket és varrógépeket. Kitekintve említette meg az új képalkotó és diagnosztikus eljárásokat, meg persze ezek gyors privatizációját…

A média szerepére is kitért, mely gyakorta a bulvár eszközeivel él. Ahol túlsúlyban van a szenzáció, a bűn, a gyilkosság, a baleset és sajnos az orvosi hiba. Továbbá, ha orvosi téma kerül terítékre, akkor az úgy szól, hogy az új – még nem elterjedt technika (műszív), gyógyszer, kezelési eljárás és olykor kórházmegnyitás – drága. Csakhogy ezeket hallva „a beteg azt hiszi, hogy ez máris és mindenki számára hozzáférhető! Ha nem kapja meg, akkor okkal csalódott. Mint ahogy általában azt sem közlik a pácienssel, ha az a pénzéből már elérhető lett…

A professzor elismerte, hogy a kormány még akkor is kénytelen határt szabni az új technikák alkalmazásának, ha ez a sebészet további fejlődését és minőségét akár negatívan befolyásolja. Nem csoda hát, ha a varrógép használata limitált, hol van, hol nincs korszerű műszer. „A sebész nem követheti intellektuális igényét, a beteg nem kapja meg a neki járó ellátást, mert külső faktorok, a kormány, a biztosító és a minőségbiztosítás korlátozzák. Az orvosok elégedetlenek, sokan elhagyják az orvosi pályát és az orvosegyetemekre felvételizők száma egyre csökken. Az orvosok megbecsülésének hanyatlása is az egyik összetevője annak, hogy az orvosok elhagyják pályájukat és elhagyják hazánkat. Az évente 6–700 a külföldre távozó magyar orvos a 30–39 éves korosztályból kerül ki. Az elvándorlás motivációi között első helyen a magasabb fizetés igénye áll, és csak utána jön a jobb munkakörülmény és életminőség. Maradnának, ha itthoni fizetésük a 300 000 forintot elérné.” A szakember az Orvosok Lapja 2012/9, 16–19. oldaláról citált, nevezetesen, hogy a kivándoroltak 25%-a visszatérne, ha pozitív változás lenne.

„Az orvosi pálya többé nem elégíti ki művelőit, nem más, mint anyagi befektetés, tele frusztrációval. A társadalom nyomása defenzív orvoslást követel. Az orvos úgy érzi, hogy ebben a helyzetben soha nem nyerhet, lásd vizsgálatok rendelése, vagy elmulasztása, ellenjavallat vagy nem indokolt műtét, várakozási idő, orvosperek stb. S noha, mondjuk, nem akar meggazdagodni, de a túl sok munka ellenére sem is tud megélni.”

A professzor kérdésként vetette fel, hogy vajon van-e kiút? Szerinte megoldás lehet, ha medikusok jönnek, a fiatal orvosok kitartanak. Ehhez persze „csábítóbbá kell tenni az odavezető utat. A fiatalok motivációját szükséges elősegíteni az elfogadható anyagi feltételekkel, a mai fiatalok igényeihez igazodó flexibilis munkabeosztással, elismeréssel és bizalommal. Új oktatási formák kellenek. Normális műtéti számra van szükség. És nem utolsó sorban a pályán régebb óta lévőktől emberi, szakmai példamutatás kell.”

Az addigiakhoz hozzátette, hogy az orvos-beteg viszonyt számos „extramedicalis” ok is rontja, ez a hatásos betegellátás legkritikusabb tényezője. „A jövő kihívása, hogy az orvosi szakma iránti bizalmat a társadalom részéről és a beteg megbecsülését saját kezelőorvosa iránt helyreállítsuk. Míg 100 éve európai színvonalú sebészet volt Magyarországon, ma ez a technikai és anyagi feltételek hiánya miatt nincs így. Sebészeink szakmai, manuális, technikai készségei és képességei nyugati színvonalon vannak, de a körülmények, mint a képzés, a műtéti szám, a kötelező »vándorlás« – kivéve néhány kiemelt intézményt – nem teszik lehetővé szakmánk nyugati szintű művelését. Ezt ki kell mondani, ha nem is magunknak, hát az egészségügy vezetőinek és az utókornak.”

Perner professzor mondandója befejezéséül Gabriel Garcia Marquez Nobel díjas latin-amerikai írót citálta: Annyi mindent tanultam tőleletek, emberek... megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.”

Ezek a cikkek is érdekelhetik