2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Portré Hektikus, mégis szép szakma a szívsebészé (1. rész)

Hektikus, mégis szép szakma a szívsebészé (1. rész)

2012-09-18 07:26 Forrás: Kórház 2012/7-8. -- Sándor Judit
2784
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Harminc éve dolgozik a Városmajori Klinikán ér-, majd szívsebészként. Karizmatikus orvos, aki ért a betegei nyelvén, és akit tisztelnek szakmájában. Dr. Szabolcs Zoltánnal a szívsebészet helyzetéről, a szívtranszplantációról, a marfanos betegek gyógyításáról beszélgettünk.

 

– Professzor Úr, milyen egy átlagos napja?

– Mindig van valami sürgősségi, váratlan dolog, ami akár a feje tetejére állíthatja az adott napot. Szeretnénk, ha megtervezett, félkatonai fegyelemmel szervezett tevékenység lenne a szívsebészet, ami persze lehetetlen, hiszen az aktuális problémák felülírják az áhított rendet. Tegnap például vérzések, jelentősebb szövődmények voltak, reggel ezek az esetek vártak rám, ezeket kellett először ellátni. Általában mindig vannak, akik nem érettek a műtétre, akiknek az állapota multidiszciplináris döntéseket igényel. Például van olyan betegünk, akinek sürgősen szívre lenne szüksége, de hiába van fenn az Eurotransplant sürgősségi listáján, a donorszív még nem érkezett meg. Ilyenkor keringéstámogató eszköz beültetésére szorulhatunk, hogy a beteg átvészelje a várakozási időszakot. Az Eurotransplant valóban nagy lehetőség, két felnőtt betegünk kapott így szívet, mindkettőjük rövid ideig volt listán, de ilyen váratlan helyzet mindig előfordulhat.

Ha már a transzplantációt hozta szóba: a várólista-bizottság elnökeként jól ismeri a hazai helyzetet, amelyről elég lehangoló képet szokott festeni. Változtak-e valamelyest a dolgok?

– Ebben az évben tapasztalható először, hogy több beteget küldenek tovább, akiknek így esélyük van, hogy a szívtranszplantációs várólistára kerüljenek. A legutóbbi bizottsági ülésen megállapíthattuk, hogy míg évek óta három-öt beteg kerül elénk havonta, most tizenöt beteget néztünk meg. Erre a hazai szívtranszplantációs program húsz éve alatt nem volt példa! A betegek közül kilenc rögtön fel is került a listára. A körülmények javulásában a médiának nagy szerepe van, hiszen folyamatosan számol be a különböző eseményekről, gondolok például a hazai transzplantáció húszéves jubileumára, az Eurotransplanttól érkezett új szívekre, és azok sikeres beültetésére, az Egyetem új szívelégtelenségi, szívtranszplantációs osztályának átadására a Városmajori Klinikán. Az állandó híradások minden jel szerint felkeltették a háziorvosok, kardiológusok figyelmét is. Egyelőre a várólistára kerülő betegek száma még mindig kevés, az Eurotransplant elvárása szerint 85 betegnek kellene a listán lennie, ezzel szemben most 27 beteg van rajta. 2011-ben talán 18 beteg került fel a várólistára és mintegy 35 beteg fordult meg a folyamatosan változásban lévő listán (öten haltak meg a várólistáról), tehát még messze vagyunk az elvárt számtól. Fontos, hogy minél több beteg legyen, mert annál nagyobb esély van arra, hogy a donorszerv valamelyiküknek beültethető lesz, és még több életet tudunk megmenteni. Összességében elmondhatom, javul a helyzet – a szakma, az egészségügyi vezetés és a média együtt tudott dolgozni az előrelépés érdekében.

Ha tényleg feltöltődne a lista, akkor is lenne forrás a drága műtétekre?

– A szívtranszplantációnak nincs felső korlátja, ha negyvenet megcsinálnánk, azt is fizetnék. Ugyanakkor sok helyen gond az alapvető gyógyszer biztosítása, hosszúak a várólisták. Kétségtelen, hogy van egy kettősség a mai egészségügyben: miközben sok helyen a „Kalmopyrin” körül folyik a harc, megjelennek az egészségügyi ellátás csúcspontjait képviselő, naprakész eljárások és eszközök, mint például a műszív, a billentyűsztent, a nagy és kockázatos érműtéteket kiváltó endograft felhasználásának lehetősége. A Városmajori Klinika szívsebészete sem panaszkodhat, ugyanis többet operáltunk, mint tavaly vagy tavalyelőtt ugyanebben az időszakban, és egyelőre a tvk-n belül vagyunk. Ezzel együtt nem értük el a 2006-os szintet, akkor ugyanis havonta 70–80 műtét volt, most pedig hetvenhez közelítünk. Házon belül nem nagyon érezzük a források szűkösségét, ami a kiváló intézményi menedzsmentnek is köszönhető.

Fejlesztésekre is futotta, hiszen nemrég adtak át egy új részleget a klinikán.

– A kilencágyas, szívelégtelenségi és szívtranszplantációs osztály óriási segítség a betegek ellátásában. Multdiszciplináris funkciói vannak: működésében a kardiológia, az intenzív terápia, a szívsebészet, a hemodinamika, és sokszor az érsebészet is szerepet kap. Amikor döntést kell hozni, a szakmák képviselői részt vesznek a konzíliumokon. Az osztály a házi hierarchiába van sorolva, kardiológus kolléga vezeti, helyileg is jól lett kialakítva, bárhonnan fél perc alatt el lehet érni. Itt fog működni a nemrég létrehozott ECMO-team is. Az ECMO egy keringéstámogatási eszköz, csak a műszív előzi meg. Nem minden betegnek kell ugyanis műszív, van, akinek ez a keringéstámogató eszköz elegendő a segítséghez. Gyors beültetését ECMO-team végzi, amelyben két szívsebész, két intenzív kardiológus, két intenzív terápiás orvos és három kardiotechnikus van. A team tagjai különleges kiképzést kaptak: hogyha egy betegnél életmentés céljából felmerül az eljárás lehetősége, akkor az ECMO-team dönt, van-e esély, milyen típusú eszközt, hogyan ültessenek be. Nehogy valaki azt higgye, hogy főorvosokból áll a csapat, nem! Rátermett, esetenként fiatal szakorvosokból.

Az orvosok megtartása ma legalább olyan fontos feladata a menedzsmentnek, mint az intézmény szakszerű irányítása.

– Nálunk nagy súlyt helyeznek arra, hogy a fiatal kollégák műtéti lehetőséget kapjanak, kongresszusokra, szimpóziumokra járjanak, megfelelő tudományos jövőképük legyen. Sokan PhD-s hallgatók, vagy már végeztek is. Nem véletlen, hogy összességében sok fiatal kollégánk van. Tudjuk mindannyian, hogy az országot elhagyó, elhagyni készülő kollégáknál csak egyik ok a fizetés, a másik ugyanis szakmai: nem tudnak labdába rúgni az idősebbek mellett. Nálunk is olyanok a fizetések, amilyenek, de a klinikai menedzsment odafigyel a fiatalok szakmai fejlődésére. Viszik előre a csapatot, megnyitják a lehetőségeket az új technológiák előtt. Eközben persze minden egyes forintra odafigyelnek, például, hogy miért magas az antibiotikum-felhasználás, miért vannak fölösleges vizsgálatok. Orvosonként figyelik, kinél fogy több vér, kinél vannak gyakrabban szövődmények, kik azok, akik költségesebben érik el ugyanazt az eredményt, mint a kollégáik.

Szavaiból úgy tűnik, szigorúságban, költséghatékonyságban kezdünk élen járni, de vajon hogyan áll a szakma? Mindig azt halljuk, lemaradunk, lemaradtunk. Mi igaz a szívsebészetre?

– A széles spektrumon operáló magyar sebészek, akik szívet, tüdőt, eret is operáltak, az 1940-es évek közepén ott voltak a világ élvonalában! Csak egy példa: 1945-ben megcsinálták az első zárt mitrális commissurotomiát, és rá négy évre már hazánkban is megtörtént az első műtét. Aztán ahogy egyre költségesebbekké váltak a beavatkozások, Magyarország kezdett lemaradni. 1956-ban alkalmazták először a világon a szív-tüdő motorokat, mi a hatvanas évek elején ajándékba kaptuk az elsőt egy Amerikában élő jótevőnktől, a marosvásárhelyi származású Köteles Bélától. Ahogy behozták az új technikát hazánkba, külföldön máris újabb, és egyre drágább eljárásokat alkalmaztak. Ez jellemző a mostani időszakra is. Van némi lemaradásunk, de a Városmajori Klinika és az egyetemi menedzsment mindent elkövet, hogy ez csökkenjen, így vagyunk a műszív lehetőségével is.

 

(Folytatjuk)

Ezek a cikkek is érdekelhetik