2017. november 17. péntek, Gergõ, Hortenzia napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvostörténet Báró Korányi Frigyes (1827–1913)

Báró Korányi Frigyes (1827–1913)

2013-03-30 07:31 Forrás: Orvosok Lapja 2013/3. -- Prof. dr. Korányi László
2748
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A hazai belgyógyász iskola megteremtőjére való emlékezés időszerűségét nemcsak az adja, hogy 100 éve halt meg Korányi Frigyes (1913), hanem az, hogy a célok, az egészségügyet érintő kérdések, amiért egy életen át harcolt, ismét aktuálisak.

Korányi Frigyes még medikus volt, amikor 1848-ban az Orvosi Tár 6. számában, a „Szózat az orvoskar javaslatkészítő választmányához” című cikkében a következőket írta: „Hogy a nép egészségi ügye tudományosan mívelt orvosok, nem pedig kuruzslók által kezeltessék, s a legszegényebbnek is orvos- és gyógyszerészhöz lehető legkönnyebben jutnia lehessen… Gondoskodnia kell arról, … hogy a sok fáradozás után végre oklevelet nyert orvos... a világba lépvén biztos állást és illedelmes életmódot nyerhessen”.

Most mit írna, amikor az egészségügy megmentését a szegényeket ellátni nem akaró magántőkétől, a magán egészségügyi biztosítóktól várja mind a kormány, mind az ellenzék? Még élt, amikor Európában az elsők között hazánkban kialakult a most veszélybe kerülő, szolidaritás alapú egészségbiztosítás. „Az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről szóló” 1891. évi XIV. törvénycikk megalkotásával elkezdődött a baleset- és betegbiztosítás, mely garantálta a pénzbeli és természetbeni ellátásokat. Most pedig – egy ezt tiltó népszavazás eredményének ellenére – veszélybe kerül a szolidaritás alapú egészségbiztosítás. Ugyan megvalósult, hogy „mívelt” orvosokat képzünk, de elveszítjük őket, mert azt a bizonyos „illedelmes életmódot” nem tudja, vagy nem akarja a mindenkori kormány számukra biztosítani. Korányi Frigyes élete azonban üzen a hazát elhagyóknak is, hisz 1852-ben, amikor kitiltják Bécsből és Pestről, és Nagykállóba száműzik, nem a külföldet, a könnyebb, jobb megélhetést választotta, hanem a feladatot, amiért orvos lett.

Korányi Frigyes – a legtöbb életével foglalkozó közlés szerint 1828-ban, Nagykállóban, Szatmár megye székhelyén született, a család birtokában lévő útlevele szerint, amelyet 1850 szám alatt, 1848 nov. 28-án állított ki az Országos Rendőri Hivatal, 1827-ben született. Apja Korányi Sebald, jó nevű, megbecsült orvos volt, akinek képzettségét több, az Orvosi Hetilapban megjelent közleménye bizonyítja. Korányi Frigyes a miskolci, egri és szatmári középiskolás évek után Pestre került az orvosi egyetemre, ahol hamar kitűnt képességeivel és szorgalmával. Az akkor még sebészi pályára készülő medikust Balassa János és asszisztense, Markusovszky Lajos karolja fel, a hazai orvoslás fejlődését meghatározó, gyümölcsöző kapcsolatuk egy életen át megmaradt. 1848 márciusában a diákmozgalom egyik vezetője, tagja a Pozsonyba utazó diákküldöttségnek, amelyben a tanárokat Balassa képviseli, majd a küldöttséggel Erdélybe megy. A hadi eseményeknek aktív résztvevője, bár még medikus, Balassa javaslatával előbb Perczel Mór seregében volt orvos, majd Balassa mellett a pesti honvédkórházban dolgozott, végül a szegedi 104-es zászlóalj főorvosa.

Diplomáját 1851-ben kapta meg, Bécsbe kerül műtősnövendéknek, de 1852-ben kitiltják a városból és Pestről is. A hazai belgyógyászat szerencséjére sebészi pályája megszakad, Nagykállóba száműzve megkezdte vidéki gyakorlatát, és közvetlen kapcsolatba került a hazai közegészségüggyel. Rövid idő alatt a vidék legkeresettebb orvosa lett, 1861-ben már Szabolcs vármegye főorvosa. A bécsi és pesti reform-orvosokkal továbbra is szoros kapcsolatot tartott, szakképzése érdekében 1854-58 között Markusovszkyval, Hirschlerrel, Török Ignáccal többször látogatták a prágai, berlini, párizsi, londoni egyetemeket, és hallgatták a korszak legnevesebb tudósainak előadásait. Útitársai 1857-ben megalapítják az Orvosi Hetilapot, melynek kezdettől a munkatársa.

Évenkénti utazásai lehetővé tették, hogy érintkezésben maradjon a rohamosan fejlődő orvostudománnyal és képviselőivel. A Szabolcsban, később a Bihar, Zemplén, Szatmár, Ung és Szilágy megyékben végzett gyakorlati munka nemcsak lehetővé tette, hogy az orvostudomány minden ágával foglalkozzék, de megismerte a régió óriási egészségügyi problémáit is, a népességcsökkenést okozó csecsemőhalálozást, a járványokat, szembesült az orvosok és szakképzett szülésznők hiányával. Megszervezi a nagykállói járványkórházat, mely később a Szabolcs vármegyei kórház lett. 1860-ban elveszi Bónis Malvint, a szabadságharc kormánybiztosának, Bónis Sámuelnek lányát. 1861-ben végre megkapja az engedélyt, hogy Pestre menjen, Balassával és a körülötte gyülekező reformerekkel meglévő kapcsolatát elmélyítse. 1864-ben idegkórtanból magántanári képesítést szerez, előbb a tífusz-fiókkórház, 1865-ben a Rókus Kórház idegosztályának a vezetője, majd 1866. július 26-án a gyakorlati orvostan és a sebészek részére az orvosi kórtan rendes nyilvános tanára lett – ezzel megkezdődött a hazai korszerű belgyógyászati ellátás és oktatás, a „belgyógyászati iskola” fejlődése. A kiegyezést követő kedvező viszonyok között a nemzeti liberalizmus orvos reformerei Balassa, Markusovszky, Korányi vezetésével megteremtik a magyar nyelvű oktatást, az egyetem autonómiáját, 1872-ben egységesítik az orvosképzést, megszületik az egyetemi szabályrendelet, az egyetemes orvosdoktori szigorlati rend. 1878-tól már csak egy orvosi diploma létezett, az „egyetemes orvosi tudományok doktora” című.

Báró Eötvös Józsefnek, a közoktatási tárca vezetőjének támogatásával – Korányi Frigyesnek és a körülötte csoportosuló professzoroknak, Bókaynak, Fodornak, Hőgyesnek, Lumniczernek köszönhetően – már 1868-ban megindul az orvosegyetem máig egyedülálló modernizálása, fejlesztése, új épületek tervezése. Ehhez a munkához előbb Markusovszky Lajos, majd Trefort Ágoston biztosította a központi támogatást. Korányi Frigyes világszínvonalú új Belgyógyászati Klinikája 1880-ban nyílik meg a Szentkirályi utca és Üllői út sarkán. Itt használnak először röntgent, fizikai-kémiai labor és bakteriológia működött, a vesefunkciók, a vérkeringés élet- és kórtanával foglalkozó kutatások folytak, és mindenekelőtt itt alakult ki a modern hazai belgyógyászat oktató és gyógyító műhelye, a Korányi-iskola, ahol az orvostanhallgatókat és az újonnan megszervezett gyakornoki rendszer orvosait, az új belgyógyász generációt képezték.

Korányi Frigyes korának meghatározó tudósa is volt, az első magyar orvos, akinek tudományos működése felkeltette a külföld érdeklődését. Korában egyedülálló volt több mint 190 megjelent publikációjával. Számos külföldi tudományos társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, külföldön megjelenő, korszakot meghatározó kézikönyvekben fejezetek szerzője (a Pitha és Billroth által szerkesztett kézikönyvben ő írja a lépfene és „takonykór” fejezeteit, az Eulenburg-féle Real Encyklopaedie d. ges. Heilkunde tüdőbetegségekről szóló fejezetét; utóbb Bókay Árpáddal és Kéthyvel megírták a hatkötetes magyar belgyógyászatot). Tudományos munkájának eredményeit a XXI. századból visszatekintve nehéz a megfelelő helyre tenni. A nevéhez kötődő mellkasi kopogtatási jegyet, a Korányi-Grocco háromszöget még ismerik a medikusok, de már nem biztos, hogy ki is tudják kopogtatni, arról nem is beszélve, hogy megjelent írásai egy részének mára a címe sem érthető. Ki tudja ma már, hogy mi a bujasenyv, a hólyagcsás tüdőlégdag, az idült agyvízkór, a függér billentyű, a pokolvar, a H-derme, a jaborandi, a májburkonykór, a rostonyás tüdőlob vagy a mocsárgerji?

A belgyógyászati iskola megteremtésén túl szervezési, közegészségügyi tevékenysége az, ami igazán maradandó és hazánk jelenlegi egészségügyi állapotát és intézményeit is érintő érdeme. „Magyarországon a tuberkulózis elleni küzdelemnek ő volt megindítója, és leglelkesebb bajnoka maradt utolsó leheletéig” – mondta róla Müller Kálmán a Budapesti Kir. Orvosegyesület nagygyűlésén. Fáradhatatlan szervezői munkája eredménye volt az Erzsébet Királynő – mai Korányi-szanatórium – megnyitása 1901. november 10-én, Budakeszin, a város által adományozott telken. Halálakor az országban már három nagy szanatórium, 37 tuberkulózis ellen küzdő egyesület és kb. 70 tüdőbeteg-gondozóból álló hálózat működött. Óriási érdeme volt, hogy nemcsak felismerte a tüdővész pusztítását, hanem azt is, hogy „a lassú készülődés ideje lejárt, minden factornak vállvetve kell közreműködni a gyors segítésben”, és ennek megfelelően cselekedett, előadásokat tartott, tanulmányokat közölt „A tüdővész társadalmi jelentősége”, „A tüdővész elleni küzdelemről” címmel. 1898-ban megalakul a Sanatorium Egyesület, majd a budapesti szegény sorsú tüdőbetegek szanatóriumi egyesülete. Korányi a legszegényebbek szanatóriumi ellátására betegsegélyező alapot hoz létre, felismeri, hogy a tbc ellen eredményesen küzdeni csak központosított formában lehet, szervezésével létrejön a Tuberkulózis Elleni Küzdelem Országos és Központi Bizottsága.

Még Balassa megbízásából és közreműködésével Jendrássik Jenővel és Markusovszkyval kidolgozzák az ugyan más néven, de ma is létező Országos Közegészségügyi Tanács tervezetét, mely hamarosan megalakul, és a legfelsőbb egészségügyi fórumként működött. Előbb a tanács alelnöke, majd 1879-ig elnöke volt, amikor az Igazságügyi Orvosi Tanács elnökévé nevezték ki.

Ezek a cikkek is érdekelhetik