2014. július 23. szerda, Lenke napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Portré Hektikus, mégis szép szakma a szívsebészé (2. rész)

Hektikus, mégis szép szakma a szívsebészé (2. rész)

2012-09-19 07:00 Forrás: Kórház 2012/7-8. -- Sándor Judit
1111
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Harminc éve dolgozik a Városmajori Klinikán ér-, majd szívsebészként. Karizmatikus orvos, aki ért a betegei nyelvén, és akit tisztelnek szakmájában. Dr. Szabolcs Zoltánnal a szívsebészet helyzetéről, a szívtranszplantációról, a marfanos betegek gyógyításáról beszélgettünk.

 

A műszív első alkalmazása sajnos nem vált sikertörténetté, mégis mérföldkő: új eljárást honosítottak meg.

– Igen, mert ez a sikertelenség mégiscsak képes volt áttörni a finanszírozási problémából adódó hallgatás falát. Mindenki emlékezhet, hogy a médiának köszönhetően mekkora közérdeklődés kísérte az eseményt, mennyire szorítottak az emberek, hogy az új gyógyítási lehetőséget sikeresen alkalmazzuk, majd a beteg elvesztése mennyire megrendített mindenkit. Aztán beindult a gyermekműszív-program a GOKI-ban. Az első beültetések költségeit az intézmények állták, a mi esetünkben az Egyetem. Aztán az egészségügyi vezetés már érezhette, hogy ezt a programot nem lehet leállítani, és megadták a támogatást. Most tartunk ott, hogy 2012-ben tíz műszív igénybevételét finanszírozza az OEP.

Pozitívan nyilatkozott az új szakmai kollégiumi rendszerről, amelyben önálló tagozatot kapott a szívsebészet. Beigazolódott az optimizmusa?

– Amikor indult a rendszer, azt mondtam, hogy a puding próbája az evés, ebben benne volt az óvatosság a múltbeli tapasztalatok miatt. Az orvosi tagozatoknak ugyanis korábban rengeteg feladatot adtak, ám a végül nehéz munkával megszült véleményünket igazából soha nem vették figyelembe. Azt tapasztalom, hogy a jogalkotás során az egészségügyi kormányzat sok vonatkozásban elfogadja a kollégium álláspontját. Például a területi ellátási kötelezettség kialakításával kapcsolatban megkérdezték a tagozatokat, és figyelembe vették a javaslatokat – akárcsak a minimumfeltételek kialakítását illetően. Ez utóbbiban az jelenik meg, amit a tagozat javasolt, tehát, ha valamit túlzottnak éreznek a kollégáink, akkor ránk kell haragudniuk, nem az egészségügyi vezetésre. Állást kell foglalnunk új típusú, költséges műtéti eljárások befogadásáról, például a katéteres aortabillentyű-sztentek engedélyezéséről, s véleményünket figyelembe is veszik.

Szívügye a Marfan-szindrómás betegek kezelése, gondozása. Hogyan alakult ki a kapcsolata az ebben a ritka betegségben szenvedőkkel?

– Valóban ritka betegség, ami például egy háziorvosi praxisban talán elő sem fordul. A szívsebészetben azonban egyáltalán nem ritka, ugyanis a nagy érkatasztrófák meglehetős százalékában marfanos betegekkel találkozunk. Ha már kialakul a disszekció, magas halálozással jár. Miért nem lehet ezt megelőzni? A betegen ugyanis látszik, hogy marfanos, jellegzetes szomatikus jegyeket visel. „Miért nem operáljuk meg a szakadás előtt?”, gondoltam magamban, és elkezdtem ezzel a betegcsoporttal foglalkozni. Így jutottam el 2002-ben a Magyar Marfan Alapítvány megalapításához. Úgy vélem, minden orvosnak kell valami olyat csinálnia, amiben járatosabb, mint a többiek. Sokat segített a számítógép elterjedése az alapítvány munkájának megismertetésében, a honlapunkat folyamatosan nézik az érintettek, anélkül, hogy a háziorvos, sportorvos felhívta volna a figyelmüket a betegségükre. Nemrégiben egy kosárlabdázó került a látókörömbe – holott a marfanos betegek nem űzhetnek ütköző sportot, mert a táguló főverőér esetleg megreped, elszakad. A fiatalember a nemzeti válogatottba készült, s bár az édesapjánál is ismert volt a tünet, eddig elmentek mellette a sportorvosok… A betegek gondozásában a kollégák mellett már vannak fiatal követőim is: két medikushallgatónk nagyon komolyan belefolyt a Marfan-kutatásokba, van bennük kellő elszántság, hogy folytassák, már most tudományos sikereik vannak. A klinikán sikerült olyan műhelymunkát kialakítani, amelynek során az orvosutánpótlás biztosítása mellett széles körben megvalósult a szakemberek összefogása is: az ortopédustól kezdve a szemészen, genetikuson át a szívsebészig.

Mi kell ahhoz, hogy valaki szívsebész legyen? És egyáltalán: vonzó ez a hivatás a mai fiataloknak?

– A szívsebészet is, mint minden más, átalakul. Ha ma megkérdezi a hatodéves medikusokat, nagyon kevesen akarnak sebészek, szívsebészek lenni, még kevesebben traumatológusok. Belépett a pénz és a megélhetés mint szempont. Vannak kurrens szakmák, mint például az aneszteziológia, mert azzal külföldön azonnal el lehet helyezkedni, vagy az intervencionális kardiológia, ahol a legújabb innovációkat tudják kipróbálni. Ha valaki szívsebész akar lenni, és minden rendben megy, akkor 31 évesen szakvizsgázik. Ekkor még nem tud önállóan operálni, kell néhány év, hogy egy idősebb kolléga segítségével megszerezze a rutint. 35–40 éves, mire saját pacientúrája alakul ki. Hektikus szakma, nem bővelkedik sikerélményben, sok az asszisztálás, az adminisztráció. Aki jól akarja csinálni, annak reggeltől estig folyamatosan talpon kell lennie, bírnia kell a többórás műtéteket fizikai erőnléttel is. Minden igyekezete ellenére meghalhat a betege, szövődmények léphetnek fel, ami az embert megviseli lelkileg. És miután hazamegy, nem tudja abbahagyni: én megpróbáltam, de nem sikerült, mert állandóan ezt kell csinálni, ugyanis ha nem folyamatosan ez foglalkoztat bennünket, akkor nem alakulnak megfelelően a dolgok. Erre rámehet a család is. Nekem szerencsém van, a feleségem megértő, elfogadta a helyzetet, a fiam és a lányom pedig ebbe nőtt bele. A lányom állatorvos, a férje is, aki sokat van távol, de a lányomnak nem szokatlan ez az élethelyeztet. A többség azonban nem ebben nőtt fel. Van olyan fiatal kollégám, akit otthagyott a menyasszonya – nem jelentett vonzó perspektívát a számára, hogy reggel korán eljön a párja, este pedig későn érkezik, és még pénzt sem visz haza. Ahogy ez egy csapatmunka a munkahelyen, ugyanúgy otthon is kell egy olyan hátország, amely erőt ad, ahol az ember jól érzi magát. Nem gondolom, hogy megszállott lennék… attól érezném rosszul magam, ha nem tudnék ott lenni, amikor baj van. Időnként felettem is összecsapnak a hullámok, akkor lassúbb életre, kevesebb felelősséggel járó munkára vágyom, aztán lehiggadok, megnyugszom, és csinálom tovább.

 

Pályakép

Dr. Szabolcs Zoltán 1977-ben summa cum laude végzett a SOTE Általános Orvosi Karán, majd 1981-ben általános sebészetből, 1984-ben érsebészetből, s rá két évre szívsebészetből szerzett szakvizsgát. Az orvostudomány kandidátusa 1993-ban, másoddiplomáját az SE Egészségügyi Menedzserképző Központban szerezte 1998-ban. Habilitációját 2010-ben védte meg. A győri kórházban kezdett dolgozni 1977-ben, majd 1982-től a városmajori klinikán először érsebészként, utóbb szívsebészként. Jelenleg egyetemi docens, a szívsebészeti profil vezetője. Évek óta oktat a marosvásárhelyi egyetemen, ahol a szívsebészet társprofesszora. A felnőtt szívsebészeti beavatkozások teljes skáláját végzi, kiemelten az aorta ascendens és aortaív-sebészetet. A Marfan-szindróma cardiovascularis szövődményei szívsebészeti ellátásának, és a felnőtt szívátültetési programnak a vezetője. 2006-ban a Nemzeti Szívtranszplantációs Várólista Bizottság elnökévé választották. 2002-től a Marfan-kórban szenvedő betegek szívsebészeti ellátásának országos központjává fejleszteti az SE Ér-és Szívsebészeti Klinikáját. Jelenlegi munkahelyén a „vér nélkül” (Jehova tanúin) végzett szívműtétek regionális központját alakítja ki.

Amerikában, Angliában, Németországban járt tanulmányúton. A Magyar Szívsebészeti Társaság ötletgazdája és létrehozója 1994-ben. A Társaság titkára 1997–2003-ig; elnöke 2003–2006-ig. 2002 óta a Magyar Marfan Alapítvány Elnöke. A Dunamenti Szívsebészeti Fórum (Danubian Forum for Cardiac Surgery) ötletadója és létrehozója; a Fórum magyar nemzeti delegáltja, General Coordinator of the DFCS); a Fórum elnöke 1996-ban és 2006-ban. Tagja a Magyar Kardiológusok Társaságának, a Magyar Angiológiai Társaságnak, az International Society of Cardiovascular Surgerynek. Ugyancsak tagja a Magyar Sebész Társaságnak és a Magyar Transzplantációs Társaságnak. Az European Club of "Young" Cardiac Surgeons (ECYCS) magyar tagja 1990-től. 2003 és 2008 között a Kardiológiai Szakmai Kollégium Szívsebészeti Szakcsoportjának, 2009-től pedig az újjáalakult Kardiológiai Szakmai Kollégiumnak, majd 2010 óta a Szívsebészeti Szakmai Tagozatnak is tagja.

Ezek a cikkek is érdekelhetik