2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvoskamara Emberközpontú egészségpolitikát! – Látlelet 2013

Emberközpontú egészségpolitikát! – Látlelet 2013

2013-08-05 07:26 Forrás: Orvosok Lapja 2013/7-8. -- Magyar Orvosi Kamara
1000
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer helyzetét, a betegellátás színvonalát és biztonságát alapvetően az elmúlt évtizedek szinte folyamatos belpolitikai mellőzöttsége, alulfinanszírozottsága határozza meg.

 

A szakmai és tudományos szervezetek – így a Magyar Orvosi Kamara is – mindhiába fogalmazták meg tényeken alapuló kifogásaikat és aggodalmaikat, tettek sorozatos javaslatokat, azok érdemben hatástalanok, az ágazat pedig háttérbe szorított maradt.

2010-től több kormányzati intézkedés is e helyzet megváltoztatását célozta, célozza. A fiatal orvosgeneráció, a rezidensek jövedelmi helyzetét hivatott jelentősen javítani az ösztöndíjrendszer, amely a szakorvossá válásig kíséri és támogatja a szerződéses feltételeket vállalókat. 2012-ben és az idei évben is béremelésre kerül sor, minek következtében számos területen lényegesen javul a gyógyítók bérpozíciója, a járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó szakorvosok bére ezen intézkedések következtében közel bruttó 110 000 Ft-tal emelkedik, ami átlagosan 30%-os növekedést jelent. Ugyanakkor a továbbiakban ígért és várt egzisztenciajavító intézkedések, a komplett életpályaterv bevezetése, és ekképpen a munkavállalók sorsának kiszámíthatóvá tétele még mindig váratnak magukra. Az ország számos helyén önkormányzati tulajdonban, gazdasági társaságként működtetett járóbeteg-szakellátó intézmények dolgozói pedig – minden korábbi érvelés és tiltakozás dacára – ismét kimaradnak a béremelésből, csakúgy, mint a teljes alapellátás. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a praxisoknak juttatott átlag 70 000 Forintból nemhogy béremelésre nem futja, de sok helyütt még a praxisok gazdasági egyensúlyának megteremtésére sem elegendő!

A Magyar Orvosi Kamara Területi Szervezeteinek Tanácsa részletesen elemezte a gyógyítás és a benne dolgozók helyzetét, kilátásait az ország különböző területein, illetve az egyes szakmákban és munkaterületeken. Ennek nyomán megállapítható, hogy az orvoshiány jelentős, minek következtében:

– Számos helyen továbbra sem tudják megoldani a szabályos munkaszervezést, a kötelező pihenőidők kiadását;

– Az orvosok kifejezetten negatív diszkriminációként élik meg, hogy az ügyeleti és túlmunkájuk díjazását továbbra sem a munka törvénykönyve szerint biztosított munkavállalói jogok szerint, hanem egy lényegesen alacsonyabb szinten befagyasztott bérből számítják, ami havi szinten több tízezer forintos nettó keresetveszteséget jelent;

– Jelentős a ki nem vett szabadságok aránya, egyes helyeken meghaladja a 30%-ot. Ennek oka a helyettesítés megoldatlansága;

– Az adminisztrációs terhek folyamatos és sokszor értelmetlennek, feleslegesnek tűnő növekedése a betegellátásra fordítható időt tovább csökkenti;

– Mindez együttesen folyamatosan növekvő túlterhelést eredményez, ami a munka minőségének rovására mehet, a betegellátás biztonságát veszélyezteti, megkérdőjelezve a pihent orvoshoz való alapjogot.

Mindennek következtében általános jelenségként szembesülünk a deprimáltsággal, apátiával, a kiégettséggel. A rossz munkakörülmények a jövedelmi differenciák mellett, sőt lassan azt meghaladva járulnak hozzá az egyes orvosok pályaelhagyási, illetve emigrációs szándékához.

Részletesen elemeztük az utolsó három év azonos időszakának migrációs tendenciáit. Köztestületünk adatai alapján minden területen – így a szakképzetlenek, a szakorvosok, és külön vizsgáltan az adott évben friss diplomások között is – lassú, de továbbra is folyamatos növekedés érzékelhető. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a jól képzett szakorvosi középgenerációt érő veszteségek, illetve az átgondolatlan nyugdíjrendelet okozta bizonytalanság következtében a gyógyítással és az oktatómunkával felhagyó, nagy tapasztalatú, idősebb orvosok nélkülözése komoly minőségromlással fenyeget az orvos-, és különösen a szakorvosképzés területén. Az érintettek ezzel kapcsolatos véleményüket a következőképpen fogalmazzák:

Az oktatók terheinek folyamatos növekedése, a kutatási lehetőségek szűkülése, a nagy pályázatokból eddig elérhető források drasztikus csökkenése, a kritikus bérhelyzet szinte megoldhatatlan feladat elé állítja az egyetemek vezetését. Az oktatói, kutatói utánpótlás egyre nehezebben biztosítható. Az a kormányzati szándék, mely szerint a hazai felsőoktatást Európa egyik legversenyképesebb szegmensévé kívánja fejleszteni, az ehhez szükséges feltételek biztosítása nélkül nehezen képzelhető el. A rektori konferencia menetrend szerint megfogalmazza kéréseit. Jelenleg segélykiáltásként hangzott el, hogy a 2012-es évi kötelező ígérvények sem teljesültek, és „a felsőoktatási intézmények jó, ha a nyári vizsgaidőszak befejezéséig megőrzik működőképességüket”. Az állami egyetemek versenyhelyzetbe szorítása és a saját bevételnövekedés iránti presszionált ösztönzés egyre fokozódó ellentmondást szül, és szemben áll a költségvetési források folyamatos szűkülésével.”

A nagy tapasztalattal bíró, jól képzett szakorvosok egyre növekvő hiánya az orvosi vezetői karban is komoly gondokat okoz. Egy-egy szakterület, kórházi osztály vezetése nagy felelősséget, komoly szakmai gyakorlatot igénylő, összetett feladat. Az utóbbi években egyre inkább megfigyelhető, hogy megfelelő jelöltek hiányában a korábbiakban természetes elvárásként megfogalmazott kvalitásokkal és szakmai gyakorlati idővel nem rendelkezők kerülnek osztályvezető főorvosi pozícióba, ami szintén hozzájárulhat beosztottaik képzésbeli előmenetelének meggyengüléséhez. Ebből a szempontból is különösen nehéz a helyzet a sürgősségi betegellátó osztályokon, ahol még a speciális jártasságot és látásmódot igénylő szakképesítéssel bíró orvosok léte is ritkaság, magyarán a sürgősségi szakorvosok száma még messziről sem közelíti meg az elvárható minimumot. Következésképpen az első lépcsős, sürgősségi betegfogadás területén kényszerűségből szakképzetlen, illetve a területbe egyáltalán nem vágó szakképesítéssel rendelkező orvosok nagy tömege dolgozik. Így az ilyen egységektől szakmailag elvárt, felgyorsuló betegellátás helyett sok esetben éppen a sürgős ellátásra szorulók időfaktorának veszélyes mértékű növekedése figyelhető meg.

Üdvözlendő és támogatandó az egészségügyi kormányzat által ismételten fókuszba helyezett népegészségügyi megközelítés, a felvázolt népegészségügyi programok. Ennek jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ugyanakkor kötelességünk felhívni a figyelmet arra, hogy a betegségmegelőzés és a betegségfelderítés területén eredményes munka kizárólag jól és anyagilag biztonságos körülmények között működő, motivált alapellátással képzelhető el. Ez pedig jelenleg sajnos messze nem biztosított! A háziorvosi, házi-gyermekorvosi, alapellátó fogorvosi kar mintegy tízezer főre tehető közösségében mára olyan mértékű az elöregedés, illetve a hiány, hogy az még a mindennapok feladatait is alig képes ellátni. Ráadásul a praxisok gazdasági szempontból egyértelműen veszteségesek, azok gazdasági egyensúlyát a vállalkozó orvosok egyéb területen végzett túlmunkával kénytelenek biztosítani, és ilyen módon a közfinanszírozott közellátást saját magánbevételükből támogatni. A szakellátásban sajnálatos módon mára megváltoztathatatlan tényként elkönyvelt várólisták nemcsak a kellő időben történő diagnosztizálás és gyógyítás lehetőségét veszélyeztetik, de következményes módon „visszatorlódást” okozva továbbnövelik az alapellátásra háruló terhet. Egyre jellemzőbb, hogy a betegek a szükségesnél később, és súlyosabb állapotban kerülnek kórházi kezelésre, ahonnan viszont a szakmailag indokoltnál korábban bocsátják el őket, ezzel nem egyszer megoldhatatlan feladat elé állítva a háziorvost.

Jól látható hogy a mintegy 1500-ra tehető nyugdíjkoron túl dolgozó háziorvos utánpótlását az évi 80 rezidens még akkor is képtelen lenne megoldani, ha az egyéb feltételek maradéktalanul vonzóvá tennék e pályát. Sajnálatos, de teljesen érthető módon ezt az érintettek is érzékelik, és közülük egyre többen „eveznek csendesebb vizekre” egy-egy külhoni praxis ellátására váltva, ami természetesen tovább fokozza a hiányt és a maradók terheit. A német szövetségi egészségügyi miniszter minap a Német Orvosi Kamara éves nagygyűlésén elmondott hosszú, elemző beszédében (kiemelt belpolitikai esemény!) hangsúlyosan két problémára fókuszált, az ún. ageing-re, azaz az idősödésre és az abból következő növekvő egészségügyi ellátási igényre, valamint az egyre fenyegetőbb mértékű orvoshiányra. E kihívásokkal hazánk is szembesül, és a döntéshozók felelőssége mindent elkövetni azért, hogy a magyar orvoskar ne a gazdagabb, nagyobb országok azonos gondjainak megoldását szolgálja, hanem az itthoniakét.

Fentiekre tekintettel, és azokból következően a Magyar Orvosi Kamara felelősségét érző, választott vezetőiként a következőket kívánjuk leszögezni:

  1. Az egészségügy nem pénztemető, hanem gazdaságilag is – korábban szakértői szinten kimutatott mértékű – hasznot hozó, nemzetstratégiai jelentőségű ágazat. Haladéktalan döntéshozói, politikai és következményes gazdasági paradigmaváltásra van szükség ennek elismerése érdekében.

  2. E paradigmaváltás jegyében be kell látni és vezérgondolattá kell tenni, hogy a gyógyítás alapvetően és elsősorban emberközpontú, nem pedig gazdasági érdekektől vezérelt megközelítést és döntéshozatalt igényel.

  3. Magyarország közismerten nem magas nemzeti össztermékének (GDP) alig több mint 4%-a – melyet jelenleg az egészségügyi közfinanszírozásra fordítanak – eleve lehetetlenné teszi a jelen írásban megfogalmazott gondok orvoslását, stabil, biztonságos és korszerű gyógyító rendszer működtetését. Európai átlagban kétszer ennyit, de még a V4 átlagában is másfélszer ennyit fordítanak erre éves viszonylatban. Örvendetes, hogy Magyarország kilábalni látszik válságos gazdasági helyzetéből, és ez különösen felbátorít bennünket annak szorgalmazására, hogy a Kormány az 1. pontban hangsúlyozott gondolati paradigmaváltás jegyében haladéktalan gazdasági lépéseket tegyen a biztonságos gyógyítás alapvető feltételeinek biztosítása érdekében.

  4. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban leírtaknak megfelelően a pedagógusok és a kormánytisztviselők, rendőrök, katonák életpályatervének megalkotása és bevezetése mellett az egészségügyben a már 11 éve kidolgozott, orvosi életpálya bevezetése is halaszthatatlan!

Ezek a cikkek is érdekelhetik