2018. január 21. vasárnap, Ágnes napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Menedzsment Véges tartalékok

Véges tartalékok

2012-01-01 08:23 Forrás: Kórház 2011/12. -- Zöldi Péter
3332
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Dr. Széchenyi Kornéllal, a 11 dialízis központot üzemeltető Diaverum Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával próbáltunk közös jövőképet meghatározni.

– Igazgató úr, a jövő kapcsán milyen kockázatokat rejtenek magában a várható változások?

– Nagyon komoly megszorításokat kell jövőre átélnünk. Egyrészt, a dialízis finanszírozása nem nő, másrészt az áfa két százalékpontos emelése és a bérkompenzációs kötelezettség jelentős mértékben növeli kiadásainkat. Arról nem is beszélve, hogy a 300-320 Ft-os euróárfolyam jelentős mértékben megnöveli költségeinket.

– Mi a véleménye az aktuális államosítási törekvésekről?

– Ellentmondásos a helyzet. A centralizációs törekvés indokolt, az állami tulajdon már annál problematikusabb, mert felveti azt az alapkérdést, hogy mennyire jó gazda az állam. Vizsgáljuk meg a nagyobb szervezeteket: a MÁV-ot, a BKV-t, a Malévot. Az éves dialízis kassza többszörösét költi az állam piaci veszteségük finanszírozására. Ezért tartom erősen kétségesnek, hogy jobb lesz-e az ellátórendszer gazdálkodása.

– Hogyan tekintek Magyarországra dialízis hálózatuk svéd tulajdonosai?

– Egyrészt azt látják, hogy Magyarországon van egy rendkívül jól és hatékonyan működő csapatunk, kimagasló orvos-szakmai eredményekkel és gazdaságossági szinttel, másrészt Európa legkisebb egy kezelésre jutó tarifájával dolgozunk. Törökországban ugyan alacsonyabb az egy kezelésre jutó díjtétel, de ott vissza lehet igényelni az általános forgalmi adót. A magyarországi Diaverum hozzájárulása a cég teljes árbevételéhez elenyésző. Viszont mi nemzetközi szinten is kiváló példa vagyunk arra, hogyan lehet hatékonyan, gazdaságosan és magas szakmai színvonal mellett üzemeltetni egy hálózatot. Magyarország kis ország, a világpiacon rendkívül kis jelentőséggel bír, ugyanakkor az elmúlt hónapokban reflektorfénybe kerültünk, és a hazai gazdasági eseményeknek nemzetközi szinten jelentős negatív visszhangja van.

– Milyen félelmeket fogalmaznak meg nemzetközi központjukban?

– Azt a kérdést teszik fel, hogy az állami egészségügy térnyerése mennyiben eredményezheti a magántulajdonú dialízis szolgáltatók ellehetetlenülését. A kérdésre persze nincs érdemi válasz, mindössze annyit látni, hogy Magyarország legnagyobb külkereskedelmi partnere Németország. A két nagyobb dialízis szolgáltató cég anyavállalata német, a Diaverum befektetői britek és svédek, nemzetközi központunk Németországban található. Azt teljesen jogos elvárásnak gondolom, hogy ahol lehet, magyar cégek termeljenek, magyar árukat vásároljunk, például ilyen a gyógyszeripar, de vannak bizonyos termékek és szolgáltatások, amelyek nem érhetőek el magyarországi gyártásból. Az egészségügyi piacon jelentős mértékben importra szorulunk, mert vannak ugyan kiváló magyar gyártók, de dialízisben nem ez a helyezet. Amennyiben állami kézbe kerülne a művese ellátás, ugyanazoktól a gyártóktól lehetne beszerezni ugyanazokat az eszközöket, akik ma a piacon vannak, viszont nem biztos, hogy az ellátás hatékonysága az állami szerepvállalástól növekedne – gondolkodnak így cégközpontunk vezetői.

– Ön hogyan vélekedik?

– A legtöbb országban az állami ellátás mellett jelen van a magán egészségügy. A kettő nagyon jól kiegészíti és segítheti egymást. A mi magyarországi példánk segíthet, számtalan kérdésben irányt mutathat az ellátórendszer számára. Ha valóban partnerként tudnánk a kormányzattal és a finanszírozóval együttműködni, ha a döntések előkészítésébe bevonnának bennünket is, biztosan minden problémás kérdésre lehetne megoldást találni, amellyel a finanszírozó jól járna, és hosszú távon az ellátás minősége is nőne. Most azonban patthelyzet van, a jövő évben minimális beruházásokat tudunk végezni: ugyan van olyan központ, amelyet bővíteni kellene, mert 100 százalékos kihasználtsággal működik, be is van tervezve ennek előkészítése, de a megvalósításra nem valószínű, hogy lesz forrás, a jelenlegi finanszírozás mellett.

– Hosszú távon mi várható, ha a finanszírozási helyzet változatlan marad?

– Ha hosszú távon nem valósíthatóak meg beruházások és emiatt az ellátás színvonala romlani fog, nem csupán gazdasági okok késztethetnek egy tulajdonost az ország elhagyására. A nemzetközi dialízis hálózatokban bármelyik központba is megyünk el, hasonló színvonalú szolgáltatást kap a beteg. Ha ez az elkötelezettség finanszírozási okok miatt sérül, bármelyik nemzetközi szolgáltató elgondolkodhat az ország elhagyásán. Márpedig jelenleg, ha a helyzet változatlan marad, az ellátás finanszírozása nem változik, a terhek nőnek, és nincs miből beruházni. A gépek öregednek, persze lehet őket karbantartani, felújítani, de az új gépek beszerzése is egyre nehezebbé válik, egyre kevesebb rá a forrás. Kérdés, hogy valóban az lenne-e a cél, hogy a dialízis elérje az állami ellátás színvonalát és veszteségessé váljon működtetése? Nem hiszem.

– Pedig a közelmúltban a Margit Kórházban működő dialízis központ kapcsán azt nyilatkozta a budapesti Szent János Kórház főigazgatója, hogy a dialízisellátás vastagon nyereséges tevékenység.

– Arra azért kíváncsi lennék, mit hogyan számolnak. Én inkább azt látom, a magyar kórházak jelentős része százmilliós, milliárdos nagyságrendben veszteséges. Lehet, hogy egy ilyen, kórház által működtetett dialízis állomásnál nyereséget mutatnak ki, de akkor biztosan nem terhelik rá az infrastrukturális költségeket. Csak néhány apró kérdés: figyelembe veszik-e az ingatlan rezsiköltségét, a menedzsment költségét, az intézményi háttér fenntartását, vagy például a nem elhanyagolható vízfelhasználást fogyasztás szerint ráterhelik-e a dialízis állomásra? Nekem az a tapasztalatom, hogy ilyen tételekkel ritkán számolnak kórházi gazdasági környezetben, tisztelet a kivételnek. Lehet a számokkal dobálózni, de az almát az almával kellene összehasonlítani. Mindenesetre én annyit tudok, hogy mi 250 fővel működtetünk 11 dialízis központot, amely évente 130 ezer kezelést végez. Nálunk a folyamatok rendkívüli módon, nemzetközi szinten kontrolláltak és standardizáltak, az egyes állomások függetlenül attól, hogy a világ mely pontján vannak, összemérhetők egymással, és össze is mérjük őket, a legjobb orvos szakmai és gazdasági eredményt felmutató állomásokat külön értékeljük.

– Hogyan értékeli az Önök által is aktívan támogatott Nemzeti Vese Program idei eredményeit?

– A Nemzeti Vese Program kiváló példa arra, hogy milyen eredményesen lehet összefogással közösségi célokat eredményesen megvalósítani. Bár a program elején vagyunk, hiszen májusban bontottunk zászlót, azt követően, hogy az alapötletet kitaláltuk és a szakmai szervezetek is rendkívül nagy vehemenciával csatlakoztak a programhoz, valódi párbeszéd alakult ki a szakma, a szolgáltatók, a finanszírozó és az Egészségügyi Államtitkárság között. Reményeink között szerepel, hogy ezzel az együttműködéssel az egészségügy bizonyos szegmensének problémái megoldhatóak és hosszú távon kezelhetőek. Arra törekszünk, hogy az a 600 ezer hipertóniás, diabéteszes beteg akiknek veséje már érintett, időben szerezzen tudomást a vesebetegségről, és időben járjon el megfelelő kezelésre, felvilágosításra. Így a betegség progressziója lassítható, jól jár a beteg, hiszen később szorul dialízis ellátásra, és kis odafigyeléssel elérhető az is, hogy el tudja látni munkáját, ne szoruljon segélyre, értéket teremtsen az országnak, és csökkentse az egészségügyi kiadásokat.

– Miért fontos ez a dialízis szolgáltatóknak és a Diaverumnak?

– Sok esetben a progresszió lassítható, és nem mindegy, hogy a beteg milyen állapotban kerül dialízisre. Ha kontroll alatt volt, ezért jobb állapotban van, csökkennek a hospitalizációs és ellátási költségek, így kapcsolódnak össze érdekeink. Számunkra a hosszú távú társadalmi célok ellátása az igazán fontos, hiszen ez termel valódi nyereséget. Úgy érzem, a Nemzeti Vese Program mindegyik szereplő részéről befektetés a jövőbe, és talán ez a leghatékonyabb befektetés, hiszen a szakma és szolgáltatók összefogásával elérhető, hogy a jó szándék meg is valósuljon.

– Mi a véleménye a Semmelweis-terv megvalósulásáról?

– Sajnos, jelenleg nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre. Annyit tudunk, hogy az államé lesz a tulajdon, és bizonyos nyilatkozatokban különböző szereplők támadják a magánszolgáltatású ellátást. Mi mindenki előtt nyitott könyv vagyunk, aki szeretné megismerni a dialízis ellátás eredményeit, működését és hatékonyságát. Nekünk az a elsődleges feladtunk, hogy a betegellátást a legmagasabb színvonalon biztosítsuk, és krónikus betegeink jól érezzék magunkat. Ebben pedig nem csak az orvos-szakmai eredmények a fontosak. Betegeink kétnaponta látogatják az állomásokat, nem mindegy, hogyan élik meg a nálunk eltöltött időn. Ráadásul betegeink többsége rendkívül sok problémával küzd, szociális hátterük rossz, ezért megpróbálunk odafigyelni rájuk, törődni velük, családtagként kezelni őket.

– Miért fontos ez Önöknek?

– Egészségügyi szolgáltatást végzünk. Úgy veszem észre, a társadalomból egyre inkább tűnik el az együttműködés, a segítőkészség, a mások iránti odafigyelés. Azonban e tulajdonságok nélkül egy társadalom nem képes a hosszú távú túlélésre. Figyeljük a környezetet, bízunk abban, hogy továbbra is meglesz szerepünk a magyar egészségügyben, és jó példaként tudunk megmaradni a piacon. Pozitív élményem, hogy a finanszírozó részéről is megvan a nyitottság, hogy közösen találjunk megoldást a finanszírozási problémákra. Ha pedig megvan a nyitottság, már csak elhatározás kell, hogy bármilyen új változást közösen vezessük be. A háborúnak ugyanis semmi értelme. Ha megvizsgáljuk a történelmet, kiderül, hogy egy háborúnak csak vesztesei vannak. Pedig az lenne a jó, ha mindenki nyertes lehetne, ha minden magyar biztosított a legmagasabb színvonalú dialízis ellátásra számíthatna, és a finanszírozó is úgy érezné, hogy a dialízis ellátásra rendelkezésre álló forrásokat a lehető legnagyobb hatékonysággal használtuk fel. Persze, ehhez arra is szükség van, hogy a politikai és egészségügyi döntéshozók feltegyék azt a kérdést, hogy a dialízis ellátás jelenlegi helyzetét akkor is elfogadnák-e, ha ők lennének vesebetegek.

Ezek a cikkek is érdekelhetik