2018. április 25. szerda, Márk napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Vélemény „Nekem is be kell adni azt az injekciót!”

„Nekem is be kell adni azt az injekciót!”

2013-10-29 07:21 Forrás: Orvosok Lapja 2013/10. -- Krasznai Éva
1283
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Görög Ibolya (protokollszakértő, író, akkreditált előadó) jelenleg a GProtokoll Szaktanácsadó Bt. vezetője. 1987-től 1999-ig a Miniszterelnöki Hivatal Protokollfőosztályának munkatársa, 1992-től főosztályvezető. Munkásságáért 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

A viselkedés tudományának leghíresebb honi szakértőjét ezúttal azért kerestük meg, hogy mondja el, szerinte az orvos-beteg kapcsolatot az egészségügyből érkező negatív hírek mennyire befolyásolják…

A médián keresztül meglehetősen sok negatív történet, minősítés éri az egészségügyben dolgozókat. Ezeket hogyan dolgoztatná fel az orvosokkal, ápolókkal?

– Ami a médiában elhangzik, az nem kell, hogy érdekeljen bennünket. Ugyanis az újságírónak szenzáció kell! Azt soha nem írják, hogy „ebben a kórházban minden rendben van”. Nem lehet az egész ágazat gondját az egészségügyben dolgozóknak a vállukra venniük. Az orvosnak a lényeg az, hogy amit csinál, azt igyekezzen a legjobb tudása szerint, empátiával elvégezni. Sőt, még azt sem kell restellniük, hogy szeretnek dolgozni. Ezt most nem divat kimondani, de a gyógyítás szenvedélye az, ami sok negatívumon is átsegíti őket.

Ön szerint milyen az ideális orvos-beteg kapcsolat?

– Nem egyértelmű a válasz. Mert például az úgynevezett Dr. House-effektus, ha nem is annyira kiélezetten, mint az amerikai tévésorozatban, de igenis létezik: ha valakinek nagyon komoly műtétre van szüksége, akkor elsősorban nem az érdekli, hogy a sebésze nem kedves, nem gügyög neki. Ilyenkor a legfontosabb, hogy jó operatőr legyen az orvosa, sikeresen műtse. A háziorvosoknál kicsit más a helyzet. Ott feltétlenül szükséges a kölcsönös szimpátia. A beteg azért keresi fel az alapellátó doktorát, mert valami egészen különleges dolgot szeretne kapni tőle, s ez az egészsége. Az ilyen betegekkel meg lehet beszélni a gyógyulás feltételeit. A gond akkor van, ha csak sírni jár a rendelőbe a ráérő, magányos ember. Igenis, rá is kell szánni egy-két percet, egy vérnyomás, egy aszpirin…

Ön szerint, mennyire ártalmas az orvos-beteg viszonyban az orvos-ellenesség?

– Nem hiszem, hogy létezik ilyen. Ha valaki megbetegszik, az orvoshoz úgy megy, mint máskor a templomba. Mert valami egészen fontos dolgot remélünk, várunk tőle.

Noha az imént azt mondta, nincs „ellenesség”, ha mégis, akkor hogyan viselkedjenek az egészségügyi dolgozók ahhoz, hogy megfordítható legyen a negatív megítélésük?

– A beteg ne érezze, hogy kevés a fizetésük, hogy már megint elment valaki külföldre és több túlmunka marad rájuk. Ez a beteget ugyanis nem érdekli. Miért is érdekelné? Aki betegekkel foglalkozik, nélkülem is tudja, hogy egy-egy jó szó, egy simogatás, egy kedves kérdés sokszor jobban gyógyít, mint egy injekció. Azt kell a páciensnek éreznie, hogy ő a gyógyítótól függ, rajta az egészségügyben dolgozó tud segíteni. És akkor már minden könnyebben megy. Ráadásul az idő is kellemesebben telik, ha az egészségügyi dolgozók mosolyognak, és érzik, igenis tudnak másokkal jót tenni.

Azt hiszem, én kötöm az ebet a karóhoz... az aktuálpolitika mennyire befolyásolja a szerintem létező ártalmas tendenciákat?

– Sajnos az aktuálpolitika mindenhol jelen van, ezért az egészségügyről általában csak a kollégákkal beszélgessünk, ráérő időnkben. De ha valaki tényleg vigyázni akar a saját lelki békéjére, próbálja meg a politizálást elkerülni. Mert egy beteget nem azért gyógyítunk meg, mert jobbos vagy balos, hanem, mert beteg.

Kinek, minek jó a most kialakult állapot generálása?

– Csak elképzeléseim vannak, nincs kellő rálátásom arra, hogy alapos választ adjak. Engedje meg, hogy ne válaszoljak. Mert mindjárt azt mondanám, hogy olcsóbb megvenni egy lelakott házat, mint egy tökéleteset…

Elvándorol a szakembergárda, a jók már alig-alig vannak itthon, a maradók pedig idősebbek, vagy nem feltétlenül a legjobbak? Ennek milyen következményei lehetnek?

– Ez megint nem protokollkérdés. Sajnálom, hogy elmennek a szakemberek. Azt hallottam, hogy az itthon épphogy megfelelő nővérke megítélése odaát az, hogy nagyon tudja, érti a szakmáját. Lehet, hogy túl jó az egészségügyi képzési rendszerünk? Szerintem itthon kell helyt állni, mert itt vagyunk itthon. Itt értjük a félszavakat, itt tudunk a szóvicceken nevetni, itt ismerjük a boltost a házban… Persze a pénz nagy úr… De legalább egy-két év után jöjjenek már haza. Nekem is be kell adni azt az injekciót!

Ezek a cikkek is érdekelhetik