2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvostörténet In memoriam dr. Tiszolczy Lajos (1896–1987) (Lajkó bácsi emlékéhez)

In memoriam dr. Tiszolczy Lajos (1896–1987) (Lajkó bácsi emlékéhez)

2013-03-16 07:51 Forrás: Orvosok Lapja 2013/1-2. -- Dr. Golub Iván
1914
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Kiváló orvos, példás hazafi, nemes lelkű ember – ilyen patetikus, elfogultságot sejtető minősítések fogalmazódnak meg bennem, amikor dr. Tiszolczy Lajos emléke és alakja felidéződik emlékezetemben. Az elfogultság esetleges tényét büszkén vállalom, hiszen egykori orvoskolléga, a világra jövetelemet – családi házamban – sikeresen levezető szülész, apám barátja és közéleti társa, lakóhelyem prominens polgára a minden ismerőse által „Lajkó” bácsiként tisztelt pomázi honfitársunk személyéről van szó.


„Életünk célja, hogy szolgáljunk, együttérzést
és segítőkészséget tanúsítsunk mások iránt.”

Albert Schweitzer

A méltatás és az emlékezés aktualitását tükröző szavakat – és ezzel sokunk őszinte elfogultságát még inkább növelve – a fenti páratlan életmű további gazdagítását jelentette a közelmúlt ünnepi eseménye, melyről az alábbiakban szeretnék beszámolni. Bevezetésként néhány életrajzi adat a belgyógyász, szülész, és körzeti orvosról, aki 53 évig teljesített orvosi szolgálatot és gyakorolta hivatását szülőhelye környékén igen válságos és nehéz időkben.

Dr. Tiszolczy Lajos 1896. január 16-án született Pomázon. A négy elemi iskolai osztályt a pomázi Állami Elemi Iskolában végezte. A gimnázium alsó három osztályában a nagyszebeni Állami Gimnáziumban – mint cserediák – tanult, hogy a szászok között elsajátítsa a német nyelvet. Majd Budapestre, a III. kerületi (mai Árpád) gimnáziumba került, ahol 1913-ban érettségizett. VII. gimnazista korában többedmagával megalapították a pomázi Testedzők Körét 1912-ben. Többféle sportágat műveltek: futball, atlétika, tenisz, céllövészet. A Körnek egy ideig elnöke is volt. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem orvosi fakultásán kezdte el 1913-ban. 1915-ben azonban katonai szolgálatra hívták be, és így egyetemi tanulmányait meg kellett szakítani 1918 végéig. Harminckét hónapot töltött a harctéren, tartalékos egészségügyi hadnagyként szerelt le 1918 novemberében az I. honvéd gyalogezrednél. Számos katonai kitüntetéssel (II. oszt. ezüst vitézségi érem, kétszer; bronz vitézségi érem; Károly-csapatkereszt) ismerték el honvédelmi helytállását. 1918 decemberétől folytatta egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem Orvosi Karán. 1920. július 24-én avatták orvosdoktorrá. 1920–1922 között a budapesti tudományegyetem I. sz. belgyógyászati, majd az I. sz. nőgyógyászati klinikáján kinevezett és esküt tett díjtalan klinikai gyakornokként tevékenykedett. Itt szerezte belgyógyászati és szülészeti-nőgyógyászati szakorvosi képesítéseit.

1922. szeptember 1-től körorvos-helyettesi, majd megválasztott körorvosi – később körzeti orvosi beosztásban teljesített szolgálatot Pomáz, Csobánka és Szentistvántelep községekben 1969-ig. 1969-től 1975-ig – nyugdíjba vonulásáig – felülvizsgáló főorvosként működött a szentendrei járásban, orvoshiány miatt két munkakört betöltve. Nőgyógyászati gyakorlata alapján, körorvossá történt megválasztásától egészen 1952-ig, a szentendrei járási szülőotthon megnyitásáig, Pomáz, Csobánka, Szentistvántelep, Budakalász és Pilisszentkereszt községekben ő oldotta meg mindazokat a komplikációval járó szüléseket, amelyek nem igényeltek hasmetszést.

Működése alatt sok orvosi helyettesítési munkát is végzett Békásmegyeren, Csillaghegyen, Ürömben, Pilisborosjenőn, és a vörösvári szénbányában. Ezeket a munkákat az akkori útviszonyok miatt csak lóháton, váltott lovakkal tudta ellátni. Ugyancsak lóháton tudta látogatni a saját körzetébe tartozó, hegyek alján levő szórványokat (Kőhegy, Dobogókő, Lajos forrás, Csikóvár-aljai menedékház, Kevély-nyergi menedékház, a Kevély aljában fekvő tanyák, a Dera-völgy tanyái).

A németek bevonulásakor – első este – egy német járőr két csendőrrel felkereste, és elkobozta vadászfegyvereit. 1944-ben az ellenállási mozgalom szervezője volt szülőfalujában, a Tarcsay-csoporthoz csatlakozva. Sajnos azonban árulás miatt fegyverekhez nem jutottak. Bár az ellenállást emiatt sem sikerült megszervezni, ahol tudta, segítette a rászoruló embereket.

1954-ben letartóztatták, bíróság elé állították államellenes szervezkedés vádjával. A szervezkedésről tudott, vétke csak az volt, hogy az államhatóságnak erről nem tett jelentést. Ennek ellenére 6 évi szabadságvesztésre ítélték. 1956 augusztusában a börtönbe egy háromtagú bizottság szállt ki az elítéltek ügyeinek felülvizsgálata céljából. Ennek eredményeképpen 1956 szeptemberében szabadlábra helyezték azzal, hogy orvosi munkáját folytassa, amelyet egyébként a börtönben is gyakorolhatott. Az 1962-ben beadott rehabilitációs kérvényére az Elnöki Tanács a büntetett előélethez fűződött hátrányos jogkövetkezmények alól mentesítette. Szabadlábra helyezése után azonnal elkezdte körzeti orvosi munkáját, először Budakalász, majd Csobánka, és végül Pomáz községben. A helyi Vöröskereszt megalapítása az ő kezdeményezésére történt, és a mozgalom irányítója is volt egészen nyugdíjba meneteléig.

1975 végéig felülvizsgáló főorvosként dolgozott Szentendre város és a szentendrei járás területén. Még két évig nyugdíjasként a pomázi Gyapjúmosó és Szövőgyár óvoda- és bölcsődeorvosaként tevékenykedett.

Ez a több mint félévszázados kiemelkedő hivatásgyakorlás és szakmai, közéleti karrier egy újabb lélekemelő epizóddal vált még gazdagabbá, tovább növelve a hozzátartozók, ismerősök, lakótársak és egykori betegek önzetlen elismerését és őszinte nagyrabecsülését.

A közelmúltban a Magyar Kormány által – Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójának tiszteletére – Wallenberg-évnek nyilvánított program részeként került sor egy páratlanul megható ünnepségre, melyen a „Világ Igaza” kitüntetések átadására került sor Budapesten. Jad Vasem, az izraeli emlékhatóság 1953-ban jött létre az izraeli parlament (Kneszet) által hozott törvény alapján. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a „Világ Igaza” kitüntetést azoknak a nem zsidó személyeknek adományozza, akik zsidó életeket mentettek meg vészkorszak idején. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság bírája az elnöke annak a közszemélyiségekből álló bizottságnak, amely tényekkel igazolja, hogy a kitüntetésre javasolt megmentők önszántukból, a németek, vagy szövetségeseik fennhatóságai alatt levő területeken, a szabadságukat, biztonságukat, vagy életüket veszélyeztetve – bármiféle ellenszolgáltatás nélkül – cselekedtek. 2011. szeptember 19-én a Jad Vasem Intézet dr. Tiszolczy Lajost a Világ Igaza kitüntetéssel jutalmazta.

2012. október 18-án Izrael állam nagykövete Ilan Mor és dr. Pintér Sándor belügyminiszter együtt adták át a „Világ Igaza” kitüntetést és a Bátorságért Érdemjelet dr. Tiszolczy Lajos kolléga úr leányának, Tiszolczy Klárának az ünnepi rendezvényen.

A kitüntetési méltatás során megismertük egy orvos családi sorstragédia és egy kiváló, nemes lelkű orvos ember találkozását, mely az emberi élet győzelmével zárult.

Mint a kitüntetés ünnepi kiadványában olvasható: „Dr. Israel Brodner a legyen Przemyśl városában élt feleségével, Cilával. Amikor 1939-ben kitört a háború, Brodnert behívta a lengyel hadsereg orvosnak. Amikor egysége visszavonulásra kényszerült, a férfi ellenséges területen, Magyarországon találta magát, ahol menekültté vált. 1942-ben Cila is csatlakozott hozzá, és a Budapest közelében található Szentendrén felállított lengyel menekülttáborba mentek. A táborban élő többi zsidóval ellentétben nem titkolták zsidó identitásukat. Bekapcsolódtak a tábori életbe, ahol Israel továbbra is orvosként dolgozott. Feleségével együtt tartották a kapcsolatot a magyar hatóságokkal a tábor zsidóságának a nevében. Így ismerkedtek meg dr. Tiszolczy Lajossal, aki Szentendre körzetének és a tábornak volt az orvosi felügyelője. Ő mindig szívesen segített, és baráti munkakapcsolat alakult ki a kollégák között.

A zsidó menekültek viszonylag békés helyzete hamarosan megváltozott. 1944 márciusában, Magyarország német megszállását követően a nácik és cinkosaik kutatni kezdtek a zsidók után. Kézenfekvő volt, hogy a menekülttábort is átvizsgálják, és 1944 áprilisában a Gestapo rajtaütött a szentendrei táboron. Cila és Israel megmenekült, majd egy szál ruhában dr. Tiszolczy közeli, Pomázon található házába mentek. Amikor ajtaján kopogtak, beleegyezett, hogy segít.

Dr. Tiszolczy elintézte, hogy a vadászkunyhójában szálljanak meg, egy erdei vadőrt pedig megbízott, hogy vigyen nekik élelmet, amiért ő maga fizetett. Hamis személyazonossággal 1944 őszéig maradtak a kunyhóban, míg a helyi csendőrök el nem kezdtek gyanakodni, hogy a Brodner család valójában zsidó.

Dr. Tiszolczy ekkor elvitte őket autójával Pilisszentkeresztre, egy parasztcsaládhoz. Saját pénzéből fizetett a szobájukért és ellátásukért. Az 1945. januári felszabadításig ott maradtak.

Mi a fenti újabb sorsmeghatározó, nemes epizóddal kiteljesedő, felemelő és példamutató életmű tanulsága a sorstársak, utódok, és az orvoskollégák számára? A széleskörű szakmai felkészültség és a hivatástudat elengedhetetlenül szükséges a sikeres gyógyításhoz és az emberi élet megmentéséhez… gyakran oktatták nekünk, és tanítjuk ezt fiatal kollégáinknak mi is. Néha azonban ennél általánosabb, köznapibb emberi kvalitások: segítőkészség, bátorság, tisztesség is elegendőek a túlélés esélyéhez!

Az élet drámai, nehéz pillanataiban és helyzeteiben nagyon szerencsés, ha ezek az emberi értékek együtt vannak jelen.

Ezek a cikkek is érdekelhetik