2018. április 22. vasárnap, Csilla, Noémi napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Sport Munka, család, sport

Munka, család, sport

2013-06-15 07:35 Forrás: Orvosok Lapja 2013/5. -- Dr. Jerémiás Attila
2144
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Hogyan lehet a hivatás a családi élet és a rendszeres testmozgás között az egyensúlyt megteremteni? A szakmában eltöltött közel 45 év és a veterán atlétikában edzésekkel és versenyzéssel eltelt csaknem 27 év lehetőséget adhat arra, hogy a tapasztalatom megosztásával az érdeklődő kollégák körében a rendszeres testmozgásra és a veterán versenyeken való részvételre buzdítsak.

Fiatalkoromban a labdarúgás volt a nagy szerelem, 16 évesen már lehetőséget kaptam MB III-as felnőtt csapatban szerepelni. Az 1950-es évek végén egy-egy rangadót 2-3000 néző előtt játszottunk. A megyei ifjúsági válogatottban nyújtott jó teljesítményem alapján meghívást kaptam a Magyar Ifjúsági Válogatott bővebb keretébe. Itt lehetőségem nyílt többek között Dunai II Antallal és Varga Zoltánnal is játszani. Az érettségi nagy választóvíz volt az életemben, választanom kellett a továbbtanulás és a labdarúgás között. Édesapám tanácsára a továbbtanulást választottam. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen eltöltött hat év alatt a rendszeres testmozgást nem hagytam abba. Két éven át az orvostudományi egyetem sportfelelőse voltam, labdarúgásban, kosárlabdában és atlétikában megszerveztük a kari és az egyetemek közötti bajnokságot. Dr. Szontágh Ferenc rektor úr aktív támogatásával sportkapcsolatot alakítottunk ki és ápoltunk a Krakkói Orvostudományi Egyetemmel. Az egyetem elvégzése után a kiskunhalasi Semmelweis Kórház szülészeti osztályára kerültem, ahol megszakítás nélkül 38 évet dolgoztam – dr. Makay László igazgató főorvos úr mellett igyekeztem elsajátítani a szülészet és nőgyógyászat tudományát. Hét éve a kalocsai Szent Kereszt Kórház szülészeti osztályára kerültem, ahol dr. Molnár Gábor főorvos úr mellett nyugdíjasként dolgozom.

Kezdő orvosként az osztályon végzett munka és az ügyeleti szolgálatok mellett a rendszeres sportolásra nem jutott idő. 43 éves koromban úgy éreztem, hogy az egészségem megőrzése érdekében szükségem van a rendszeres sportolásra. A kiszámíthatatlan időbeosztás miatt csapatsportra nem gondolhattam, így az érdeklődésem az atlétika felé fordult, elsősorban a súlylökés és a diszkoszvetés érdekelt. Az atlétikát autodidakta módon tudtam elsajátítani, mivel egy-egy szabad délutánon és szabad hétvégén tudtam gyakorolni, ilyenkor edzőre nem számíthattam. Segítőim azért voltak – elsőként dr. Lengyel Gáspár főorvos úrra számíthattam, aki közös versenyeink alkalmával igyekezett csiszolni a technikámon. Dr. Bácsalmási Antal főorvos úrral viszont Kiskunhalason készülünk a közös versenyekre.

Az Orvosi Világjátékokra dr. Kasza Géza kollégám hívta fel a figyelmemet. Az Evianban 1994-ben rendezett viadalt szinte egy időben tartották a Svájci Veterán Atlétikai Bajnoksággal. Bern és Evian között csupán kb. 160 km volt a távolság, így adódott a lehetőség, hogy az Orvosi Világjátékok színvonaláról és hangulatáról személyesen meggyőződjek. Annyira érdekesnek találtam, hogy azóta szinte mindegyik versenyen indultam. Atlétikában és erőemelésben a 17 év alatt 46 arany, 11 ezüst és 6 bronzérmet nyertem. Aminek nagyon örülök, hogy az egyes versenyszámokban elért eredményeim a Veterán Világ- és Európa-bajnokságon is jó eredménynek számítottak.

A veterán atlétika színvonala azért magasabb, mivel ott korábbi válogatott sportolók és volt olimpikonok is indulnak. Egy-egy korcsoportban 20–40 versenyző is van. Veterán Világbajnokságokon 2 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet, míg Veterán Európa-bajnokságokon 2 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet nyertem. 2012-ben, Szlovákiában kipróbáltam az erőmet az Erőemelő Világbajnokságon, ahol korcsoportomban 132,5 kg-mal – 69 évesen – aranyérmet nyertem.

A két fiam közül egyik sem választotta az atlétikát, de mindketten rendszeresen sportolnak, fallabdában vesznek részt versenyeken is. Nagy örömömre mind a négy unokám rendszeresen sportol, közülük a 12 éves fiúunokám úgy tűnik, az atlétikában találta meg az igazi sportágát. Korosztályában 60 m-es gátfutásban, távolugrásban és 300 m-es síkfutásban korosztályos csúcstartó. Nagyon büszke vagyok rá.

A sportolás és a munka mellett a sport szervezésében is részt veszek. Nyolc éve a Magyar Orvosi Kamarán belül létre hozott Magyar Orvosok Sportegyesületében munkálkodom. Sportegyesületünk létrehozásában nagy segítségünkre volt dr. Éger István elnök úr, valamint dr. Gyenes Géza és dr. Huszágh Hedvig orvoskamarai vezetők. 15 éve a Szenior Magyar Atléták Országos Szövetségében a vezetőség munkáját segítem. A szenior atléták meghirdették a „Sport egy életen át” mozgalmat, melyhez egyesületünk is csatlakozott. A versenyeken való részvételt azért tartom fontosnak, mivel így lehetőség nyílik a hasonló korú versenyzőkkel a teljesítményt összemérni. Mindig nem lehet győzni, de a második és a harmadik helyezés is ösztönző hatású, azt sugallja, hogy több és igényesebb edzéssel a következő évben jobb helyezést lehet elérni.

Arra a kérdésre, hogy a veterán sportot meddig lehet csinálni, egy osztrák veterán atléta véleményét szeretném idézni. 100 éves korában Nyíregyházán, a Veterán Atlétikai Európa-bajnokságon interjút kértek tőle, s arra a kérdésre, hogy meddig folytatja a rendszeres sportolást, ezt a választ adta: „Már kissé fáradtabbnak érzem magam, így lehet, hogy hamarosan abbahagyom a versenyeken való részvételt.” Amíg a rendszeres sportolás örömet okoz, és segít a betegségek megelőzésében, én sem szeretném abbahagyni.

Ezek a cikkek is érdekelhetik