2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvostörténet A melankolikus géniusz – Karl Landsteiner-portré

A melankolikus géniusz – Karl Landsteiner-portré

2013-07-13 07:34 Forrás: Orvosok Lapja 2013/6. -- Czompó Judit
1669
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Karl Landsteiner az orvostudomány több területén (hematológia, immunológia, bakteriológia) is mérföldkőnek számító felfedezéseket tett. Neki köszönhető, hogy a vérátömlesztés ma már rutinprocedúra. Az AB0-s vércsoport felfedezése is a nevéhez fűződik.

 

A lángész: egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék verejték.”

(Thomas A. Edison)

Kissé zárkózott, komor ember volt, akit a külvilág dolgai kevésbé érdekeltek. Társasági életet nemigen élt. Bár apja jogi doktori végzettségű neves bécsi újságíró volt, akit Karl hatéves korában vesztett el – ő kerülte a nyilvánosságot, ritkán adott interjút. A neves professzornak a laboratórium volt az „otthona”, minden idejét a mikroszkópok, tárgylemezek, kémcsövek és pipetták között töltötte, ott érezte igazán elemében magát. Alapos, szisztematikus vizsgálatai, tudományos kísérletei és töprengései nyomán bukkant rá a három vércsoportra (A, B, 0) az 1900 éves elején. Felfedezéséért – a „melankolikus géniuszként” ismert tudós – 1930-ban vehette át a Nobel-díjat. 

De térjünk vissza a kezdetekhez. Nézzük meg, hogyan indult el a bécsi egyetemen 1891-ben diplomázó, ambiciózus fiatalember pályája. Diplomájának megszerzése után öt évig München. Zürich és Würzburg egyetemein dolgozott, olyan neves kémikusok mellett, mint Eugen von Bamberger, Arthur Hantzsch, Roland Scholl és Emil Fischer. Ezen időszakban számos tudományos cikket írt, elmélyítette kémiai tudását, amely későbbi immunológiai kutatásai során nagy hasznára volt. Visszatérve Bécsbe, Max von Gruber bakteriológus mellett folytatta tudományos munkáját. 1898-tól az agyhártyagyulladás bakteriális okát felfedező Anton Weichselbaum asszisztenseként hosszú éveket tölt el a bécsi egyetem patológiáján. 1900-ban kezdi el kutatni a sikertelen vérátömlesztések okát. Önmagától és öt munkatársától vett vérmintából 30 vérkeverékből álló sorozatot készít. Kemény munkával, egy éven keresztül teszteli a vérmintákat. Megállapítja, hogy egyes személyektől származó vér másokéval keveredve a vörösvértestek kicsapódásához vezet, ám ez az agglutináció nem minden vérkeverékben következik be. Landsteiner arra a következtetésre jut, hogy e kicsapódás két antigén (A és B) meglététől, illetve hiányától függ. Vizsgálatainak részleteit a bécsi orvosi hetilapban közli 1901. november 14-én. Az Rh-faktort Alexander S. Wiener amerikai kutatóval közösen fedezi fel a rhesusmajmok vérében 1927-ben. Bár később világossá vált, hogy az emberi és az állati antitestek nem azonosak, a vércsoport-rendszer elnevezése (Rh) máig nem változott.

Az orvostudomány történetének egyik kulcsfontosságú pillanata volt, amikor Landsteiner felfedezte az emberi vércsoportokat, hiszen a sikeres transzfúziók révén az akkori doktorok az első világháború idején sokak életét mentették meg, ahogy ezt a mai orvosok is teszik, illetve – ahogy a bevezetőben említettem – ezen felfedezés nélkül a sebészet, a törvényszéki orvostan, a transzplantáció sem tartana ott, ahol napjainkban, valamint vérbankok sem léteznének.

Landsteinert számos más terület is foglalkoztatta. A bécsi egyetem kórtani intézetének asszisztenseként kezd el szerológiával foglalkozni. Ő fedezi fel a szifilisz kórokozójának mikroszkópos sötét látótérben való vizsgálatát. Különféle kísérleteket folytat majmokon, a sok áldozatot követelő gyermekparalízis megfékezésére. Megfigyelései során rájön: a betegségért a poliovírus a felelős. E vírusra Erwin Popperrel közösen bukkant rá 1919-ben. Az immunológia területén az antitestek sajátosságát a hapten segítségével demonstrálta. Bebizonyította, hogy e kis szerves molekulák fehérjemolekulával kombinálva serkentik az antitesttermelést, ellenanyag-molekulákkal vagy immunsejtekkel specifikus reakcióba lépnek.

Karl Landsteiner 20 évet tölt el a patológia tanulmányozásával – ezen időszakban rengeteget publikál az immunológia és a kórbonctan tárgykörében. (Hosszú pályafutása alatt egyébként közel 350 szakcikket ír. Az 1936-ban megjelent könyve, a The Specificity of Serological Reactions indítja útjára az immunokémia tudományát.) 1911-ben kapja meg patológiai professzori címét. Néhány évet családjával együtt Hollandiában tölt, ahol folytatja biológiai és vegytani vizsgálatait. 1922-ben már a Rockefeller Intézet orvosi kutató részlegénél tevékenykedik New Yorkban, ahol szó szerint élete utolsó másodpercéig dolgozik. Kutatómunkája mellett nagyon kevés szabadideje marad. 1916-ban házasodik meg. Felesége, Helen Wlasto egy fiút szül, aki az Ernst Karl nevet kapja. Ő, apjához hasonlóan – szintén orvosi pályára lép.

A bécsi születésű (1868. június 14.) osztrák biológus 1929-ben kapja meg az amerikai állampolgárságot. Tíz évvel később a Rockefeller Intézet emeritus professzor címet adományoz Landsteinernek. A végzetes szívinfarktus ezen intézet falai közt éri 1943. június 24-én, abban a laboratóriumban, ahol oly sok esztendőt töltött el műszerei között, vizsgálódásaival. Az orvostudomány kiemelkedő alakja, Karl Landsteiner – ha fogalmazhatunk így – szinte sorszerűen, pipettával a kezében hal meg 75 évesen.

Ezek a cikkek is érdekelhetik