2018. április 22. vasárnap, Csilla, Noémi napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvostörténet Fél évszázad a gyógyítás szolgálatában – Pető Ernő-portré

Fél évszázad a gyógyítás szolgálatában – Pető Ernő-portré

2013-04-20 08:33 Forrás: Orvosok Lapja 2013/4. -- Czompó Judit
1732
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Pető Ernő – akit a nyilas, majd a kommunista rendszer többször is eltávolított – azon kiváló személyiségek egyike volt, aki fél évszázadot töltve a gyógyítás szolgálatában – mindig azt vallotta: a beteg az első. E portré, a történelem viharaitól megtépázott (kevesek által ismert) életútjának néhány mozzanatát villantja fel.

Életünk értelme határozza meg életünk értékét.” (Compton)

Manapság az egészségügyben egyre több modern gép, műszer segíti az orvosok munkáját. A gyógyítás immáron nagyüzemi tevékenységgé vált, ahol mindenki csapatmunkában dolgozik, az orvos egyénisége háttérbe szorul, a betegre egyre kevesebb idő, figyelem jut. A hajdani doktorok személyes ügynek tekintették a gyógyítást, mára feladat lett, amit egy újabb követ a karrierépítés során. A régi orvosi iskola bölcs, jól képzett szaktekintélyei – akik a beteget odaadóan, emberséggel, türelemmel kezelték – stílusosan mindennek (gyógyítás, tanítás) megadták a módját. Mert az orvoslás nem csupán munka, szakma, hanem felelősségteljes, egész embert kívánó hivatás is, ahol a tudás, a rutin mellett nagyon fontos a jó emberismeret, és az egyéniség. 

„Nekem mindig az volt a felfogásom, hogy bármely hatalmasak legyenek is közkórházunk célszerűen megépített téglavárai, és bármely tökéletesek és mintaszerűek annak technikai berendezései, orvosi lelkünk sohasem lehet elég alázatos és szolgálatkész ahhoz, hogy az intézmény létesülése szellemében mindig méltó maradhasson a szenvedő emberiség bizalmához” – írja 1934-es emlékkönyvében a szombathelyi kórház alapítója, Pető Ernő aki budapesti tanulmányok után, 1909-ben keltezett műtősebészi oklevéllel a zsebében érkezik meg a császári és királyi Katonai Tartalékkórházba 1915-ben. A fiatal Pető frontszolgálata révén a fertőzött nyílt törések nagy szakértője is volt. Számos ilyen jellegű sérülést operált – elsőként alkalmazva a városban ér- és idegvarratot – méghozzá igen mostoha körülmények között, hisz villanyvilágítást és vízvezetéket csak 1919 májusában kap az intézmény. Munkáját önkéntes ápolónővérek segítették, akik között ott volt Gerliczy bárónő leánya, Szegedy Georgina is. A 13 évvel idősebb Gina – aki az Annunciáta nővérek rend megalakulásáért is sokat tett – rögtön beleszeret a zsidó orvosba, aki még a katolikus hitre is áttért választottja miatt, akivel együtt élik át a sikereket és a későbbi megpróbáltatásokat. A rend nővéreinek 1949-es meghurcoltatásakor, amikor is felsőbb utasítása el kellett hagyniuk a kórházat, a halk szavú Pető – életében talán először – felemelve hangját, és így szólt egy, az ÁVÓ-val fenyegető elvtársnőhöz: „Ültem én már a Gestapo börtönében is, akkor sem féltem, most sem félek! Én egyedül a betegeket féltem az ilyen intézkedések következményétől, s nekem az a feladatom, hogy őket védjem.” A kórház műtőiben és betegágyai mellett dolgozó Annunciáta rend nővérei közül, Kornélia nővért később Pető doktor vette magához. Kornélia vezette a háztartást, és az idősödő, gyermektelen házaspárt életük végéig szeretettel ápolta, ezzel hálálva meg Pető segítségét.

De térjünk vissza azokra az évekre, amikor is az intézmény már nem tudta kielégíteni az igényeket, ezért Petőék acsádi kastélyukat, badacsonyi szőlőgazdaságuk bevételeit, és Gina asszony gyémánt diadémját is feláldozva azért dolgozott, hogy Szombathelyen új kórházépület megépülhessen. (Villájuk alagsorát 1949-ben ápolónőképzésre ajánlották fel.) Az 1000 ágyas, 11 épületből álló intézményt – Horthy Miklós jelenlétében – 1929. szeptember 1-jén avatták fel. (Erről Pető a már említett emlékkönyvben részletesen beszámol.) Pető Ernő elismert szaktekintély lett. Főorvosként évtizedeken át irányította az osztályát, vezette a kórházat. A sebészet rejtelmei mellett a betegekkel való mindenkori figyelmes, türelmes bánásmódra oktatta tanítványait, mert úgy vélte e nélkül nincs igazi gyógyítás. Egykori hadtestparancsoka, uralkodók (III. Lajos bajor király), nemesek és szegények – akiket ingyen kezelt – egyaránt megfordultak a kórházában, ahol röntgendiagnosztikára is mód nyílt, és ahol ér- és idegsebészet, baleseti sebészet, ortopédia, szemészet, fül-orr-gégészet, szájsebészet és fizikoterápiás részleg is működött. Pető már akkor a mai modern műtőblokkhoz hasonló rendszert alakított ki Szombathelyen, ahol az ország első vidéki urológiai szakrendelése is helyett kapott. Pető elképesztő munkabírással dolgozott. Számos teendője mellett írásra nemigen jutott ideje, emlékkönyvén kívül mindössze két alkalommal publikált az Orvosi Hetilapban. Kapcsolatait mindig a jó ügy érdekében, a kórház javára fordította. Társadalmi rangra, korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel fogadott és kezelt, mindenkihez volt egy kedves szava. Munkatársait csendes szóval igazgatta. Igazi vezéregyéniség volt, akit tiszteltek, és szerettek. Emberbaráti tevékenységéért XI. Pius pápa a Nagy Szent Gergely-rend lovagja címet adományozta Pető Ernőnek, aki 1927-ben egészségügyi főtanácsos lett, 1936-ban pedig a szombathelyi orvosi kamara elnökévé választották. Ő azonban címnél és rangnál többre tartotta a „személyre szabott” gyógyítást.

A Pető-Pollák per (1939-44) idején – amelyről egykori kollégája, és élettörténetének legjobb ismerője, prof. dr. Széll Kálmán írt cikket – is meg tudta őrizni méltóságát. Egy nyilas lap cikkírója azt rótta fel Petőnek, hogy az amerikai orvosok szakképesítésükhöz gyakorlatot szerezve, magyar anyákon, az ő kárukra végeznek műtéteket. Pető csupán a mai „oktatókórházat” valósította meg, ahol az így befolyt összegeket a kórház javára fordította. Eredetileg Pető indított pert rágalmazás miatt, de (a koholt perek idején) hamarosan ő ült a vádlottak padján. Az ellene felhozott vádpontok egyikét sem bizonyítva végül elengedték. Petőt az bántotta leginkább, hogy a kórház orvosai a tárgyalóteremben kénytelenek elfecsérelni az idejüket a betegek kezelése helyett. (A per után, a nyilasok üldözése elől a legendák szerint a Bakonyban, vagy az Alföldön lelt menedéket. Bujdosásakor használt pásztoröltözékét élete végéig őrizte.) Az, hogy többször is el kellett hagynia szeretett szombathelyi kórházát, amiért és ahol oly sokat tett, nemcsak sikeres pályáját tette tönkre. Bár „száműzetésében” Sárváron is sokan felkeresték, a mellőztetés, és hogy az 56 utáni rehabilitációk során hivatalosan nem követte meg senki, megtörte addigi munkabírását is. Nyugdíjazása után egy évvel, gyógyító munkájának ötvenedik évében, testileg és lelkileg meggyötörten 1959. november 1-jén hunyt el.

 

Források: http://www.vasiszemle.t-online.hu/1999/05/szell.htm

http://www.vasiszemle.t-online.hu/2010/05/szell.htm

http://www.vasiszemle.t-online.hu/1999/05/istvan.htm

http://www.vasiszemle.t-online.hu/2004/05/tamas.htm

Ezek a cikkek is érdekelhetik