2018. április 25. szerda, Márk napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Szakellátás Egyre kevesebb a pszichiáter (2. rész)

Egyre kevesebb a pszichiáter (2. rész)

2012-09-21 07:00 Forrás: Kórház 2012/7-8. -- Lóránth Ida
1683
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Nagy hiba volt 2007-ben az OPNI bezárása, illetve a szakma alulfinanszírozása. Erre világítanak rá az Állami Számvevőszék pár hete publikált jelentésében az ellátás minőségére vonatkozó kritikák. Ezen a helyzeten javítana a tervekben már megfogalmazódott új Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet létrehozása.

 

Tízezer betegre másfél ágy

Az európai országok átlagát tekintve a becslések szerint a kontinens országaiban a GDP 3-4 százalékát költik a mentális/pszichiátriai betegségek gyógyítására, illetve a megbetegedések által generált költségekre. Ez az átlag, ha az egyes országok egészségügyi költségvetéseit vizsgáljuk, természetesen óriási különbségeket mutat. Vannak államok, ahol talán még ennél többet is költenek betegeikre, másutt viszont (pl. Magyarországon) az átlagnak csupán a töredékét. Az ellátórendszer költségeinek csökkentését szolgálta például az Egészségügyi törvény 2006-os módosítása, amely megváltoztatta a korábbi ellátási struktúrát, és számos kórház pszichiátriai osztályának kapacitását csonkította, vagy szüntette meg. Bezárta továbbá a betegeket kezelő országos intézményt, az OPNI-t.

Az ott megszüntetett 849 ágy kapacitásából mindössze 599 ágyat adtak át a főváros intézményeinek, a Semmelweis Egyetemnek, illetve a Pest megyei Önkormányzat kórházainak. A kapacitáscsökkentés eredményeként 250 pszichiátriai ággyal kevesebb maradt a fővárosban és környékén. A kapacitáscsökkentés nyomán kialakult áldatlan helyzetet az Állampolgári Biztosok Hivatala is többször kifogásolta. Az ombudsman többek között sérelmezte, hogy az országban egyenlőtlen a betegek ellátáshoz való hozzáférése, Heves megyében például 1,2 pszichiátriai ágy jut tízezer betegre, a Dél-Alföldön viszont 3,6 – de vannak olyan régiók, amelyekben egy sem. Az ellátás minőségének folyamatos romlása nem csak a kapacitások durva csökkentésével magyarázható, hanem azzal is, hogy egyre kevesebb Magyarországon a pszichiáter, a gyermekpszichiáter, a pszichológus, illetve a szakápoló. 778 pszichiáterből és gyermekpszichiáterből az átalakítások után már csupán 706 fő, 273 pszichológusból 191 fő dolgozott, a kórházi szakápolók létszáma pedig a felére, 1360-ról 729-re csökkent. Az ellátás minőségét jelentős mértékben rontotta a 2007 áprilisában bevezetett új finanszírozási rend, amely felére csökkentette a járóbeteg-gondozók támogatását, majd 2011 októberétől ez is teljesen megszűnt. Utóbbi tovább rontotta a területi ellátás működési feltételeit. Ekkor vezették be a régi finanszírozás helyett a homogén gondozói kódokat, ami azt eredményezte, hogy 2011-ben a 2006-os finanszírozásnál 16 százalékkal, vagyis 633 millió forinttal kevesebb jutott erre az ellátásra.

Az ÁSZ megállapítása szerint nincs összhang az egészségügyi és szociális területek munkája között, holott ennek a pszichiátriai és mentális betegek esetében különösen nagy jelentősége volna. Az ezredforduló táján az akkori egészségpolitika létrehozta a közösségi szolgáltatásoknak, valamint a pszichiátriai betegek rehabilitációjának a hálózatát, és lépések történtek az otthonápolás megszervezésére is, ezek az előremutató lépések nem folytatódtak. Elmaradt a pszichiátriai otthonok fejlesztése, kevés a férőhely. 2006-ban átlagosan 321 napot kellett várakoznia a betegnek az otthonba való bekerülésre, tavaly már 338 nap volt az átlag. Ám az ellátás egyenlőtlenségei miatt olyan intézmény is akadt, ahol a várakozási idő több mint ezer nap volt.

Hogyan hasznosult a ráfordítás?

Az ÁSZ szakértői az ellenőrzés céljaként jelölték meg többek között a pszichiátriai ellátás átalakítására fordított források hasznosulásának a mértékét, annak elemzését, hogy az átalakítás meghozta-e a kívánt eredményt, vagyis magasabb színvonalú, költséghatékonyabb, a lakosság által hozzáférhetőbb lett-e a szolgáltatás. Vizsgálati módszereiket a következőképpen körvonalazzák: „A pszichiátriai betegellátás eredményességének a 2006. és 2010. évek közötti változását tizenegy indikátor alakulásának elemzésével mértük. Az eredményesség javulása megállapításához azt a feltételt adtuk, hogy az alkalmazott indikátorok többsége kedvező irányban változzon. A népegészségügyi célkitűzésekkel összhangban kedvezőnek tekintettük, ha csökken az öngyilkosságok száma, valamint a százezer főre vetítve nem éri el a húszat, a fiatalkorúak körében 20 százalékkal visszaesik az elkövetett öngyilkosság miatti halálozás, ha az alkohol miatti májzsugor és egyéb alkoholos májbetegségek miatti halálozás 10 százalékkal csökken 2008-ig, ha csökken a drogfüggők száma, valamint ha nő a depressziós betegek kezelési aránya. Az eredményesség javulását jelző indikátoroknak értelmeztük továbbá az öngyilkossági kísérletet megelőző három hónapban pszichiátriai kezelésben részesültek arányának csökkenését, az aktív pszichiátriai ellátásból hazabocsátottak 30 napon belüli visszavételi arányának csökkenését, a pszichiátriai otthonokba történő elhelyezés várakozási idejét, a nem önkéntes pszichiátriai felvételek esetszámát, ha azok csökkentek, illetve a közösségi ellátásban lévő betegek számát, ha az emelkedett”.

Összegző megállapításaik között többek között kijelentik: bár a szaktárca és a szakmai szervezetek már 2008-ban elkezdték kidolgozni a pszichiátriai betegellátás teljesítményértékelésének a paramétereit, azok eredményességét és költséghatékonyságát máig nem értékelték, mivel ezek kiértékelésére még ma sincs elfogadott módszertan. Megállapítható továbbá, hogy a vizsgálat kezdő évéhez, 2006-hoz képest a pszichiátriai betegek ellátását szolgáló források felhasználása romlott, a közpénzfelhasználás 2011-re eredménytelenebb lett, mint a kezdetekkor volt. Romlott a hatékonyság az öngyilkossági kísérletek megakadályozása területén, nőtt a befejezett öngyilkosságok száma. Nem csökkent a drogfüggők létszáma, kevesebb depressziós beteg kapta meg a számára szükséges kezelést. Gyakoribb lett a pszichiátriai osztályokról hazabocsájtottak 30 napon belüli visszatérése az intézménybe, nőtt a pszichiátriai otthonokba való felvétel várólistája. 2008-ig eredményként könyvelhető el az alkoholos májzsugorban szenvedő betegek létszámának 10 százalékos csökkenése, továbbá a közösségi ellátásban részesülők számának a növekedése, 2008 után azonban változott a tendencia. További gondként említik, hogy „a 2011. év májusában a kormány által elfogadott Semmelweis-terv a »népegészségügyi célok« elérése érdekében kívánta átalakítani a pszichiátriai ellátást, valamint egy új intézmény – az OPAI – megalapítását tűzte ki célul. Az intézet megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése a kormányhatározatban megjelölt határidőre nem valósult meg, egyeztetése, kiegészítése még folyamatban van. Pénzügyi forrást a program nem rendelt a feladatokhoz. Rontják a népegészségügyi célkitűzések elérésének esélyét, hogy a pszichiátriai ellátást is érintő speciális stratégiák közül a drogstratégiát többször átdolgozták, az alkoholstratégiát még nem fogadták el”. Az ellátás számadatai közül a jelentés megemlíti többek között, hogy 2006–2010 között 0,6 százalékkal csökkent az intézményekben ellátottak száma – 629 ezerről 626 ezer főre. A nappali szociális bentlakásos ellátottak létszáma viszont körülbelül 20 ezerről 75 ezerre gyarapodott. Ugyanebben a periódusban 5 százalékkal, 4,6 milliárd forinttal csökkent az ellátás OEP-támogatása.

Ezek a cikkek is érdekelhetik