2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvostörténet ANNO – Decemberben történt

ANNO – Decemberben történt

2013-12-27 07:37 Forrás: Orvosok Lapja 2013/12. -- Czompó Judit
6352
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Híres orvosok

110 éve, 1903. december 19-én Bradfordban megszületett George Davis Snell, aki már gyerekként rajongott a tudományokért. Kedvenc tantárgya a matematika volt, de a fizika és a csillagászat is érdekelte. John Gerould a Dartmouth College professzora szerettette meg vele a genetikát, az ő hatására döntötte el, hogy életét a genetikai kutatásoknak szenteli. Miután 1926-ban megkapta diplomáját, Gerould professzor javaslatára beiratkozott a Harvard Egyetemre, ahol 1930-ban szerezte meg a PhD fokozatot. 1931-33-ig egy nemzetközi tudományos ösztöndíj révén – a mutagenezis atyja – H.J. Muller laboratóriumában (University of Texas), majd St. Louisban (University of Washington) dolgozott. Életének jelentős részét azonban a Maine állam beli Bar Harborban töltötte el. 32 éves korában csatlakozott a Jackson Laboratórium - akkor még hét főből álló – kutatócsoportjához, majd vált annak legtekintélyesebb tudósává és irányítójává. Egészen nyugdíjazásáig (1969) vezetette a Jackson Laboratóriumot. Kollégáival mindig figyelmes és kedves, munkáját illetően pedig nagyon határozott és eltökélt volt. Több mint 25 éves kutatómunkát követően ő tárta fel az úgynevezett hisztokompatibilitás-komplexumot. E komplex génállomány kódolja a saját és idegen szövetek felismerésében, a szervezet idegen testszövet elleni kilökődési reakcióiban résztvevő antigéneket. George Davis Snell felfedezése mérföldkő volt a tudomány világában, hatalmas lépés a szervátültetés területén. Az amerikai genetikus – két másik tudóssal (Jean Dausset, Baruj Benacerraf) egyetemben – 1980-ban kapott Nobel-díjat a hisztokompatibilitás felfedezéséért.

Snell nyugdíjazása után számos tudományos cikket, könyvet írt (Biology of the Laboratory Mouse, 1941; Immunogenetics, 1980), illetve szerkesztette a Search for a Rational Ethic című kiadványt, amely a tudomány és az etika közötti kölcsönös hatásokat kutatta. Az 1976-ban megjelent Hisztokompatibilitás című kiadvány megírásában két másik szerzőtársa (Jean Dausset, Stanley G. Natheson) segítette Snellt, akinek laboratóriumi munkája mellett már kevesebb ideje jutott sportolásra, mint egykor ifjúként, amikor is gyakran játszott baseballt, ragadott teniszütőt, vagy focizott. A síelést még Dartmouthban sajátította el. Kollégái szerint Snell még a röplabdában is jeleskedett, de a muzsika is meghatározó volt családja életében. Édesanyja remekül zongorázott, felesége (Rhoda Carson) pedig – zongorista lévén – szintén gyakran szólaltatta meg e billentyűs hangszert azokon az esteken, amelyre a tudós olykor meghívta barátait is. Snell Thomas nevű fia, talán éppen e zenés estek hatására lett a neves Snell Acoustics alapítója. A genetikus professzor két másik fia, Peter és Roy az informatikusi, illetve az építészi pályát választotta. Snell 1996. június 6-án halt meg, egy évvel azután, hogy szeretett feleségét, Rhodát elvesztette.

 

304 éve, 1709. december 25-én Saint-Malo-ban megszületett Julien Offray de La Mettrie francia orvos, filozófus. Orvosi diplomáját Reimsben vette át (1728), majd 5 évig szülővárosában praktizált, később Leidenben tanult. Az empirikus orvostudomány megalapozójának 1745-ben megjelent A lélek természettörténete című írása nagy vihart kavart. Saját betegsége révén azokat a pszichés jelenségeket kutatta, melyek vélekedése szerint szoros kapcsolatban állnak az agy és az idegrendszer szervi változásaival. Erről szóló értekezését írta meg a maga erőteljes, nyers modorában a már említett könyvben, amit egyébként a párizsi hóhér nyilvánosan égetett el. La Mettrie, aki nézetei miatt kénytelen volt elhagyni Párizst, Hollandiában folytatta munkásságát. Itt „születettek meg” La Mettrie mechanikus materialista felfogását hirdető Az ember-gép (1748), és A növényember című munkái, melyekben az érzékelés elsődlegességét hangsúlyozta. Az emberi testről kialakított képe olykor hasonlatos elődei (Descartes, Leibnitz) elméletéhez, hisz ő is mechanikus egységnek tekint rá, de részekből álló egységként is szemléli. A felvilágosodás korának filozófusai, gépként tekintettek az emberi testre, amit gyógyszer segítségével másképp működtethetünk, gyógyíthatunk. „Az ember olyan bonyolult Gép, hogy szinte lehetetlen egyszeriben tiszta képet alkotni róla, és következésképpen meghatározni” – fogalmazott La Mettrie, aki szerint a test vizsgálatához csak az orvostudomány adhatja meg a pontos választ. Míg Descartes többnek vélte az emberi szervezetet organikus gépnél, addig La Mettrie tapasztalati tényekkel próbálta meg ennek az ellenkezőjét bebizonyítani – és Leibnitzhez hasonlóan, ő is az empirikus bizonyosságot tartotta elsődleges fontosságúnak.

La Mettrie – aki a felvilágosult abszolutizmus híve volt, 1748-ban költözött Berlinbe. Nagy Frigyes porosz királytól megkapta a lektori kinevezést. Később a tudományos akadémia tagjaként is tevékenykedett. A kis ember a hosszú sorban (1751) című munkájában azt fejtegette: a társadalmi béke, a boldogság csak az ateizmus alapján valósítható meg. Az egyéni életcél önmagunk helyes szeretete, amit az élvezetre törekvő „életerő” vezet. A görög filozófus, Epikurosz nagy hatással volt La Mettrie gondolkodására, aki felismerve az élőlények fokozatos tökéletesedését, mechanikus materialista létére a fejlődéstan egyik előfutárává vált. La Mettrie halálát egy berlini barátnál elfogyasztott romlott pástétom okozta, 43 évesen hunyt el ételmérgezésben.

Ezek a cikkek is érdekelhetik