2018. április 25. szerda, Márk napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Vélemény Ketyeg a maláriabomba?

Ketyeg a maláriabomba?

2013-04-29 06:53 Forrás: Kórház 2013/1-2. -- Lóránth Ida
3194
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A földi klímaváltozás prognosztizálható epidemiológiai hatásairól, a szélsőséges éghajlat miatt megjelenő új kórokozókról, és az általuk okozott fertőző betegségekről a virológus címzetes professzortól, e tárgykör egyik legismertebb hazai szakértőjétől érdeklődtünk. A tavaly év végén készült interjúnkkal Berencsi Gyögyre emlékezünk.

A Föld időjárásának változásait, illetve azok epidemiológiai hatásait a klímakutatók háromféle kategóriába sorolták: közvetlen, azonnali; ökológiai, vagyis közvetett hatások; valamint a katasztrófák okozta fertőzések. Konkrétabban: direkt hatások, amelyeket a különleges időjárási helyzetek (kánikula, fagyok) idéznek elő; ökológiai változások, amelyek közvetetten betegítenek meg (pl. allergia); és a klímaváltozás következtében kialakult extrém helyzetek (árvizek, hurrikánok stb.) okozta lakossági evakuálás miatt fokozódó fertőzésveszély.

Rövidülő életciklus, aktívabb kórokozók

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik jelentése szerint, a világon regisztrált hasmenéses megbetegedések 2,4 százaléka, a maláriás fertőzések 6 százaléka írható a klímaváltozás számlájára. A jelentés szerzői számításokat végeztek, vajon mekkora betegségteher hárul az emberiségre az éghajlati változások miatt. A számításnál figyelembe vették a korai halálozás következményeként elvesztett, illetve a rokkantként leélt életéveket. Az eredmény megdöbbentő: a Föld lakossága 2000-ben összességében 5,5 millió életévet veszített el, és 150 ezer haláleset következett be a klímaváltozás miatt. Azóta súlyosbodott a helyzet. Az extrém hőingadozások következményének első jelei már jól tetten érhetők: bizonyos fertőző betegségek (malária, dengue-láz, sárgaláz), valamint az élelmiszerek közvetítésével terjedő járványok (szalmonellózis) rendszeresen visszatérnek. A melegebb klíma katalizálja a betegséget terjesztő kórokozók, illetve gazdaállataik (szúnyogok, kullancsok) szaporodását, és lerövidíti azok fejlődési ciklusát. Általános tapasztalat, hogy az enyhe telet követő években megnő a fertőzésveszély (vírusos agyhártyagyulladás, Lyme-kór, hantavírus-fertőzések, madárinfluenza stb.). Árvizek után pedig gyakoribbak a rágcsálók által terjesztett fertőző kórok (leptospirosis, tularaemia, vírusos betegségek). A szárazság és az árvizek egyaránt fokozzák a különböző gyomor-bélrendszeri fertőzések kockázatát. A WHO becslése szerint 2025-ig az említett betegségek előfordulásának gyakorisága jelentősen emelkedik majd.

– Három éven keresztül (2009–2012) tartott a Klímacsapda (klimet TRAP) nevű nemzetközi projekt, amelyben az unió irányításával számos európai szakmai team, illetve annak kutatói vettek részt – vázolja a tényeket Berencsi György, a kutatásban magyar résztvevőként közreműködő virológus. E programban jómagam feladatként a rovarok, rágcsálók és denevérek által terjesztett, a klímakörülmények átalakulásának következményeként megváltozó betegségek/kórokozók kutatását kaptam. A három év alatt összegyűjtött adatok és kutatási eredmények alapján kijelenthető, hogy az éghajlatváltozás és annak epidemiológiai hatásai ma már nem tudományos hipotézisek, hanem bizonyított tények. Amelyeket napjainkban mint közvetlen hatást (rendkívüli forróság, vagy hideghullám, az időjárási körülmények gyors és hektikus változásai, különösen nagy erejű viharok, a szélsőségek felerősödése stb.) bárki a saját bőrén is megtapasztalhat. Arról egyelőre még a szakirodalomban is kevesebb szó esik, hogy a Föld különböző régióiban lakókat más-más mértékben és minőségben érintik ezek az extrém időjárási hatások. Skandináviában például az évi optimális átlaghőmérséklet 15 Celsius fok. Statisztikailag kimutatható, hogy az ottani lakosság körében ennél a hőmérsékleti értéknél a legalacsonyabb a megbetegedések száma, ilyen körülmények között szorulnak a legkevesebben kórházi ellátásra, és a halálozási mutatók is ekkor a legkedvezőbbek. Amennyiben ehhez az optimális hőmérsékleti értékhez képest akár pozitív, akár negatív irányban történik változás, vele együtt, egyenes arányban növekedni kezd a megbetegedések száma is. Magyarországon az optimális évi középhőmérsékleti érték természetesen magasabb, mint Skandináviában, 16–18 Celsius fok, Afrikában pedig 20 foknál is jóval melegebb, amihez kiválóan alkalmazkodtak az ott lakók. Minél inkább eltér egy adott földrajzi terület átlaghőmérséklete az ott lakók által évszázadok óta már megszokott értékektől, annál fogékonyabbak lesznek a klímaváltozás révén megjelenő betegségekre. Az éghajlati viszonyok gyors és radikális átalakulása nem csak az adott terület lakosságát, hanem annak teljes ökoszisztémáját is megviseli. Eltűnhetnek a változásokra érzékenyebb fajok, mások pedig megjelenhetnek helyettük. Az időjárás gyors átalakulása a környezetben sokszor még radikálisabb változásokat generál, mint az embereknél. Számos rovar szaporodási ciklusa például rendkívüli módon hőmérsékletfüggő, így náluk az átlagos klímaértékektől való eltérés látványos anomáliákat okozhat. Természetesen, a hőmérséklet iránti érzékenység rovarfajtánként különböző, például másként reagál a kullancs, a légy, vagy a szúnyog.

Veszélyes szúnyogcsípés

Magyarországon korábban szinte ismeretlen volt a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz, ám 2003 óta minden évben rendszeresen regisztrálunk ilyen megbetegedéseket, ráadásul évről évre növekvő számban. Ezt nem csak a humán gyógyászat adatai igazolják, de az állatorvosi statisztikák is alátámasztják. A fertőzött szúnyogok csípése leginkább a lovaknál és az embereknél okoz agyvelőgyulladást. A lovaknál és az embereknél szinte egy időben regisztrálták az első hazai megbetegedéseket. A betegség kórokozóját nem egy új, Magyarországra mostanában bevándorló szúnyogfaj terjeszti, hanem a helyben őshonos rovar. Egy régebbi, Hajdú-Bihar megyei vizsgálat szerint bizonyos falvakban szinte a lakosság egy tizedének vérében kimutatható volt a nyugat-nílusi láz ellenanyaga, ami azt jelenti, hogy az ott élő emberek életük során valamikor már találkoztak fertőzött szúnyogcsípéssel. Mégsem betegedtek meg. Oka, hogy a tapasztalatok szerint nem minden, csípést elszenvedő személy produkálja a betegség tüneteit. Másfélszáz, szúnyog által megfertőzött személyből átlagosan csupán egy betegszik meg, a többiek szervezete ellenanyagot termel, vagyis védetté válik a későbbi fertőzésekkel szemben. A vírus délről – Afrikából, Kis-Ázsiából –, vándormadarak közvetítésével jut Magyarországra. Gólyák, vadkacsák, ludak, darvak, hattyúk és egyéb vízimadarak a hordozói. Útjuk során, nyár végén, ősz kezdetén megpihennek a Hortobágyon, az ottani szúnyogok pedig a vérükből táplálkoznak. A fertőzött madárvér közvetítésével kerülnek a kórokozók a hazai szúnyogokba. A madarak csupán vírushordozók, általában nem betegszenek meg a fertőzéstől. A vírus fejlődési ciklusa erősen klímafüggő: amennyiben a fertőzött szúnyog környezete hűvös, vagy legfeljebb 2-3 napig tart körülötte a forró időjárási periódus, a kórokozó képtelen kifejlődni a rovar testében. Ezen a ponton válik meghatározó tényezővé a klímaváltozás: az ezredforduló óta mindenki tapasztalhatta, hogy évről évre szeszélyesebb az időjárásunk, tartósabbak és gyakoribbak lettek a hőhullámok. Hat, hét, akár tíz napig is eltart egy-egy hőhullám. Utóbbi pedig rendkívül kedvező feltételeket teremt a nyugat-nílusi láz kórokozójának, így óriási tömegben elszaporodik a vírus a szúnyogokban. Minél tartósabb egy kánikulai periódus, annál veszélyesebbek lesznek a szúnyogok. Ezért nő évről-évre a hazai fertőzöttek létszáma. A fertőzések gyakoriságát sosem az szabja meg, hogy hány és milyen fajtájú vándormadár pihen meg Magyarországon, hanem az adott év időjárása, és a hőhullámok száma, illetve időtartama. A rovarok által terjesztett fertőzések sorában a nyugat-nílusi láz csupán egy a sok közül. Szép számmal vannak olyan fertőzések is, amelyek – szerencsénkre – eddig még nem jelentek meg Magyarországon, ám nem zárható ki, hogy a kórházak fertőző osztályainak betegeinél akár már jövőre találkozhatunk valamelyikkel. Ilyen például a krími-kongói vérzéses láz. Igaz, ez idáig egyetlen, Pécs környéki beteget regisztráltunk, de ez a tény arra figyelmeztet, hogy az országban bármikor, akár tömegesen is megjelenhet a fertőzés. A betegség terjedésének feltétele, hogy tovább gyarapodjanak a nyári forró időszakok és emelkedjék a hőmérséklet.

Bármikor visszatérhet a váltóláz

Valamikor Magyarországon a mocsaras vidékek, vizes rétek környékén lakók között rettegett, szúnyog által terjesztett betegség volt a malária. 1927-ben, amikor megalakult az Országos Közegészségügyi Intézet, szakembereinek – mai szemmel rendkívül radikális és durva módszerrel – sikerült az egész ország területén kiíratni a maláriát terjesztő szúnyogokat. A rovarok lakóhelyéül szolgáló természetes vizek felszínére benzint és gázolajat locsoltak, így a szúnyoglárvák megfulladtak. E beavatkozás előtt előfordult, hogy egy év leforgása alatt 70 ezer új maláriás fertőzést regisztráltak, húsz év múlva viszont, körülbelül a negyvenes évek végére, teljesen eltűnt Magyarországról ez a betegség. Ez az optimális állapot azonban nem tekinthető véglegesnek; a malária bármikor újfent megjelenhet, és ismét szedheti az áldozatait, hiszen a szúnyogok ma is hatalmas számban élnek és szaporodnak a vizes élőhelyeken, noha egyelőre mentesek a malária kórokozójától. Figyelmeztető jel lehet, hogy a budapesti Szent László kórházban évről-évre több maláriás beteget ápolnak, akik külföldről hurcolták be a betegséget. Ha valamelyiküket megcsípné egy szúnyog, a betegség kórokozója könnyen átkerülhetne az itteni rovarpopulációba is, biztosítva ezzel a malária hazai ismételt elterjedését. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a malária a hazai közegészségügy ketyegő bombája, amely bármikor felrobbanhat. Figyelemmel az utóbbi évtized klímatendenciáira okkal feltételezhető, hogy a jövőben erre minden esélyünk meglesz. A jelenleg is zajló éghajlatváltozásnak bizonyos szempontból előnye is megfigyelhető, mert némely betegséghordozó faj, éppen a számára kedvezőtlen felmelegedés hatására, fokozatosan eltűnik Magyarországról, és a hűvösebb északi területeken telepszik meg. Fiatal virológusként például évente 400–500, kullancs által okozott hazai agyvelőgyulladásos esettel találkoztam, napjainkban pedig alig 70–100-zal, amelyből az következik, hogy a klímaviszonyok átalakulásának a hatására negyedére csökkent az ilyen fertőzések száma. Ezzel szemben, az utóbbi időben Norvégiában is megjelent a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás, holott korábban ott ismeretlen volt ez a betegség. A jelenlegi, kullancsok számára nehezen elviselhető hosszú, száraz, forró nyári periódusok léte viszont nem jelenti azt, hogy ezek a veszélyes rovarok végképp elhagynák Magyarországot, mert a megváltozó klímatényezők között számukra kedvezőek is akadnak. Ilyen például az enyhe, fagymentes tél, ami a szokásosnál sokkal nagyobb létszámban hagyja életben a lerakott petéket, lárvákat, vagyis tavasszal, lényegesen nagyobb tömegben jelenhetnek meg a természetben, mint egy átlagos, fagyos tél után. Összegezve tehát: a rovarok által Magyarországon terjesztett kórokozók száma és terjedési sebessége két alapvető klímatényező függvénye. Ezek a hosszú, gyakori és tartós hőhullámokat produkáló nyár és az enyhe, viszonylag fagymentes tél. E megállapítás érvényes mind a szúnyogok, mind a kullancsok által terjesztett összes fertőzésre.

Védtelenek vagyunk?

Az említett változások következményeként az utóbbi évtizedben újfajta, ez idáig Magyarországon egyáltalán nem észlelt, járványt terjesztő rovarok is megjelentek. Ilyen például a dél felől érkező lepkeszúnyog, vagy Phlebotomus papatatsi légy néven ismert rovar, amely idén nálunk is tömegesen megjelent, ráadásul nemcsak a déli megyékben, hanem a fővárosban és Nyugat-Magyarországon is. A rovar apró mérete miatt rendkívül veszélyes, mert átfér a szúnyogháló résein, így akadálytalanul jut be az épületekbe. Dél-Európában, ahonnan hozzánk érkezett, többféle veszélyes betegséget terjeszt. Nálunk szerencsére eddig még kevés a fertőzött egyed, amely például a nápolyi-lázat, vagy a bőr leishmaniasis nevű betegségét terjesztené. Mindkettő súlyos, gyakran a belső szerveket is megtámadó tüneteket okoz, amelyek nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyíthatók. Előbbit vírus, utóbbit egysejtű okozza. A leishmaniasis kórokozója rendkívül ellenálló, a fertőzött területről szinte kiirthatatlan. A lepkeszúnyogok eddig Magyarország déli megyéiben csupán néhány kutyát fertőztek meg, jómagam mindössze két, megbetegedett emberrel találkoztam. Bár jelenleg nálunk kevés még a fertőzött rovar, számítani kell rá, hogy a közeljövőben lényegesen több lesz belőlük, ezért ajánlott időben védekezni ellenük. Egyetlen hatékony módszer a rovarirtóval impregnált moszkitóháló. Noha a hazai lakosság körében még korántsem általánosan használt védőeszköz a szúnyogháló, a megváltozott éghajlati viszonyok miatt, a saját érdekében mindenkinek hozzá kellene szoknia (akár a trópusokon) az általános és széleskörű alkalmazásához. A szúnyog, a hűvösebb hőmérséklet miatt, kerüli a légkondicionált helyiségeket, vagyis bizonyos védelmet jelenthet ellene a klímaberendezés használata is.

A rovarokon kívül, az ember környezetében élő rágcsálók szintén potenciális betegségterjesztők lehetnek. Számos, emberre veszélyes baktérium és vírus hordozói az egérfélék, a patkányok, a vakondokok, amelyek főként a vizeletükkel terjesztik a betegségeket. E fertőzések ellen legjobb védekezés a télen nem használt nyaralók, pincék, kerti házak, szerszámos kamrák, ólak, istállók tavaszi vizes takarítása. Általa elkerülhető, hogy a rágcsálók kiszáradt ürülékével megfertőződött port bárki belélegezze, és ez által a kórokozókat a szervezetébe juttassa.

Velünk élő kockázatok

A szakmán kívül nagyon kevesen tudnak a denevérek által terjesztett betegségek potenciális veszélyeiről. A lakosság többsége aligha gondol arra, hogy ezek az éjszakai állatok velünk együtt élnek a városok lakótelepein, vagy a családi házas övezetben az épületek réseiben, vagy vakolatai alatt. A denevérek számos faja, a saját szaporodási ciklusának beteljesítése végett, minden évben, akár a madarak, vándorútra kel és több ezer kilométeres utat tesz meg. Ezzel pedig testében hozza-viszi a különféle kórokozókat. Denevérek terjesztik például a 2003–2005 között világjárványt okozó Sars-coronavírust, az afrikai kanyaró kórokozókat, vagy a 90 százalékos halálozási arányt mutató hendra vírust, illetve a veszettséget, az ebola és a marburg vírust, továbbá a kutyákat megfertőző koronavírust. A felsoroltakon kívül a denevérek még számtalan embert, állatot, sőt növényeket is megbetegítő vírus hordozói.

Annak ellenére, hogy a klímaváltozás hatására számos országban olyan fertőző betegségek jelennek meg, amelyek korábban az adott térségben ismeretlenek voltak, a gyógyszeripar csak ritkán fejleszt oltóanyagot egy-egy kórokozó ellen. Oka egyrészt az, hogy a fentebb felsorolt kórokozók egyike sem terjed emberről emberre, másrészt az adott népességen belül egyelőre még elenyésző a fertőzöttek létszáma, így költséghatékonyabb a betegek tüneti kezelése, mint a teljes populáció beoltása. Az USA-ban például kifejlesztették a nyugat-nílusi láz ellen védő oltóanyagot, ám azt csupán a rendkívül drága versenylovak kapják meg, az embereknél nem alkalmazzák. Más a helyzet az emberről emberre járványszerűen terjedő (kanyaró, gyermekbénulás, diftéria stb.) betegségeknél. Újabban Finnországban például a nem gyermekbénulás típusú enterovírusok ellen próbálkoznak oltással védekezni, ezzel szeretnék elejét venni a gyermekkorban jelentkező 1-es típusú cukorbetegségnek. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy ezt a betegséget leggyakrabban vírusfertőzés okozza.

 

Szakmai életrajz:

Berencsi György édesapja, édesanyja és nagyapja is orvos volt. Püspökladányban érettségizett, és a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte a diplomáját. 1965-ben a Hajdú-Bihar megyei KÖJÁL-ban kezdett dolgozni, majd 1968-ban került az Országos Közegészségügyi Intézetbe, Budapestre. 1973-1974-ben a heidelbergi rákkutató intézetben (DKFZ) dolgozott, majd 1975-től 1988-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézetébe került. 1988-tól az Országos Epidemiológiai Központ Virológiai Főosztályának volt a vezetője 2006-ig, a nyugdíjaztatásáig.

Ezek a cikkek is érdekelhetik