2018. április 22. vasárnap, Csilla, Noémi napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Orvoskamara Az orvosszakma a tisztességét és a tudását nyújtja (2. rész)

Az orvosszakma a tisztességét és a tudását nyújtja (2. rész)

2013-08-01 07:00 Forrás: Európa Rádió (Miskolc) -- Lejegyezte: Kiss Judit
882
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetősége szerint halaszthatatlan az egészségügyi életpályamodell bevezetése. Legutóbbi sajtótájékoztatójukon több problémával is foglalkoztak, mint például a béremelés, az öregedő orvostársadalom helyzete, illetve az utánpótlás hiányosságai is. Ezekről beszélgettünk dr. Éger Istvánnal, a MOK elnökével.

Általánosnak mondható egyébként az orvoshiány, vagy csak bizonyos szakterületekre terjed ki?

– Sajnos általánosnak mondható. Nem véletlen, hogy a hivatalosan elismert hiányszakmák száma is tízen felüli, sőt már majdnem eléri a húszat. De országosan és szakmánként is jelentős orvoshiány van, néhány egyetemi centrumot leszámítva. Azonban ott is létezik egy burkolt orvoshiány, és erre megint nagyon szeretném felhívni a figyelmet, mert az orvoshiány ebben az esetben duplán tragikus. Nem csak azért, mert a nagy a „roham” miatt nincs elegendő idő a betegre, és nem tudunk a beteggel a megfelelő módon beszélni, informálni őt, előkészíteni a kezelésekre, hanem azért, mert az egyetemi centrumokban az oktatás minősége rohamosan romlik, mert nincs, aki a fiatal orvosokat oktassa. Óriási veszélyét látjuk annak, hogy ma nem kellő tapasztalattal és gyakorlati idővel rendelkező orvosok kerülnek orvos-vezetői pozícióba, akiknek maguknak is iskolát kellene teremteniük a saját beosztottaik körében, de erre nem kapták meg a megfelelő felkészítést. Kényszerből kerülnek ezekbe a pozíciókba, túl rövid szakmai életúttal. Megszakad a mester-tanítvány viszony, mert a középgenerációból több ezren elmentek és az idősek részben kiégtek, elfáradtak, részben pedig sajnos egy szerencsétlen nyugdíjrendelettel – még ha tudjuk, hogy ezt megpróbálták az utolsó pillanatban jól-rosszul korrigálni –, sokukat elzavarták, vagy az emberek egy része elfáradt, sértetté vált, és e miatt a pofon miatt nem vállalta tovább a munkát. Óriási hiba volt ez a nyugdíjrendelet, és a fiatalok körében is nagy zavart okozott, mert nincs, aki őket türelemmel és kellő ideig tanítsa.

A másik nagyon problémás terület az alapellátás, mivel itt is elöregednek a háziorvosok, és nem végeznek elegen, meg sem fizetik őket, hiszen mindkét bérrendezésből kimaradtak. Van-e egyáltalán ígéret arra, hogy az egészségügynek ezt a részét rendbe teszik?

– Többnyire elismerik, hogy az alapellátás lehetne gazdasági szempontból a leghatékonyabb ellátás, hiszen innen lenne nyerhető a legnagyobb egészségnyereség relatíve a legkevesebb ráfordítással, bár ez a legkevesebb pénz is most már százmilliárdos nagyságrendű lenne ahhoz, hogy az alapellátást tisztességesen rendbe lehessen tenni. Van mögötte egy óriási demográfiai kihívás, nevezetesen az, hogy a háziorvos karban – értem ezen a fogorvosokat, házi-gyermekorvosokat, háziorvosokat egyaránt –, kb. 1500 ember van, aki effektíve nyugdíjkoron túl dolgozik teljes vertikumban, tehát nem úgy, hogy nyugdíj mellett bedolgozgat, hanem teljes munkaidőben viszi a praxisokat, sőt több praxist, úgy, mint ahogy ezt a fiatal aktívak is teszik. Ugyanakkor éves szinten kb. 80 háziorvos rezidenst képzünk maximum, akik közül egyáltalán nem biztos, hogy mindenki pályára lép, sőt, többnyire nem – mivel még mindig veszteségesek a háziorvosi praxisok. Tehát ez egy közfinanszírozott ellátás, olyan közszolgálat, amelyet vállalkozói formában kell teljesítenünk, de az állam, illetve a biztosító nem fizet érte annyit, amennyiből ezt egy hónapban fenn lehetne tartani. Nem beszélve a benne dolgozók jövedelméről, márpedig itt az alkalmazottainkkal együtt mintegy harmincezres, szakképzett egészségügyi ellátó karról van szó, amely első lépcsős alakulat lévén rendkívüli politikai súllyal bír, mivel a tízmilliós választópolgárság teljes első ellátását biztosítja, ahol a legtöbb vélemény megfogalmazódik. Miért nem érti meg végre a politika – pedig évtizedek óta mondjuk –, hogy ezt az ellátási szintet komolyan meg kellene erősíteni, helyzetbe hozni, rentábilissá tenni, mert ezzel a szakellátás túlterhelését jelentősen csökkenthetné.

Úgy jól tudom, az első bérrendezési szakasznál, amiből kimaradtak az alapellátó orvosok, ígéretet kaptak arra, hogy a második körben viszont kompenzálják az ő bérüket is, ami most nem történt meg. Van újabb ígéret?

– Jelen pillanatban konkrét ígéretről nem tudok, csak bizonyos homályos emlegetésről. Kénytelenek voltunk néhány nappal ezelőtt egy nagyon határozott közleményben visszautasítani a kormányzati kommunikációt, ami teljes mértékben félrevezető volt. Különböző kormányzati szóvivők és döntéshozói pozícióban lévő emberek napokon keresztül hangoztatták, hogy az alapellátás tavaly 70 000 Ft-os béremelést kapott; pedig nem kapott, hanem a praxisok kaptak átlagosan egy 70 ezer forintnyi finanszírozás-emelést, amiből az állandóan fennálló veszteségeiket próbálják gazdaságilag kompenzálni, hiszen a praxisok jó részében a doktor plusz ügyelet vagy foglalkozás-egészségügyi orvosi melléktevékenység vállalásával hozza egyensúlyba az állam által állandóan veszteségesen tartott praxisokat. Szó nem volt itt béremelésről – ebből nem is lehet béremelést fizetni. Ha ez a 70 000 Ft netán egy az egyben béremelésre fordítható lett volna (egy háromtagú praxist feltételezve, ahol van egy nővér, egy írnok és egy orvos), a közteherrel együtt, amit ebből vissza kell fizetni, a legjobb esetben is csak 18–20 000 Ft-os bruttó béremelést jelentett volna az orvos számára. Miközben ő ugyanolyan szakorvos, mint a kórházi szakrendelői társa, aki most deklaráltan – és egyébként nagyon helyesen – ugyanezen időszakban 110 000 Ft bruttó béremelést kap. Tehát óriási lemaradásban van az alapellátás még akkor is, ha a finanszírozás-emelésből netán tudott volna bért is emelni.

A problémák sorolásánál előkerült az ügyeleti díjak befagyasztása is – ezzel kapcsolatban mit lehet tudni?

– Amikor az idei évre vonatkozó, és a napokban törvénybe iktatott egészségügyi ágazati béremelésről vitatkoztunk, illetve tárgyaltunk az Államtitkárságon, akkor két verziót tettek elénk: az egyik esetében az a bizonyos kórházi szakorvosonkénti 40 000 Ft-os bruttó béremelés jelent meg ígéretként, amelyről most végül is a Parlament döntött. Egy másik verzióban ennek kevesebb, mint a fele, alig 18 000 Ft szerepelt, és ennek lett volna az az ára, hogy a műszakpótlékok, ügyeleti díjak számítása tekintetében feloldják a befagyasztást, és akkor az emelt bérből fogják ezeket kiszámítani. Magyarországon a Munka Törvénykönyve egyértelműen rendelkezik arról, hogy egy munkavállaló számára a munkája kapcsán elvégzett túlmunka- és ügyeletidíj-számítás alapja az alapbéréből számított óradíj. Egy külön törvény súlyosan negatívan diszkriminálja csak az egészségügyben dolgozó munkavállalókat, amikor ezt a két béremeléssel korábbi szinten befagyasztott bérből engedi, illetve rendeli el számítani. Ennek a feloldása az Államtitkárság számítása szerint mintegy 10 milliárd Ft pluszkiadást igényelne. Nem igaz, hogy Magyarországon ezt a javuló gazdasági pozíciók mellett nem lehet megtalálni. Rendkívül méltánytalan, hogy ezeket a munkavállalókat havonta több tízezer forint nettó keresetveszteség éri, ráadásul akkor, amikor egyébként jelentősen túlterheltek és túlmunkát visznek jellemzően önként vállalva, mert ha csak a kötelezően elrendelhető túlmunkát végeznék el, már régen megállt volna az egészségügy.

Akkor tehát elsoroltuk a problémákat. A kérdés persze az, hogyan lehet ezeket megoldani, mit tehetnek még a szakmai szervezetek?

– Az én vízióm az – és a Magyar Orvosi Kamara jelenlegi elnöksége abban ért egyet –, hogy a döntéshozóval partneri viszonyt keresve, a döntéshozót szakmai és gazdasági tényekkel, evidenciákkal megtámogatva eléri a Kormánynál azt, hogy megértse: 4%-os GDP-részesedésből nem lehet fenntartani ezt az ágazatot. Azt látjuk, hogy jelen pillanatban az egészségügyi kormányzat, a kormányzat egészségügyet érintő sikerkommunikációja és a mindennapi betegellátás véres valósága nemhogy köszönőviszonyban nincs, de jelentősen és rohamosan távolodik egymástól. Ezt a Kormánynak – saját jól felfogott érdekében – be kell fejezni, partnerként kell tekinteni azokra a szakmai szervezetekre, amelyek igazat mondanak, mert az „orvosember”, meg a „betegember”, meg a „nővérember” nem buta és hülye, és nagyon jól látja, hogy az, amit megír az újság, vagy hoz a híradó, az sajnos nem igaz. Ennek az önfényezésnek véget kell vetni, össze kell fogunk, és meg kell győznünk a döntéshozót annak érdekében, hogy idefordítsa a minimálisan szükséges pénzeket ahhoz, hogy ez az ágazat fenntartható és működtethető legyen. Ellenkező esetben olyan szintre fogunk jutni – nem akarok országokat említeni, bár mondhatnék keletit, és még keletebbit –, hogy ugyan működni fog az egészségügy, de a betegek egyre nagyobb része fog indokolatlanul és idő előtt meghalni, ami talán lehet, hogy nem lesz annyira feltűnő, nem fog róla az újság mindig írni, de a magyar nép számára egyre nagyobb baj lesz. Ezen közösen változtatni kell, a szakma ehhez a tisztességét és a tudását kínálja és adja folyamatosan.

Ezek a cikkek is érdekelhetik