2018. április 22. vasárnap, Csilla, Noémi napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvoskamara Meddig bírjuk még?

Meddig bírjuk még?

2013-09-27 06:58 Forrás: Orvosok Lapja 2013/9. -- Dr. Éger István
1002
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Alig néhány hete könyörtelen keménységgel csapott le a kegyelten igazság keze. Híre ment, hogy északkelet-Magyarország vezető kórházának a közelmúltban sok száz millióért korszerűsített gyermekegészségügyi központja újszülött részlegén rövid időn belül 9 koraszülöttet vesztettek el.

 

Hogy máskor mennyit, azt nem tudjuk. Illetve tudhatnánk, ha bárkit érdekelt volna, de korábban nem volt érdekes. Azt sem tudjuk, hogy most igazán milyen tényező sodorta a közfigyelem útjába. Tudjuk jól, hogy a koraszülöttek alapvetően esendők. Tudjuk azt is, hogy a XXI. század tudományos-technikai körülményei néha csodát tesznek. Halhattunk már 4–500 grammos magzatról is, akit mérhetetlen áldozatok árán életben tudtak tartani, és megindult a növekedés útján. Mindez azonban nem változtat a tényen: a koraszülött, különösen, ha fejlődési rendellenességekben is szenved – márpedig az inkriminált esetek jó része ilyen volt – esélyei rosszak.

Mindenki tette a dolgát, pont úgy, mint bármikor. A szakemberek vállvetve küzdöttek, a menedzsment pedig – észlelve halmozódónak tűnő ügyeket – saját maga kezdeményezte az ellenőrző vizsgálatokat, ahogyan az elvárható. Sokan sokféleképpen tálalták az ügyet: ki az ellátók felelősségét firtatta, s többek között ezzel is akarva-akaratlanul több évvel ezelőtt lezárt ügyekkel kapcsolatos rendőrségi feljelentéseket indukált, míg mások a kormányzati intézkedések sajátos voltát minősítették.

Mindezen természetesen lehet polemizálni, kinek-kinek szája íze, netán irányultsága szerint – mondjuk ki – idejekorán ítélkezni, de ettől a tény még tény marad. Tény, hogy az érintett osztályon, kórházban a betegellátás, a gyógyító munka nem állhatott meg, minden percben és minden órában a rendelkezésre állás folyamatos. Tény az is, hogy az érintetteken eluralkodott a félelem. Ki ne félne a hatóságoktól, a feljelentőktől, amikor amúgy is nap mint nap nehéz körülmények között, különösen veszélyes vizeken hajózik. Talán sohasem tudja teljesen megszokni, közömbösen szemlélni az élet és halál mezsgyéjét, mégis, mondhatni megszállottan küzd, s végzi embert próbáló munkáját egy szociológiailag és demográfiailag köztudottan kiemelten nehéz területen. A vizsgálat immár egy hónapja tart, különösebb eredmény nélkül. Lassan már attól tarthatnak egyesek, hogy érdemi ok híján nem lehet könnyen bűnbakokat kreálni, netán kiderül, hogy minden szabályosan történt, csak éppen azt nem vizsgálja senki, hogy egyes társadalmi rétegek kitettsége és reprodukciós rátája nagyságrendileg tér el másokétól. Ami ugyebár köztudottan jelentős népegészségügyi tényező.

Mindeközben a megfélemlítettség továbbra is súlyos teherként nehezedik az ott dolgozók mindennapjaira, s többeket menekülésre késztet erről az amúgy sem túl népszerű pályáról. A maradók túlterheltsége csak nő, s ez a permanens félelemmel együtt éppenséggel nem kis mértékben növeli a hibázás kockázatát, miközben éppen az állítólag ennek csökkentését célzó folyamatok zajlanak.

A közelmúltban napvilágot látott adatok szerint tavaly több mint 2300-an haltak meg hazánkban kórházi fertőzésekben. Ráadásul közel tízezren betegedtek meg ugyanilyen okokra vezethetően, ami rengeteg szenvedéssel járt, nem különben tetemes kiadással terhelve az amúgy is igen szűkös egészségügyi büdzsét. Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint a 2012-es esetszámok azt jelzik, hogy súlyos járványügyi vészhelyzet van, és a betegek biztonságos ellátása érdekében sürgős, összehangolt kormányzati intézkedésekre és forrásokra lenne szükség. A Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer 2012. évi adatai az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseknek a 2011. évhez képest tovább romló, súlyos járványügyi veszélyhelyzetét mutatják. Elmondható, hogy a hazai járványügyi biztonságot az egészségügyi ellátással összefüggő súlyos fertőzések és az ezekkel kapcsolatos halálozás veszélyezteti, amint mindez az OEK honlapján olvasható. Miközben változatlan sikerkommunikációval igyekeznek palástolni az egészségügy egyre mélyülő válságát, az elmúlt évtizedek halmozódó mulasztásainak gyümölcse sajnos beérik. A romló népegészségügyi helyzet, a lassan uralhatatlanná váló hadiegészségügy konzerválása, a benne dolgozókra nehezedő teher, és a váratlan események generálta félelem is tizedeli őket, nemcsak a jövedelmi kilátásaik. A negatív hatások szinergiája ijesztő módon a szemünk láttára egyesülve, gyorsuló spirál mentén rántana mélybe gyógyítót és beteget egyaránt, s kapaszkodni egyre nehezebb. E spirál része az idei év újabb történelmi mélypontot mutató, hitelesnek mondható előjelzések szerint bőven 4% alá csúszó GDP-hez viszonyított egészségügyi részesedése. Valóban sürgős, átgondolt, szakmai alapon nyugvó kormányzati intézkedésekre és az ezekhez nélkülözhetetlen jelentős forrásokra lenne szükség!

Meddig bírjuk még?

Ezek a cikkek is érdekelhetik