2018. április 22. vasárnap, Csilla, Noémi napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Vélemény Ki merészel?

Ki merészel?

2013-08-29 07:35 Forrás: Orvosok Lapja 2013/7-8. -- Niczky Emőke
1171
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Egy végrehajtott eutanázia akár mindenben megfelelhet a közerkölcsnek – gondolhatta polgártársam, amikor benyújtotta az eutanáziára vonatkozó kezdeményezését. A gond azonban az, hogy soha nem tudjuk megalkotni a „mindenben megfelel” kritériumait.

Ki kell mondani: a halál siettetése tulajdonképpen öngyilkosság. A helyzet ráadásul meglehetősen frivol, mert nem is akármilyen cinkos kell hozzá – egy életvédelmet fogadott ember segédkezése, aki a megrendelést önmaga és több ezer éves esküje megtagadásával, szenvtelen módon lenne kénytelen végrehajtani.

De ki lenne az, aki a halált kívánó beteg és az ítélet-végrehajtó döntését felülvizsgálja? Kell-e egyáltalán valamilyen kontroll? Írásban kell megfogalmazni a halálvágyat, vagy elegendő szóban is? Tanúk előtt vagy négyszemközt? Ha pedig a létforma erőszakos megváltoztatása kontroll mellett zajlik, mit kell majd tartalmaznia az óhaj alapján született szerződésnek? Mert tévedés ne essék: ez is szerződés a beteg és orvosa között, amely immár nem a gyógyításról, nem is bizonyos folyamatok felfüggesztéséről, hanem egyenesen az élet kioltásáról szól. S ha netán az orvos tartja magát esküjéhez, fordulhat-e a beteg jogorvoslatért a bírósághoz? Ha igen, ott majd milyen döntés születik? Mivel az orvos (egyelőre) nem kényszeríthető az élet elvételére, kijelölnek a beteg számára egy hivatalos ítélet-végrehajtót?

A szegregált, megosztott és központilag vezérelt magyar társadalomban nem lehet elfogadni, hogy két ember ilyen döntést hozhasson. Polgártársam nyilván nem számolt azzal sem, hogy az eutanázia bizonyos formája még a legfényesebb időszakban is érvényesült a hazai egészségügyben, s érvényesül a mai napig. Azzal például, hogy az orvos hagyja a beteg kórtörténetét menni a maga útján, s nem avatkozik a folyamatba. Egy ideje ráadásul tanúi lehetünk a rendszerszintű eutanáziának is, mert az ellátás bizonyos sarkalatos pontjain hiányoznak azok az elemek, amelyek lassíthatnák a beteg pusztulását. Amikor egy ország olyan betegség prevenciójából vonul ki, amely ma még gyógyíthatatlan, ám hatékonyan megelőzhető, akkor sokakat óhatatlanul halálra ítél. Így tettünk mi is, amikor lemondtunk a HIV-fertőzés megfékezését szolgáló tűcsere-programról.

A feltett állampolgári kérdés ezer másikat vet föl. De minden emberi merészségre csak egyetlen kérdés lehet a válasz, ahogy Pilinszky János megfogalmazta: „Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni/ki merészel közülünk? S ki merészel/a csukott könyv leveles sűrűjében/ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?”

Ezek a cikkek is érdekelhetik