2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvoskamara Szőr, pollen, atka és a többiek

Szőr, pollen, atka és a többiek

2013-08-27 07:30 Forrás: Orvosok Lapja 2013/7-8. -- Niczky Emőke
1053
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Allergiás betegek akkor is lennének, ha felszámolnánk a manapság megbetegedést okozó legtöbb allergént – mondta előadásában Nékám Kristóf professzor.

„A fogalmak zűrzavara végül a társadalomban is zűrzavarhoz, forradalomhoz és halálhoz vezet” – Konfuciusz e gondolatával kezdte előadását Nékám Kristóf allergológus professzor a Mai Magyarországi Orvosi Műhelyek legutóbbi rendezvényén. Az analógia helyénvalóságát azzal indokolta, hogy bár az allergia hosszú ideje a kutatások fókuszában áll, mégis számos téveszme, vakvágányra tévedt következtetés, hibás gondolkodás, hiányos vagy hatástalan terápiás döntés születik mind a mai napig – és ennek a betegek isszák meg a levét állapot romlással, munkából kieséssel, a társadalmak pedig felesleges, ám elkerülhető költségek viselésével.

Mi is az allergia? – tette föl a kérdést a professzor. A válasz látszólag igen egyszerű: kóros, célt tévesztett, fokozott válaszreakció, az ember számára általában érdektelen, nem károsító fehérjékkel szemben. Igen ám, de a helyzet ennél konkrétabb, gyorsan változó, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a nagy világszervezetek – köztük a WHO vagy a WAO, az Allergia Világszövetség – két-háromévente adják ki saját frissített jelentésüket a betegségekről. Nékám Kristóf kijelentette, a világ legtöbb országáról, azon belül is minden társadalmi rétegéről elmondható, hogy nagyon keveset, néhol a semminél alig többet tudnak az emberek az allergia rizikóiról, kezeléséről, társadalmi jellemzőik szerinti érintettségükről.

A téveszmék „toplistáját” egyébként a laikusok körében az a nézet vezeti, amely szerint az allergiás megbetegedés legyőzéséhez az immunrendszer erősítésére van szükség. Tekintve a korábban elmondottakat, ez félrevezető, de sajnos jól eladható tévhit, hiszen a beteg ember éppen hogy túlszabályozott válasszal reagál tökéletesen indifferens fehérjékre. Az viszont bizonyos – hangsúlyozta a professzor –, hogy valamit tenni kell, másképpen 2025 és 2050 között (vagyis a belátható jövőben) a nyugati életstílusban élő embereknek több mint a fele – egyes becslések szerint akár a 70 százaléka is – vagy allergiabeteggé, vagy allergiára hajlamossá válik.

Családi halmozódásra nagyjából ötven éve derült fény tudományos igényű megfigyelések, kutatások révén. Kiderült: az egyik szülő betegsége esetén az utódnak 7–10 százalékkal magasabb kockázattal kellett számolnia, mint az egészséges szülők gyermekének. Ha viszont mindkét szülője beteg volt, a rizikó akár az 50 százalékot is elérheti. Ennél is nagyobb – csaknem 60-70 százalékos – lehet a veszély, ha a két szülőben azonos szervek érintettek. A genetika azonban önmagában nem ad választ, már csak a generációváltás időigénye miatt sem, az allergiák előfordulásának 2-3 évtizede tapasztalható gyors növekedésére. A jelenleg elfogadott álláspont szerint ebben az epigenetikai hatások a legfontosabbak. Közülük a környezetszennyezés, a táplálkozási szokások megváltozása és a dohányzás ismertek széles körben.

Tény, hogy a vidéken, állatok közelében, tradicionális életvitelben felnőtt embereknél kisebb például az állati szőrre vagy pollenre adott kóros reakciók gyakorisága. Tény az is, hogy az életkörülmények drasztikus változása, ami a világméretű migráció egyik következménye, gyakran járt az adott, „beköltöző” közösségben; vagy például egy gyorsan iparosodó társadalomban az allergiák váratlan növekedésével. Ezt egy Ghánában már két évtizeddel ezelőtt végzett longitudinális felmérés is igazolta. Korábban az ország gyakorlatilag semmilyen iparral nem rendelkezett, de a helyzet változását néhány év alatt követte az asztma gyakoriságának növekedése 1%-ról három-négyszeresére a környéken. A légszennyezés légúti tüneteket kiváltó hatását azonban már a XIX. század második felében leírta Charles H. Blackley, aki ezt a manchesteri kohók és a szénbányák munkásai körében tapasztalta.

Érdekes megfigyelés az is, hogy a nagyobb allergiarizikó generációkon át is érvényesülhet. Így például az anyai nagymama erős dohányzása a közvetlen utódot esetleg nem, de az unokát hajlamossá teheti bizonyos légúti allergiás betegségekre. Megpróbálhatnánk környezetünket „allergén-szegénnyé” tenni (ami persze elvileg is alig képzelhető el), valószínűleg akkor sem lenne kevesebb a beteg” – summázta a professzor, mert egy konkrét allergén szerepe korlátozott a betegség kiváltásában. Hozzáfűzte: Nyugat-Európában például a parlagfű nincsen az első tíz tünetkiváltó között – ott a fűpollenek, Északon a nyír pollenje, a Mediterráneumban a falgyom okoz megbetegedéseket, a földrajzi-klimatikus tényezőktől meghatározottan.

Újabb időkre térve csalódást keltőnek mondta, hogy az allergiák társadalmi terheinek, életminőség rontó, teljesítmény-csökkentő hatásainak ismeretében, számos hatékony gyógyszer és gyógyeljárás birtokában is az allergiás betegek nagy (talán nagyobb) része elégedetlen a kezelésével. Az okok egy része (Magyarországon is) az ellátás alacsony hatásfokával magyarázható: világszerte kevés az allergológus (egyes uniós országokban még a szakképzés is hiányzik), ezért megvalósíthatatlan az integrált allergia-diagnosztika és -gondozás, amily a szisztémássá vált betegségcsoport igényeihez simulna. (Az USA-ban az ellátás hatékonyságának kulcsát a kizárólag belgyógyász/gyermekgyógyász alapismeretekre épített allergológus-képzésben látják).

Alacsony a háziorvosok részvétele az ellátásban, ami részben a célzott továbbképzések hiányosságaival magyarázható. Nemzetközi adatok szerint a megalapozott, jól követhető irányelvek gyakorlatba ültetésével szemben sokszor az egyéni gyógyítói tapasztalat kerül előtérbe, holott rosszabb hatásfokát számos felmérés igazolta. A gyógyszerelésnél nagyon fontos lenne – allergiákban különösen – a beteg együttműködése, tájékozottsága, a közös döntéshozás, amit hatékony, egyénre szabott kommunikációval, a páciens igényeihez való ésszerű alkalmazkodással lehet elérni. Ez lenne az optimális helyzet minden szereplő számára. A tünetek erősségét például légúti allergiákban jól lehet mérsékelni lokális szteroidokkal, de használatukat az elterjedt, és ebben a szituációban indokolatlan szteroidfóbia nehezíti. Világszerte teret nyernek az egyre hatékonyabb, alkalmazásuk során egyre kisebb szakmai erőforrás igényű allergén-specifikus immunterápiák is. Az allergiák azonban általánosságban aluldiagnosztizáltak és alulkezeltek, és ez Magyarországra fokozottan igaz.

Ennek a helyzetnek a magyarázata az Allergia Világszövetség legfrissebb „Fehér könyve” szerint a „csak allergia” szindrómával jobban magyarázható, mint például a környezetszennyezés hatásaival: az allergiák nem kapják meg (egyelőre) azt a figyelmet, amit a jelen, és különösen, tétlenségünk esetén, a valószínűsíthető jövőbeni helyzet megkívánna. Ma senkinek, semmilyen szervezetnek sincsen elképzelése olyan hatékony kisközösségi-társadalmi módszerekről, amelyekkel ezen változtatni lehetne.

Kérdésekre válaszolva a professzor kifejtette, hogy a terhesség és szoptatás alatti „ételallergia-prevenciós” anyai diéták értelmét bizonyítékok nem támasztják alá, viszont megnövelhetik az alultápláltság és a vitamin/vas/nyomelem hiány rizikóját

Egyes terjedőben lévő nem-konvencionális allergia-diagnosztikáknak, -szűréseknek egészségesek körében hasznuk nincsen, mert nincsen allergia tünetek nélkül (ezek természetesen lehetnek időszakosak vagy enyhék is). A tünetek megszüntetésére, az allergia-kontrollra ma már jóval komplexebb megoldások léteznek, mint egyedül a gyógyszer felírás, ezeken elsősorban az életmód rizikótényezők felmérését és lehetőség szerinti semlegesítését értjük.

Ezek a cikkek is érdekelhetik