2018. április 22. vasárnap, Csilla, Noémi napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Portré Minden pofon mellé kell egy rendőr (2. rész)

Minden pofon mellé kell egy rendőr (2. rész)

2012-10-27 07:00 Forrás: Orvosok Lapja 2012/10. -- Niczky Emőke
1673
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Korányi László neve hallatán sokan találgatják, vajon a professzor „abból a híres” családból származik-e, hiszen őt magát nemigen ismerik. Beszélgetésünkkel ezt a hiányt is szeretnénk pótolni.

 

Rálát a magyarországi rutin diabétesz ellátásokra?

– Igen, hiszen tagja vagyok a Diabétesz Társaságnak, és szerintem világszínvonalon áll.

Hogyan látja a diabéteszesek új ellátási helyzetét?

– Rázós kérdés. Meg lehet magyarázni, miért kötik bizonyos feltételekhez az alapinzulinnál tízszer-hússzor drágább inzulinok adását. Csakhogy ezzel a nem kooperálható betegeket kiszűrik, és amikor kialakul a készülődő magánbiztosítási rendszer, akkor velük nem fognak biztosítást kötni. Látszik, mire megy ki a történet. Ráadásul jelentősen növekszik majd az ellenőrző apparátus munkája. Minden pofon mellé kell egy közlekedési rendőr.

Van a világban ilyen típusú diszkrimináció vagy szankció?

– Nem igazán. Borzasztó egyébként, hogy most ugyanazok az arcok látszanak, akik a '90-es évek elején ennek az ügynek a legfőbb szekértolói voltak. Az államtitkár tavaly megkérdezte tőlem, miért mondom, hogy ő privatizálni akarja az egészségügyet. Fölajánlottam, hogy beszéljük meg, de erre az óta sem került sor.

Akkor mondja el nekünk.

– A rendszer jelenlegi átalakítása egyetlen mozdulattal átvihető egy másik kurzusba. Más néven ugyan, de visszahozták az irányított betegellátást, adómentessé tették a munkavállalók utáni magánbiztosítást. Az egészségbiztosítás ügyében el kell dönteni, melyik rendszert választjuk, de nem szabad ugrálgatni közöttük. Nem lehet, hogy itt egy kicsit biztosító, ott meg kicsit állam vagyok. Egyszer már átváltottunk államiról tb-re, és az sem volt könnyű. Mindenki tudhatja, milyen kockázatos a paradigmák között mászkálni. Sok évig tart és drága. Mindkét rendszerrel ugyanoda lehet jutni, döntés kérdése. Az állami rendszer könnyen elbürokratizálódik, a tb pedig könnyen elüzletiesedik. A Korányi Alapítvány évekkel ezelőtti alternatív törvényjavaslatában visszajött az önkormányzatiság is.

Azt mondják, szegény az eklézsia, a rendszer a jelenlegi forrásokból nem tartható fenn, legalábbis nem a megszokott csomaggal.

– Ellene vagyok a magánbiztosításnak. Három évig figyeltem, hogyan működik. Láttam, milyen az, amikor jön a mentő, de a beteg nem érdekli őket, csak az, van-e biztosítása. Ez embertelen. Nem véletlen, hogy Obama is egy tb-szerű rendszerrel kísérletezik. Tény, hogy az ottani magánbiztosítás százmillió embernek a világ legjobb ellátását nyújtja, csakhogy a másik százötvenmillió nincs benne. Efelé megyünk már mi is, szegény országként. Megcsináljuk a legfeljebb egymillió embernek jó ellátást adó rendszert, de mi lesz kilenc millióval? A legnagyobb baj pedig az, hogy ebben partnerek az egészségügyi dolgozók. Annyira ki vannak szolgáltatva, hogy alig várják, hogy valami meginduljon, és ne paraszolvencia formájában jussanak olyan jövedelemhez, amiből valóban meg lehet élni. Az orvostársadalom érzi, hogy mindez erkölcstelen, de az érdekei közvetve mégis ellene vannak a betegek érdekeinek.

Kemény szavak.

– Szégyellem, de ez van. Ha létezik komoly kormányzati felelősség, amögött pedig értelmiségi felelősség, akkor az éppen ennek a dilemmának a kezelése. Rossz felé megy a történet. A mai legális jövedelmünk a létminimum környékén van, ezért az orvosok rá vannak kényszerülve, hogy más forrásokat is felkutassanak. A folyamat elérte a kritikus határt, havonta száz kiváló szakember megy külföldre. Nem szólva arról, hogy orvosként iszonyú nehéz megélni néhány helyzetet. Felírom a receptet, de a beteg máris közli, hogy doktor úr, úgysem tudom kiváltani. Ez nem egyszer fordul elő.

Van egy állítás, amely szerint a júliusi átszervezés jól sikerült, nincs semmi baj. És van olyan gyanú, hogy fél év múlva a rendszer össze fog omlani. Hol állunk a két szélsőérték közt?

– Nem vagyok autentikus a kérdésben, de azt gondolom, szerkezetében ez a modell nem működőképes, ezért össze fog dőlni. Az orvosok is ellenérdekeltek kissé. Egyfelől arról beszélünk, hogy nincs, vagy kicsi a kapacitás, ezért a CT-t 2050. augusztus 60-ára jegyezzük elő, másfelől viszont napokon belül megcsináljuk, ha kifizeti a beteg. Amíg sok orvos azt hiszi, hogy majd a magánbiztosítási rendszer javít a helyzetén, addig nem lesz érdemi változás.

És miért hallgat a kamara tagsága?

– Azért csöndesek, mert bár tudják, hogy az elnöknek igaza van, azt mondják magukban, szép és jó, amit Éger István beszél, de azért én mégis szeretnék jobban élni. Sokszoros egzisztenciális kötöttségben élnek az orvosok. Az első nagy pofon egyébként a TVK volt, szerintem.

Érdekes, hogy az előző időszakok reformnak nevezett átalakításai óriási balhét okoztak, most meg csönd van. Ezt a felszínen úgy is lehet értelmezni, hogy valóban nincs nagy baj.

– Az akkor ellenzékben lévő jobboldalnak nagyon erős értelmiségi csoportjai voltak. Magam is tagja vagyok a Batthyány-körnek, de ha most kritizálok, máris úgy nézne ki, mintha átálltam volna a másik oldalra. Ezért inkább hallgatok. Legfeljebb annyit tehetnék, ha holnap lenne esedékes egy új választás, hogy nem mennék el. Ez lenne az egyetlen tisztességes dolog.

Érdemes ennyire defenzíven hozzáállni?

– Nincs eszközünk, amivel a helyzetet fel lehetne feloldani. Ha beszélek, mert úgy gondolom, hogy igazam van, akkor ellentétbe kerülök azzal, akiért eddig kimentem az utcára. Nagyon nehéz. Az egészségügy meghatározó arcai és a többség is konzervatív, de ők most erkölcsi válságba kerültek. A kormány képviselői pedig nem beszélnek ezzel a körrel. Pedig a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésén, – ahol megszületett az „Az egészség mint alapérték az új, demokratikus társadalmi szerződésben. Az egészségkultúra fejlődését eredményező új politika” című dokumentum, –a Fidesz is részt vett és azt elfogadta. Abba pedig rossz belegondolni, hogy mi lesz itt, ha a migráció nem áll meg. Már most is szinte napi tapasztalatom, hogy konzíliumra hívnék valakit, de már csak hűlt helyét találni. Már komolyabb magánrendelőkből is elmennek a szakemberek, hiszen az orvos nem tudja, mi lesz a jövője a rendszernek.

Ezek a cikkek is érdekelhetik