2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvostörténet Aki íróként is gyógyított – Németh László-portré

Aki íróként is gyógyított – Németh László-portré

2013-06-08 07:49 Forrás: Orvosok Lapja 2013/5. -- Czompó Judit
1514
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Németh László tanárnak készül, később mégis a medikusi pálya felé indul. 1925-ben végzi el az orvosi egyetemet, majd a Szent János Kórház cselédkönyves orvosa lesz. Életműve tükrében azonban leszögezhetjük Németh Lászlónál az orvoslás, az írás, a pedagógia sosem volt élesen elválasztható egymástól, hiszen íróként is azt tette, amit orvosként: gyógyított!

Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik!” (Marcus Aurelius) 

Freud mélylélektani felfedezései a gátlás, a tudattalan, a testi-lelki folyamatok összefüggései a szépirodalomban is megjelentek. A lelki élet kóros jelenségeinek oka egyre több írót foglalkoztatott. Németh László mindössze 24 éves, amikor a Horváthné meghal c. művével megnyeri a Nyugat novellapályázatát. Közben publikál a Napkelet, a Tükör, a Híd, és a Magyar Csillag hasábjain. Legjelentősebb iskolaorvosi munkája A Medve utcai polgári (1937) legelőször az Iskola és Egészség c. szakmai folyóirat különszámaként jelenik meg. Németh László azon kiváló tollforgatók sorába tartozik, aki orvosi ismeretekkel, tapasztalatokkal felvértezve – a magyar írók sorában talán a legprecízebben tárja az olvasó elé az emberi lét sorskérdéseit. Novelláiban, lélektani-tudatregényeiben (Gyász, 1935; Bűn, 1936) és drámáiban (Bodnárné, 1931; Papucshős, 1934; Széchenyi, 1946; Szörnyeteg, 1963) pontos képet ad az emberi tudat és érzelemvilágról. A emberi lélek „bugyrait” az Iszony c. művében láttatja a legplasztikusabban. Talán nem véletlenül, hisz e művén – melyet Móricz biztatására kezdett el – 1942-től 1947-ig dolgozott. Ezen írásában tökélyre fejlesztette a lélekábrázolást. A hiteles művészi elemzéshez a természettudományos műveltsége mellett természetesen esztétikai, filozófiai, történelmi, néprajzi ismerete és nyelvtudása is hozzájárult. Ez utóbbit 1948 és 1953 közötti műfordításaiban csillogtatta meg, amikor is – némaságra ítéltetvén – neves regény- és drámaírók (Gorkij, Puskin, Kleist, Ibsen, Shakespeare) műveit tolmácsolta magyar nyelven. Első műfordítása 1948-ban Thornton Wilder Caesarja volt. Bár az irodalomtörténet főként esszéistaként tartja számon Németh Lászlót, azért ha kellett a jambusokkal is „megbirkózott”. Egyébként éppen két műfordításáért (Tolsztoj: Anna Karenina, Zakrutyikin: Az úszó falu) kapott József Attila-díjat 1952-ben. Hegedűs Géza egy alkalommal így írt Németh Lászlóról: „... semmit sem szeretett fordításban olvasni, inkább megtanult még egy nyelvet, hogy az elébe kerülő könyvet eredetiben értse.”

De térjünk vissza az író drámáihoz, a történelmi darabokhoz Széchenyi (1946), Husz János (1948), Galilei (1953). Ez utóbbi drámája hódmezővásárhelyi tanítóként, óráira készülve született meg, amelyet három nappal az 1956-os forradalom előtt mutatott be a Katona József Színház. „A jellemeknek nálunk jobbnak, rosszabbnak, vagy hozzánk hasonlónak kell lenniük” – írta Arisztotelész – akit nem véletlenül említettem – hiszen Németh László – aki 1931-ben kiegészítő érettségit tesz görög nyelvből – nemcsak e nagy gondolkodót, de a görög drámairodalom csínját-bínját is jól ismerte. Drámái talán ezért is oly lényegre törekvőek, feszesek, amelyeknek hősei, ahogy ő maga fogalmazott: „... nemcsak aránytalan feladatba vágó, de korral, betegséggel, szívós vonzalmakkal gúzsba kötött emberek, akik mégsem képesek föladni a maguk lelkiben s a világában a jobb kicsikarását.”

Németh Lászlóra – ha mondhatjuk így – ugyanez igaz! Műveit sűrűn átszövik az életrajzi elemek. A gyermekkort a Kocsik szeptemberben (1937), a gimnáziumi és egyetemi éveket az Alsóvárosi búcsú (1938) és a Szerdai fogadónap (1939), a pályakezdést pedig A másik mester (1941) c. írásaiban is felfedezhetjük. Gondolat- és érzelemgazdag írásai az általános emberi problémákra világítanak rá. Az író munkáinak témája, hangulata – a klasszikus tragédiákhoz hasonlóan kissé komor, sötét – de ez így is van jól, hisz az igazi katarzis ez által születhet meg az értő olvasó (és néző) számára! Első színházi bemutatója (Villámfénynél) 1938. március 30-án a Nemzeti kamaraszínházában volt, utolsó drámáját (Az írás ördöge) pedig 1970-ben vitték színpadra Hódmezővásárhelyen és Szegeden. Azért két írásában fanyar humora is felfedezhető (Pusztuló magyarok, 1936; Utazás, 1962). Előbbi egy falukutatás dilettánsait figurázza ki, míg utóbbi az 1959-es Szovjetunióban tett utazása emlékeit idézi fel.

A Kanadában élő legidősebb Németh-lány, Magda (aki egyébként elsőként olvashatta, majd gépelte le apja írásait) egy tavaly májusi gyöngyösi író-olvasó találkozón, ahol Mélységből, mélységbe c. könyvét bemutatta, elmondta: nem véletlen, hogy három testvérével természettudományi végzettséget szereztek. Az iskolákban egykor nagyon eltorzították a tananyagot, az írót sokszor piszkálták az egyetemi előadásokon, ezért apjuk lebeszélte őket arról, hogy humán tárgyakat tanuljanak – húzta alá Németh Magda, aki az Égető Eszter-t (1956) tartja édesapja legszebb alkotásának. Németh László ezen regényéért (valamint Galilei c. drámájáért) 1957-ben kapta meg a Kossuth-díjat. Az Égető Eszter egy vidéki értelmiségi család három generációjáról szól, film is készült belőle 1989-ben.

Az író másik lánya, Judit így vallott édesapjáról: „... soha nem tudta a műveltséget két részre, természettudományos és humán műveltségre osztani, számára mindegyik egyformán hozzátartozott a megismerendő és érdekes világhoz. Valószínűleg orvosi tanulmányai is hozzásegítették ehhez az egyetemes érdeklődéshez. A munka nála elválaszthatatlan volt az élettől.”

Életének nyolcadik évtizedében magas vérnyomása miatt Németh László egyre többet szenvedett. Orvos lévén figyelte egészségét, állapotának minden mozzanatáról naplót vezetett, melyek Levelek a hipertóniáról címmel jelentek meg. A családjáért, lányaiért – és talán nem túlzás – az emberiségért aggódó, fáradozó író nagyszerű pályaívének az 1971-es agyvérzés vet véget, 1975. március 3-án hal meg Budapesten.

Ezek a cikkek is érdekelhetik