2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvoskamara Ecce homo…

Ecce homo…

2013-07-26 07:26 Forrás: Orvosok Lapja 2013/7-8. -- Dr. Éger István
1005
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


„Az emberért megyünk mi küzdelembe, fegyverünk a tudás és szeretet” jutnak eszembe egyre gyakrabban Juhász Gyula örökérvényű szavai. Köztestületünk emberközpontú megközelítésben látta a gyógyítás művészetét. Hiszen minden emberekről szól: akik rászorulnak és akik hivatásuktól vezérelve fordulnak a rászorulók felé.

 

Már 2004-ben is e filozófia mentén foglaltuk határozatba köztestületünk stratégiai alapelveit, melyek a mai napig sem veszítettek aktualitásukból. Az elmúlt évtized második felének neoliberális – nyugodtan mondhatjuk – ámokfutása elleni kitartó, és végül sikerre vezető küzdelemben éppen e gondolatiság adta a legnagyobb erőt. Ez tette hitelessé, a szinte kizárólag a haszonszerzés mezejének tekintett egészségügyi rendszer vízióját leromboló, példátlan méretű társadalmi összefogás vezérmotívumává.

Mindez azonban sajnos nem volt elegendő ahhoz, hogy az emberközpontú gondolatiság kellő mélységben involválja a jelenleg regnáló döntéshozókat. A várva várt paradigmaváltás elmaradt. Továbbra is a gazdasági-pénzügyi mutatók, a számok bűvölete, a végletekig kizsigerelt ellátórendszerben már rég hiába keresett további hatékonyság kutatása emészt fel minden energiát, feledve, hogy mi célból és miért lenne szükség biztonságos, jó színvonalú, testet és lelket, azaz az embert egészében látni és kezelni képes egészségügyre. Még mindig erőnek erejével akarják a gombhoz varrni a kabátot. A szakmai közönség – beleértve a minden kitartó igyekezetét, következetes küzdelmét vajmi kevés eredménnyel folytató Kamaránkat is – képtelennek látszik emberközpontú világképét a politikusokba plántálni, gondolati, és ennek következtében stratégiai jelentőségű paradigmaváltást elérni, kikényszeríteni. Márpedig ennek nagyon súlyos, kézzelfogható, sokszor fájdalomban, szenvedésben, idő előtti, ún. elkerülhető halálozásban mérhető következménye van. Lassan elképzelni sem tudom, minek kellene történnie ahhoz, hogy végre mindenki számára világossá váljon a közfinanszírozott egészségügyi közellátás példátlanul alacsony – 4%-os – GDP-arányos részesedésének tragikus képtelensége.

És eközben persze rohan az idő. A hiány, a szenvedés, a naponta a bulvárban feldobott szomorú, és sokszor hamisan tálalt esetek, a tudatlanság bőségesen termik gyümölcseiket. Boldog-boldogtalan méltatlan módon veszi szájára azok áldozatát, akik minden nehézség dacára kitartanak, és akik vállát hovatovább elviselhetetlen teher nyomja. A békétlenség nőttön-nő, s felszínre hozza akár a legembertelenebb gondolatokat is. A lelketlenség nem az emberi élet feltétlen tiszteletéből fakadó méltóságát hangoztatva fogalmazza meg a tisztességes elmúlás megkövetelte körülmények igényét. Helyette egyszerű aláírásgyűjtéssel – az aktív eutanáziát szorgalmazva – szeretne közönséges gyilkosokká tenni bennünket, akik az élet feltétlen védelmére esküdtünk.

Íme, az ember!

Ezek a cikkek is érdekelhetik