2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvoskamara Szeresd felebarátodat…

Szeresd felebarátodat…

2013-12-02 07:30 Forrás: Orvosok Lapja 2013/10. -- Dr. Éger István
911
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


… mint tenmagadat, hogy hosszú életű légy a Földön. Ezen ősi szeretetparancs jutott eszembe, amikor az orvos-beteg partneri viszonyról, különösképpen pedig az annak részét képező kommunikációról rendezett kerekasztal beszélgetés résztvevőjeként szólaltam meg a közeli napokban a MOTESZ rendezésében bonyolított Magyar Orvostudományi Napok alkalmával.

Manapság egyébről sem harsog a média, mint a hálapénzről, az orvosokat lejárató különböző rémtörténetek tálalásáról, és természetesen a gyógyító ágazat ellehetetlenüléséről is, mindazon közben megfeledkezve nagyon fontos és alapvetően könnyen kezelhető, az orvos és beteg kapcsolatát meghatározó kérdésekről, mint amilyen a kommunikáció is. Köteteket lehetne írni e témáról, álljon ezért itt csak néhány alapgondolat.

Unos-untig hangoztatott dolog, hogy az orvos-beteg közti viszony legfontosabb alapvetése a bizalom kell/kellene legyen. Különösen igaz ez napjainkban, amikor egyes felmérések szerint a betegségek 30%-a pszichoszomatikus eredetű, mely esetekben e bizalomnak, és az azon alapuló jó kommunikációnak kulcsszerepe van a gyógyulásban.

Liberalizálódó és technicizálódó világunkban egyre inkább vádként olvassák fejünkre a betegeinkkel szemben fennálló információs aszimmetriát, mintha valójában ez valami ördögtől való és az orvoskar által mesterségesen fenntartott, és védett dolog volna. Amióta az Internet keresőjébe szinte bármilyen kulcsszó beírására ömlik az információ – legyen az hiteles, avagy téves, netán szándékosan félrevezető –, a páciensek egy része könnyen keveri össze a kezelőorvosával szembeni emberi egyenjogúságát a tudásbeli egyenjogúsággal, ami rendkívül bizalomromboló dolog. Ilyenkor az ügybuzgó riporter előszeretettel teszi fel a kérdést: „Mit tetszenek tenni az információ-aszimmetria csökkentése érdekében?” – mintha mi tehetnénk róla. Holott a megoldás teljesen világos: 6 év orvosegyetem, + egy-két szakvizsga, + egy-két évtized gyakorlati tapasztalat, és a dolog máris rendben van. Félretéve a viccet, tény és való, hogy eme aszimmetria csökkentése, egyáltalán a beteg bizalmának elnyerése, megőrzése érdekében a jó, empatikus kommunikáció kulcskérdés. És valljuk be őszintén, e téren azért akad még tennivaló bőséggel, dacára annak, hogy a fiatalabb generáció verbális kommunikációs készsége sajnos egyre szerényebb, az olvasottság, az élő, de igényes nyelvhasználat hiánya, a divatos, ám az egészséges gondolkodást ellustító képi kommunikáció határtalan térnyerése mind-mind nehezítő tényező. Ám felmentést nem ad, a beteggel beszélni kell érthetően, az ő nyelvén, amennyire ez csak lehetséges!

Az nem fordulhatna elő, hogy a páciens ne kapjon időben kellő felvilágosítást kezelőorvosától a diagnosztikai tevékenység kapcsán született megállapításokról, a rá váró – esetleg nem túl kellemes – kezelések mibenlétéről, azok eredményéről, netán eredménytelenségéről. Az nem fordulhatna elő, hogy a gyógyintézményből távozván a betegnek fogalma se legyen, milyen dokumentációt kapott a kezébe, miről szól mindaz, amivel útjára bocsátották, és még sorolhatnám. Pedig mindez sajna nem ritkán manapság, megsértve ezzel nemcsak a beteg törvény biztosította jogát az informálódáshoz, de mindenekelőtt azt a bizalmi légkört, melynek felépítése mindkét fél elemi érdeke lenne, továbbá számtalan panaszbeadvány, pereskedés, sőt nem egy büntetőügy sem látna napvilágot, ha kellő időben elhangzana az a néhány szükséges mondat – netán egy kedves mosoly kíséretében. Márpedig valljuk meg őszintén, mindez ingyen van, és nem is lehet pénzkérdés!

Természetesen bőségesen vannak mentségeink is. Kevesen vagyunk, kegyetlenül túlterhelve, naponta igaztalanul hergelve és megbántva, értelmetlen, nem egy esetben ostoba adminisztrációs teendőkkel elárasztva, helyenként kiégetten – amint azt a közelmúltban publikált felmérésünk is bizonyítja. Számos próbálkozásunk vall kudarcot, sőt nem egy esetben szerényebb kulturáltsági tapasztalatokkal bíró pácienseink részéről kimondottan váratlan és indokolatlan ellenreakciót eredményez, ami végső soron bezárkózásra, a kommunikáció elől defenzívába menekülésre ösztönöz. Mégis amondó vagyok, hogy próbáljunk többet és jobban kommunikálni. Talán az egyetlen dolog, amivel úgymond nem tudnának mit kezdeni, ami javíthatná megtépázott imázsunkat, a kedves orvos képe. Azé, aki mosolyog, vagy legalábbis nem morcos, és aki beszél a betegével. Beszél vele, mert nemcsak jól felfogott érdeke diktálja azt, hanem empátiás készsége is, amely ott dolgozik bennünk a mindennapokban, folyton-folyvást sugallva: úgy tégy mással, ahogy szeretnéd, hogy veled tegyenek.

Ezért a bevezetőben idézett ősi parancs. És lehet, hogy többre mennénk vele, mint sok egyéb eddigi – az elmúlt évtizedek során sikertelen – érdekérvényesítő akciónkkal.

Ezek a cikkek is érdekelhetik