2018. január 21. vasárnap, Ágnes napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Vélemény EGVE közgyűlés: kimaradt és lemaradt…

EGVE közgyűlés: kimaradt és lemaradt…

2013-11-19 07:28 Forrás: Kórház 2013/10. -- Krasznai Éva
1409
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) 2013. október 2. és 4. között rendezte 20., jubileumi kongresszusát. Az esemény nyitónapjának délutánján az egyesület tisztújító közgyűlését is megtartották. Molnár Attilával, az EGVE újraválasztott elnökével beszélgetünk.

Hogyan ítéli meg a közgyűlésen elhangzottakat, illetve milyen feladatok, teendők várnak az ernyőszervezetre?

– Elöljáróban annyit, hogy az EGVE 2013. évi közgyűlése eredményes volt. A választott testületek létszámának 43%-át innentől kezdve olyan fiatal tagtársak töltik be, akikre egyesületünk hosszú távon számíthat. További pozitív változásnak tartom, hogy a választmányban és az elnökségben orvosok, szakdolgozók és informatikusok is bizalmat kaptak, így remélhetően kapcsolatrendszerünk az elkövetkezendő években szélesebb alapokra épülhet.

Idén az EGVE szervezésében 20. alkalommal találkoztak az egészségügyi ágazat szereplői, az egészségügyi szolgáltatók, a beszállítók és a döntéshozó politikusok képviselői.

– Szakmai programunk ebben az évben a kórház-üzemeltetés gazdasági-műszaki területeinek széles spektrumára fókuszált. Meghívott külföldi előadóink plasztikusan mutatták be, hogy például Ausztriában és Németországban a hazai gyakorlattól eltérően úgy anyagi, mint erkölcsi értelemben milyen magasan értékelik és becsülik meg a gazdasági-műszaki szakterületeket. Érzékelhetővé vált, hogy az osztrák, illetve a német egészségügy és a magyar egészségügy közötti minőségbeli különbség többek között e megítélési eltérésen is múlik.

Az elmaradt béremelés súlyos következményekkel járhat.

– Így igaz. Ma az egészségügyben dolgozó gazdasági-műszaki szakemberek átlagbére a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva 89 880 forinttal, az egészségügyi átlagbérhez viszonyítva pedig 63 625 forinttal alacsonyabb! Ezek a számok drasztikus különbséget mutatnak, és messzemenően alátámasztják azt a követelésünket, hogy a béremelés elengedhetetlenül szükséges. Fontos megjegyeznem azt is, hogy az ágazati egyeztető tárgyaláson a gazdasági-műszaki terület béremelésének szükségességét valamennyi szakmai és érdekképviseleti szervezet egyhangúan első számú prioritásként határozta meg. Sajnálatos, hogy a szakmapolitikai döntéshozókat ezek az érvek és egy ritkán tapasztalható ágazati egyetértés sem győzték meg. Ugyanakkor én rendületlenül bízom abban, hogy jogos igényünk rövidesen meghallgatásra talál, hiszen mindössze 25 ezer emberről beszélünk, akiknek mindennapos helytállása és szakmai felkészültsége az orvosok és szakdolgozók áldozatos munkájához elengedhetetlenül szükséges. Továbbá a korszerű és biztonságos betegellátáshoz sem lehet mellőzni őket. Ezért hosszú távon nem tartható fenn az, hogy az egészségügyben a gazdasági-műszaki területen dolgozók az ágazat másodrendű munkavállalóinak minősüljenek.

A 2012 és 2013 években végrehajtott szelektív ágazati béremelést önmagában mint tényt csak üdvözölni lehet.

– Igen, ugyanakkor az a probléma, hogy a béremelés célzottan, személyre szólóan érkezett. Azt a politikai szándékot értem, hogy a kormányzat „biztosra akart menni” abban, hogy a béremelés a címzettekhez eljusson. Az elosztás kiválasztott módja azonban nem vehette figyelembe az intézményi sajátosságokat, az érintettek valódi munkateljesítményét és nem utolsó sorban az elvégzett munka minőségét. Ezekben a kérdésekben csak az intézményi menedzsmentek tudnak körültekintően dönteni, amire azonban ezúttal nem volt lehetőségük.

A médiában is megjelent különböző nyilatkozatok alapján érzékelhető, hogy a béremeléseket követően újabb belső feszültségforrások keletkeztek.

– Az idősebb és fiatalabb munkavállalók között jelentősen csökkent a kiinduló állapotban megvolt jövedelemkülönbség, amit a korosabb kollégák nyilvánvalóan okkal kifogásolnak. A helyzet kezeléséhez azonban az intézményi menedzsmentek nem rendelkeznek megfelelő forrással és költségvetési előirányzattal.

A 2014-ben esedékes béremelés végrehajtásánál mindenképpen érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni…

– Már többször, több helyen kifejtettem, hogy az egészségügyi finanszírozás rendszeréből az elmúlt években háromhavi finanszírozást vontak ki. Ebből egyhavi finanszírozásnak megfelelő összeget a kórházak belső megszorító intézkedésekkel kezelni tudtak. A második havi finanszírozás súlyos belső adósságot eredményezett. És elmaradtak a legfontosabb – a működtetés biztonságát érintő – karbantartások, állagmegóvó intézkedések, mint ahogy elmaradt a bérek szinten tartása is. A harmadik havi finanszírozásnak megfelelő összeg pedig adósságként minden évben újra intézményi adósságállomány formájában jelenik meg.

A 2013. évi ismét újratermelődő adósságválság az egészségügy egyik legégetőbb problémája.

– Az intézményi adósság ismételt, menetrendszerű növekedése alapvetően három okra vezethető vissza. Elsődlegesen a finanszírozási díjtételek emelésének elmaradása generálja a kifizethetetlen számlák legnagyobb hányadát. Ma egy súlyszám önköltsége 180 ezer forint körüli. Ez pontosan 30 ezer forinttal több, mint amit degresszió nélkül, OEP finanszírozásként elszámolhatnak a szolgáltatók. Végeztem egy elég egyszerű számítást. Összehasonlítottam az egészségügyi szolgáltatók első félévi teljesítményeit – a díjkülönbözetként figyelembe vehető 30 ezer forinttal számolva – ennek értéke 54,8 milliárd forint. A féléves adósságállománnyal összevetve – ez 62 milliárd forint – a díjtételnövelés elmaradásának az adósságállományra gyakorolt hatását érzékletesen mutatja be. Másodsorban kezelni kell végre az egyes szolgáltatók számára rendelkezésre álló TVK-mennyiség és az általuk ellátott feladatok inkoherenciáját. Egyrészről elmaradt a bővülő feladatokkal arányos TVK-emelés, de ugyanakkor más intézményeknél a feladatszűküléssel arányos TVK-csökkentés is. Ugyanakkor a progresszivitás alacsonyabb szintjén működő kórházak számára gyakorlatilag minden következmény nélkül adott az a lehetőség, hogy a magasabb költségigényű ellátást igénylő betegeket a megyei kórházakba, egyetemekre és országos intézetekbe küldjék tovább, sok esetben úgy, hogy a továbbküldésnek semmiféle adminisztratív nyoma sincsen. Ez ellen a gyakorlat ellen a progresszivitás magasabb szintjén ellátást nyújtó intézmények semmiféle védelmet nem élveznek, a többletellátásokért finanszírozási többletforrást nem kapnak. Ezért tartom fontosnak, hogy mielőbb váltsa föl az úgynevezett történelmi TVK-t az ellátott feladatokkal arányos finanszírozás megosztás. Nyilvánvaló, hogy ez a lépés is tartalmaz veszélyeket. Láthatóvá teszi a valódi betegellátás és a költségigényesség lapján szelektált ellátást végző intézmények közötti különbségeket, amelynek lehet olyan következménye is, hogy bizonyos kórházak nem jutnak hozzá a fennmaradásukhoz szükséges minimális finanszírozáshoz.

Mi tartozik az okok harmadik körébe?

– A gazdálkodási problémák. Az államosítást követően végbement főigazgatói, illetve gazdasági igazgatói pályáztatás véleményem szerint célszerű volt abban a tekintetben, hogy a kórházi menedzsmentek megmérettek. Így azt, hogy az intézményekben súlyos gazdálkodási problémákkal küzdenek a nem megfelelő képességű vezetők, nem mondhatjuk ki. Vannak azonban öröklött, és az egyes intézmények speciális helyzetéből eredő gazdálkodási nehézségek.

Minden bizonnyal érdemes kiemelni néhányat.

– A korábbi tulajdonosok intézkedései alapján megkötött, néhány esetben a kórház számára előnytelen szolgáltatási vagy alvállalkozói szerződésektől nehéz megszabadulni. A korábbi időszak presztízs jellegű beruházásai is sok esetben terhelik a kórházak költségvetését, hiszen a beruházással összefüggésben elvárt/tervezett finanszírozás és betegforgalom nem valósult meg. Jelentős fedezetlen többletköltséget jelent a kórházak számára az uniós projektek megvalósítása kapcsán – a pályázati forrásból nem fedezhető – felmerülő technológiailag szükséges ráfordítások, mint például a beruházással érintett osztályok ideiglenes elhelyezése, diagnosztikai egységek átmeneti szünetelése, illetve pótlása, és a beruházással érintett területek kiesése miatti belső logisztikai többletráfordítások. Célszerű lenne, ha a jövőben, a projektek tervezésének időszakában ezeket az elkerülhetetlenül felmerülő költségeket is számba vennénk.

A folyamatosan újratermelődő adósságválság kapcsán gyakorta hallani a pénzügyi kormányzat érvét, hogy az adósságcsökkentő támogatások olyanok, mintha a vizet egy lyukas vödörbe hordanánk.

– Ez alapvetően igaz ugyan, de érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy először álljon rendelkezésre megfelelő forrás a vödör befoltozására – a díjtételemelésre gondolok –, és csak azt követően kapjanak a kórházak pénzt a vízre, azaz az adósság csökkentésére.

Az adósságrendezéssel összefüggésben előszeretettel használjuk a konszolidáció kifejezést.

– Értelmezésem szerint ez megerősítést, megszilárdítást jelent, azaz nem csak a következményeket, hanem a probléma kiváltó okának megszüntetését is magában foglalja. Nem elég tehát a látható tünetek ismételt kezelése, hanem annak kiváltó okát, magát a betegséget is gyógyítani kell.

 

A közgyűlésen megválasztott tisztségviselők

Jelölt elnök:
Törökné Kaufmann Zsuzsanna

Elnökség:
Dr. Baráth Lajos
Eőry Ferenc
Harsányi Imre
Kálmánné Juhász Ilona
Nagy Árpád
Dr. Vermes Tamás

Választmányi elnök:
Béres Margit

Választmányi tagok:
Bobál István
Gémesiné Lőrincz Márta
Karátsonyi Annamária
Lugosi Krisztina
Nagy István
Pethőné Tarnai Erzsébet
Vargáné Tarr Mária

Felügyelő Bizottsági elnök:
Juhász Gábor

Felügyelő Bizottsági tagok:
Kertész Márta
Harsányi Imréné

Etikai Bizottsági elnök:
Becze Ákos

Etikai Bizottsági tagok:
Mocsáry Pál
Prosszer Ottó

Régióvezetők:
Durda Ágnes – Észak-Magyarország
Harsányi Imre – Észak-Alföld
Imre Tímea – Nyugat-Dunántúl
Kálmánné Juhász Ilona – Budapest
Papp Péter – Dél-Dunántúl
Szabó Mihály – Dél-Alföld

Ezek a cikkek is érdekelhetik