2018. április 25. szerda, Márk napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Vélemény Az alapellátás a béremelés nagy vesztese

Az alapellátás a béremelés nagy vesztese

2013-07-04 07:20 Forrás: Orvosok Lapja 2013/6. -- Krasznai Éva
2004
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Egyszerűen nem értem. Minden logika ellen való, hogy ott szorítanak, ahol politikailag a fennálló kurzusnak árthat.

 

Kérem szépen. Mint tudjuk, az ország lakosságnak nem egészen 10%-a él Budapesten. A fővárosban, a nyüzsiben, a rohanó mindennapokon kevésbé figyelünk egymásra, a szomszédolás sem általános. A gyermekkel otthonlévő mamák, meg az idősebbek hozzák-viszik a híreket, a családok sem érnek rá mindig törődni egymással.

Talán a legtöbb traccsolás bevásárlás közben, a gyógyszertárnál, meg az orvosi rendelőben esik meg. Minél kisebb a település, annál igazabb ez a kijelentés. Családiasabb, meghittebb – ha egyáltalán egy orvosi rendelőről, vagy egy patikáról lehet ilyet mondani –, személyesebb minden. Az a háziorvos már évtizedek óta doktora egy-egy famíliának, sok helyen a mai nagyszülőt kisgyerekként kezelte még orrfolyással, hasfájással. Hát persze, hogy mindent tud az adott családról, azok meg szintúgy az orvosukról.

Tudvalévő, hogy bajban az ország, semmire sincs pénz elegendő. Ígértek az egészségügyben – maradásra bírni az útilaput kötőket –, ígértek bérrendezést. Szavukat is tartották ott fent, volt, aki kapott. A kórházban, a szakrendelőben dolgozó orvosokat preferálták. No, nem elegendővel. Annyival semmiképpen sem, hogy az a bizonyos „gerincet hajlító” paraszolvencia ködbe vesszen, de azért adtak, emeltek.

Valahogy – és ez érthetetlen – alig több mint 6 milliárd forint juthat az egészségügyben várható béremelés alig 30 milliárdjából a háziorvosoknak és a védőnőknek. És itt még meg sem említettem az ismét kifelejtett „háttér”-személyzetet, a karbantartót, a villanyszerelőt, a liftkezelőt stb. Pedig ők is az ágazat részei.

Az alapellátásban dolgozók vállalkozásainak 2012 utolsó két hónapjában átlagosan 140 ezer forint jutott, a kórháziaknak a teljes esztendőt számolva átlag havi 65 ezer. Ha a számokat elemezzük, az tavaly 780 ezer forintot tett ki.

Ahogy dr. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ elnöke egy helyütt elmondta, a háziorvosi vállalkozásoknak juttatott év végi 140 ezerből orvosnak maximum bruttó 20 ezer forintos béremelés volt lehetséges. A kapott összegből ugyanis az ápolónőnek, ahol dolgozik, ott az orvos-írnoknak is emelni kellett. Az elnök tudatta, az államtitkárságnak is jelezték, hogy az alapellátásban dolgozók jövedelmének rendezéséhez a 6,1 milliárd forint nem elég. Sőt, határozottan kevés!

Dr. Éger István MOK elnök az alapellátást a béremelés nagy veszteseként említette, és hozzátette, nem tud arról, hogy a béremelésükre lenne forrás. Azt mondta – volt olvasható a nol.hu-n –, ott ült a béremelésre szánt 30 milliárdos összeg elosztásáról szóló egyeztetéseken, s 29,8 milliárd forintot fillérre „elköltöttek” a szakorvosi, a rezidensi, a szakdolgozói jövedelmekre.

Kinek és miért jó már megint megosztani az amúgy is fogyóban, meg kihalófélben lévő orvostársadalmat? Miért kevésbé értékes a végeken is, nehéz körülmények között, ezernél sokkal több beteget ellátó orvos dolga, mint a kiszolgáló személyzettel megtámogatott kórházi, rendelőintézeti doktoroké? Miért nem becsülik meg alapellátásban helytállókat? Hogyan számolhat el önmagával az az orvos, aki egykoron nem felfelé tört, hanem háziorvosi területen kívánt bizonyítani. Mit mondhat magának? Csak ennyit ér…? De miért?

És itt térjünk vissza a nyitó gondolathoz, nevezetesen: politikailag taktikai hiba – sőt bűn –, hogy a döntéshozók nem számolnak a háziorvos véleményformálásával. Kérem, Kati néni, Pista bácsi, Juliska, meg a Zoli stb., amikor elviszi a fizikai baját a rendelőbe, egyúttal a lelki gondjait is rábízza a rosszkedvű orvosára. Hogyan nyújtható vigasztalás ott, ahol jogos elégedetlenség az úr? Milyen lehet a doktor, a nővérke, a védőnő lelke, szelleme, ha az eddig is meglévő anyagi gondjairól tudja, az intézményesen nem enyhülhet.

Tényleg? Miért nem? Ott kell szorítani, változtatni, elfelejtkezni, ahol a legtöbb időt tölt a nép? Nemcsak a pap bácsiknak van szavuk, nemcsak ők hatnak a hozzájuk fordulókra, hanem véleményt formál a gyógyszerész, a trafikos, a zöldséges, az ápoló, a doktor is. Azok, akik maradhattak, maradnak. De a kényszerből eltávozottak is a hiányukkal véleményformálók.

Kinek jó ez? Miért kockáztatnak? Legfőképpen milyen áron?

Ezek a cikkek is érdekelhetik