2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Menedzsment Elsősorban magyar betegeket szeretnénk gyógyítani

Elsősorban magyar betegeket szeretnénk gyógyítani

2011-12-20 07:22 Forrás: -- Dr. Szepesi András, Bene Zsolt
3508
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Tízéves lett a Budai Egészségközpont (BEK) Kft., amely öt éve pályázta meg az Országos Gerincgyógyászati Központ működtetését, így lett a – most 15 éves – Gerincközpont a Budai Egészségközpont Szakkórháza. Varga Péter Pállal beszélgettünk.

Honnan jött a Budai Egészségközpont megalapításának ötlete?

– Akkoriban a Gerincgyógyászati Központ (a Központi Honvédkórház Gerincgyógyászati osztályaként) még szimbiózisban élt a katonákkal, és a különféle, számunkra hátrányos szabályzók miatt nem tudtuk megoldani a külföldről érkező magánbetegek ellátását. Az akkori közhangulat is erősen megkövetelte a magánellátás elkülönítését a közellátástól. Akkor vásároltam meg a Nagy Jenő utcai házat, majd felújítást és átalakítást követően egy rendelőintézetet nyitottunk itt. Eredetileg csak magunknak, neuroortopédiai profillal szerettünk volna létrehozni egy magánrendelői komplexumot. A rendelő megnyitásának ténye azonban sok jó barátomban keltette fel azt az igényt, hogy csatlakozzék hozzánk, így egyre bővülő szakmai profilt sikerült kialakítanunk, rendkívül jó nevű kollégák közreműködésével. Voltaképp egy általam korábbról ismert londoni magánrendelőt igyekeztünk lemásolni, de hamar kiderült, hogy ez legfeljebb csak a külsőségekben olyan egyszerű. Magát a működési mechanizmust, a vállalatszerű működést, a feszes gazdálkodást magunknak kellett kialakítanunk, messzemenően alkalmazkodva a hazai sajátosságokhoz, megfelelve az ÁNTSZ és az APEH elvárásainak is. Az orvoskollégák az első években kizárólag közreműködői szerződéssel dolgoztak itt, de a BEK fejlődésével saját, alkalmazotti gárdát is kialakítottunk. A fejlődés megkövetelte hozzáértő üzleti vezetés megszervezését: dr. Papik Kornélt választottuk ki a vállalat vezetésére. Ő szervezte meg azt a menedzsmentet, ami az azóta eltelt években a manufaktúraként indult BEK-ből igazi nagyvállalatot épített.

Hogyan lett a Gerincgyógyászati Központ a Budai Egészségközpont Szakkórháza?

– Amikor a Gerincgyógyászati Központ jövőjéről kialakult vita eredményeképp koncessziós közbeszerzési pályázatot írtak ki, úgy döntöttünk, hogy az intézet vezetésének szakmai felelősségén túl a gazdasági felelősséget is magunkra vállaljuk. Pályázatunk sikeres volt, s átvettük a központ működtetését. Az addig folyamatosan „veszteséges” gerincgyógyászatot konszolidáltuk, jelentős beruházásokat hajtottunk végre mind az orvostechnológiát, mind a bérleményként használt kórházépületet illetően. Ehhez természetesen fel kellett tőkésíteni a BEK-et, és plusz hitelforrásokat kellett felkutatni. Piaci hitelekből fedeztük az átépítéseket, fejlesztéseket, CT-, MR-beszerzéseket stb. Ma már megmosolyogtató, hogy a koncessziós szerződésben átvett mintegy hatvan dolgozót mindenki azzal riogatta, hogy felét hamarosan elküldjük – ma több mint négyszázan dolgozunk az intézetben. Valódi komprehenzív gerincgyógyászati ellátóhely jött létre, a tágabb értelemben vett földrajzi régióban is egyedüliként.

Ez meg is látszik a várólistákon.

– A várólista hosszúsága kizárólag attól függ, hogy az OEP, illetve a kormány mekkora ellátási kapacitást vásárol tőlünk. Mi háromszor ennyi TVK-t is bőven kihasználnánk, ötből két műtőnk jelenleg is üresen áll. Fontos tudni, hogy intézetünk a hazai gerincsebészeti ellátás legmagasabb progresszivitási szintjén van, magyarul, innen nincs hová továbbküldeni a beutalt betegeket. Ez az oka annak, hogy az évek óta változatlan közfinanszírozott kapacitás miatt várólistánk folyamatosan növekedik, jelenleg meghaladja a négy évet. Ugyanakkor azt is jeleznem kell, hogy kevés olyan mostohán finanszírozott területe van a hazai ellátásnak, mint a gerincsebészet. Esetszinten is pontosan tudjuk, mennyibe kerül egy-egy beteg ellátása, fillérre kimutatjuk az egyes ellátások HBCS-deficitjét. Ez ügyben folyamatosan informáljuk az államtitkárságot, érdemi reakció nélkül. A közfinanszírozott ellátás az általunk művelt minőségi szinten egyértelműen ráfizetéses, egyes területeken (daganatsebészet, deformitás-sebészet) egyenesen katasztrofális. Hogy a magyar betegek e területeken egyáltalán ellátáshoz juthatnak, azt kizárólag a BEK privát tevékenységéből származó profit teszi lehetővé. Most visszakérdezhetnének, hogy akkor mi ebben az üzlet? Nos, pénzügyi partnereink is ezt firtatják, s nem tudom megmondani, meddig tolerálják a hazai közfinanszírozás ilyen fajta szponzorálását.

A szenvedély és az önkifejezés mellett ezt úgy is értelmezhetjük, mint egy szolgálatot a hazának?

– Igen, magam feltétlenül így fogalmaznék. Késői Batthyány-Strattmann epigonként finanszírozzuk egyebek mellett a súlyos deformitásos gyermekek ellátását ugyanúgy, mint a keresztcsonti daganatok műtéti kezelését. Önként döntöttem így, mert a kétségtelen népegészségügyi szükséglet (a kormányzat finanszírozási hajlandóságától függetlenül) kielégítésére nem látok idehaza más lehetőséget. Nemzetközi presztízsünk ugyanakkor javarészt azoknak a nehéz és respektált szakterületeknek a minőségi művelésén alapozódott meg, amelyek a deficitünk nagy részéért felelősek. Az is kétségtelen, hogy ez az egyedülálló szakmai tapasztalat hozza hozzánk tanulni a külföldi orvosokat, akik aztán a továbbiakban ide küldik az általuk nem operálható, speciális patológiákat. Így teszünk szert arra a jövedelemre, ami a deficit egy részének fedezetét biztosítja.

Nyilván ennek a nemzetközi szakmai szinteken jegyzett tevékenységnek megvan a hozadéka a nemzetközi kutatási- és oktatási programokban is. A ráfizetés a mai gazdálkodás- és kontrolling-elvek mellett súlyos feszültségforrás, hiszen a modern gazdaság nem tudja elviselni a tartósan veszteséges tevékenységet. Mekkora összegről van szó?

– Hogy kézzelfoghatóvá tegyem a számokat, a legutóbbi huszonöt szkoliózis-műtét 28 millió forint deficitet termelt. Idén mintegy 200–220 millió forintot költöttünk pluszban az 1,1 milliárd forint TVK + 480 m Ft EFI-keretből álló közfinanszírozott kapacitásunkra. Természetesen le lehetne faragni ebből a deficitből, ha alább adnánk szakmai igényességünket, de annak kizárólag az általunk ellátott betegek látnák kárát. Nagyon sok olyan pluszszolgáltatást nyújtunk a közfinanszírozott betegeinknek, amire úgy gondoljuk, hogy szükségük van. Itt van például a pszichológiai osztályunk. Tíz–tizenöt év alatt nem sikerült elérnem, hogy a mindenkori magyar kormány, vagy az OEP tudomásul vegye azt, hogy eredményes gerincbeteg-ellátást csak pszichológusok bevonásával lehet végezni. Nálunk nagyszámú pszichológus dolgozik, amire semmiféle közfinanszírozást nem kapunk, ilyen irányú kéréseinkre nem jön válasz. Pedig a pszichológiai ellátás ezen a területen ma már szakmai evidencia. Másik jó példa az intézeti betegtájékoztató apparátus. Ők állítják elő a tájékoztató füzeteket, oktatófilmeket, foglalkoznak a betegek képzésével, műtétek előtt, s a betegek távozása után telefonon keresztül nyújtanak segítséget az esetlegesen rászoruló betegeknek. Amikor a beteg hazamegy, az első héten háromszor is csöng a telefon, munkatársaink hívják őket, s túl azon, hogy érdeklődnek hogylétük felől, meggyőződnek arról, hogy betegeink jelentkeztek háziorvosuknál, zajlik-e a megfelelő otthoni gondozás, gyógytorna stb. A betegek ezt a szolgáltatásunkat nagyra becsülik, sok levelet kapok tőlük, amiben munkatársaimat dicsérik.

Egy másik médiában említette, hogy a hosszú várólista a mozgásszervi betegeknél egyet jelent a rokkantsággal.

– Számomra érthetetlen, hogy amikor a kormány óriási energiákat koncentrál a rokkantstátusz felülvizsgálatára, a járadéktömeg csökkentésének különféle módozatait kutatják, akkor miért nem jut eszébe senkinek az az evidencia, hogy talán a rokkantság megelőzésének módozatait is vizsgálni kellene. Amikor eldöntjük egy gerincbetegnél, hogy betegségét kizárólag műtéttel lehet meggyógyítani, akkor egyben azt is megállapítjuk, hogy a munkavégző-képességét is ezzel tudnánk visszaadni. Majd közöljük a beteggel, hogy felkerül a nyilvános várólistánkra, és műtétje előre láthatóan négy év múlva kerül sorra. A beteg a mi papírunkkal elmegy a háziorvosához, aki egyéb megoldás híján kénytelen végigasszisztálni a rokkanttá nyilvánítás hivatalos folyamatát. A rokkanttá nyilvánított beteg nincs meggyógyítva, a járadék mellett kezeléseket és gyógyszert kap, konzervatív kezelésre kórházakba fektetik, fürdőkórházi kezelésekre is szorulhat. Tehát folyamatosan költséges ellátásokra van szüksége. (Most ne részletezzük életminőségét, egzisztenciális kiszolgáltatottságát stb.) Minden évben eljön hozzánk, látjuk, hogy rossz állapotban van, és emiatt szenved – ezt írásban megerősítjük. Akkor a betegnek újra meghosszabbítják a rokkantsági ellátásait. Egyszer csak lejár a várakozási idő, elérkezik a műtét időpontja. Ám a beteg végiggondolja, hogy mi történik vele, ha őt megoperálják: ha helyreáll a munkaképessége, megszűnik az egzisztenciális biztonsága, visszakerül a munkaerőpiacra. Megijed, vajon melyik cég fog felvenni egy négy évig rokkantállományban lévő, a munkavégzésből kiszorult embert? A betegek nagy része saját kérésére halasztást kér – inkább továbbra is járja a reumákat, a fürdőket, és valahogy megvan a panaszaival. A várólista-törvény értelmében neki ehhez joga van. Azt látjuk, hogy egyre több az ilyen beteg. De tudok mondani ennél drámaibb esetet is. Betegünk négy év után megérkezik a műtét elvégzésére, s a műtét előtti kivizsgálás során a pszichológiai szűrővizsgálatok eredményeképpen egyértelművé válik, hogy kialakult a krónikus fájdalombetegség, lényegében irreverzibilis mentális kondícióként. Ezt a beteget már nem lehet teljesen meggyógyítani, optimális sebészi eredmény után sem lehet visszavezetni a munka világába. Eddig gerincbeteg volt, most már pszichológiai, pszichiátriai okokból definitív rokkant. Ezért mondom én azt, hogy a betegek várólistára való helyezése a mi esetünkben egyet jelent a rokkantak számának gyarapításával.

Ez az esztendő számos nemzetközi sikert hozott Önnek és az intézményének. Erről beszéljünk egy kicsit bővebben.

– Rendkívül nagy öröm, hogy az elmúlt években erős gerincsebész-generáció érett be, s ennek következtében a nemzetközi munkamegosztásban, s a számunkra kiemelten fontos európai fórumokon nagyon jó pozíciókkal rendelkezünk. Munkacsoportunk legtöbb tagja nemzetközi ismertséggel és megbecsültséggel rendelkezik, nagy ívű és szép karriert futnak. Örömmel mondhatom, hogy nem múlik el nemzetközi nagy kongresszus anélkül, hogy intézetünkből egy vagy több meghívott előadó, üléselnök, vitavezető ne szerepelne. Ugyanakkor sok továbbképzési eseményt, konferenciát hozunk haza. Idén nagyon jelentős tudományos együttműködés indult el a Bolognai Egyetemmel, a Rizzoli Ortopédiai Intézettel. Velük közösen döntöttünk úgy (aláírva egy megállapodást), hogy minden évben felváltva Budapesten, illetve Bolognában szervezünk közös nemzetközi konferenciát a gerincdaganatok és az oszteoporotikus gerinc műtéti kezeléséről. Június elején Bolognában tartottuk az elsőt, nagy nemzetközi szakmai visszhangot keltve. Ennek eredményeképp a jövő szeptemberi budapesti konferenciát világszerveztünk kiemelten patronálja, s az anyagi támogatás jóvoltából nemcsak Európából, de a tengerentúlról is nagyszámú kiváló specialistát tudunk meghívni erre a tanácskozásra. Az első valóban nagyhatású esemény ez az európai gerincdaganat-sebészetben, a két vezető intézet közös fellépése óriási érdeklődést generált.

Milyen további kutatási lehetőségek adódtak a szakterületükön?

– A világszervezetünk – mely egy évvel ezelőtt daganatsebészeti referenciahelynek nyilvánított bennünket –, idén két olyan kutatás költségvetését hagyta jóvá, amelyben vezető kutatók vagyunk. Most, december közepén Davosban fogunk aláírni egy olyan megállapodást egy európai gerincdaganat-kutatóhálózat létrehozásáról, amit mi kezdeményeztünk, és várhatóan irányítani is fogunk. Nagyon sok olyan nemzetközi tevékenységben veszünk részt, amit helyhiány miatt most nem tudok felsorolni. Megítélésem szerint a nemzetközi szakmai elismertség egyik fontos fokmérője az európai fejlesztési forrásokhoz való közvetlen hozzáférés. Az európai kutatási „freamwork programokból” most éppen a 7-est írjuk, és nemsokára jön a 8-as is. Ezek konzorciális finanszírozási programok, amelyek közül mi már háromban bent vagyunk. Jelentős energiákat fektetünk abba, hogy folyamatosan építsük európai kutatói kapcsolatainkat, elsősorban olyan partnerek keresése céljából, akikkel a siker reményében pályázhatunk további kutatási forrásokra. Néhány napja a milánói Galeazzi Ortopédiai Intézet vezetőivel állapodtunk meg arról, mely kutatási területeken lépünk fel közösen 2012 folyamán. (Jelenleg is van közös FP7-es projektünk, a csigolyaközti porckorong degenerációjának genetikai hátteréről.)

Hová, milyen országokba járnak operálni munkatársaival?

– Egy-egy műtéti módszer bemutatását sok országban végeztük. Különleges kapcsolataink is vannak, mikor (elsősorban oktatási célból) nagyobb volumenben végzünk műtéteket egy-egy országban. Ilyen kapcsolatunk van Indiával, ahová magam évente megyek. Legutóbb októberben egy továbbképzési program keretében egy hétig végeztem daganatműtéteket Delhiben, az „All Indian Institute of Medicine”-ben. Hasonló a helyzet Portugáliában, ahol a Portói Egyetem Neuroonkológiai programja keretében végzek speciális műtéteket. Szintén többéves kapcsolatom van az izraeli gerincsebészettel, ahol eddig öt intézetben végeztem hasonlóan speciális beavatkozásokat. A jövő év februárjában – életemben először – Szöulban, Dél-Koreában vezetek egy szimpóziumot, melynek keretében egy hétig az általunk kifejlesztett keresztcsontidaganat-eltávolító műtétet tanítom. 2012-ben számomra szintén új helyszín Szaúd-Arábia, ahol a tavasz folyamán egy gerincdaganat-sebészeti projektet kezdünk el. E kapcsolatok általában úgy indulnak, hogy először a munkánk iránt érdeklődő szakembereket fogadunk az illető országból, akik nálunk töltenek hosszabb-rövidebb időt. Ezt követően eseteket konzultálunk, majd egy idő elteltével teremtődnek meg a kinti tevékenység feltételei: elkezdünk velük kint operálni, illetve folyamatosan konzultáljuk velük a felénk referált betegek sebészi ellátását. Örülünk annak, hogy a hozzánk látogató kollégák viszik az ország jó hírét, s talán gerincsebészként hozzá tudunk tenni valamit egy jó magyar országimázs kialakításához. Külön öröm, ha azt olvassuk, hogy a külföldi kollégák „magyar módszer” vagy „Budapest-modell” kifejezéseket használnak az általunk fejlesztett eljárásokra.

Itt egy olyan különleges tudás, technikai lehetőség, szakmai iskola van egyben, amit a hazai betegek javára kellene maximálisan kihasználni. Vajon mekkora összeg lenne a várólista felszámolása?

– Állandóan számoljuk, hogy ez mibe kerülne. Az a több mint hatszáz beteg, akit évente meg kellene operálni, a mi intézetünkben mintegy 800 millió forintba kerülne. De meg kell jegyeznem, hogy a finanszírozás szintjét valamilyen módon jobban kellene közelíteni a valós költségekhez, mert a jelenlegi szinten semmiféle többletteljesítés nem vállalható. Egyébként műtétszámban óriási a lemaradásunk, még a környező országokkal való összevetésekben is. Lakosságarányosan Csehországban hatszor, Németországban tizenegyszer több gerincműtétet végeznek, mint Magyarországon. Csehországban az egyik ottani centrumként működő libereci kórház gerincimplantátum-kerete valamivel magasabb, mint a magyarországi teljes EFI-keret. Szlovákiában az egy műtétre eső implantátumkeret (EFI) tizenegyszer több mint idehaza. Elképesztő számadatok, különösen, ha hozzátesszük, hogy 1999-ben a cseh és szlovák kollégák messziről nézték a magyar gerincsebészet általános színvonalát. Még a legóvatosabb becslések szerint is meg kellene háromszorozni a magyar gerincsebészeti kapacitást ahhoz, hogy egy elfogadható ellátási színvonalra kerüljünk. Lemaradásunk folyamatosan növekedik: fiatal, jól képzett kollégák mennek el Nyugatra (nem a mi intézetünkről beszélek!) szakmai és egzisztenciális kényszer okán, a finanszírozási rendszer pedig nem engedi meg a fejlett technológiák használatát a mindennapi gyakorlatban. Az a rengeteg energia, amit a hazai szakértelem előállításába fektettünk, ma csak néhány intézetben eredményez minőségi gerincsebészeti ellátást. Hatalmas veszteség képződik a szakértelem távozásával, hiszen annak pótlása csaknem lehetetlen. Mert a gerincsebészeti szakértelem előállításához igen sok év kell.

Húsznál biztosan több év.

A SOTE Ortopédia Gerincsebészeti Részlege 1987 októberében alakult a Karolina úton, amit egyetemi adjunktusként vezethettem, így jövőre lesz negyedszázada annak, hogy ez a munkacsoport intézményesen létrejött. Ez alatt az idő alatt huszonegy gerincsebész nőtt itt fel, s jött létre körülöttük az a szakértelem, ami a gerincbetegségek kezelésének komprehenzív intézményét teremtette meg. Nincs okom kesergésre, csak csendben kérdezem meg, hogy ha egy országban létezik egy ilyen organikus evolúció, ami ténylegesen megalapozott, nemzetközileg csúcsra járatott, akkor a magyar beteg hozzáférését, miért kell mesterséges gátakkal akadályozni, azt az intézetet miért nem lehet a hazai közfinanszírozásban jobban promotálni? Különösen annak fényében érdekes ez a felvetés, hogy a BEK Kft.-ben az állam – egy magánnyugdíj-alapkezelő útján – voltaképpen kisebbségi tulajdonostársam. A BEK szakmai és üzleti sikere tehát egyben a magyar állam sikere is.

Mit üzen a WeborvosPro olvasóinak?

– A magyar betegeknek, a magyar egészségügyi dolgozóknak, mindnyájunknak azt kívánom, hogy az egészségügy átalakítási folyamata sikeres legyen. Mi, gerincsebész specialisták itt vagyunk, és készen állunk. Azért vagyunk itt, Magyarországon és nem Bécsben, Londonban vagy bárhol máshol külföldön, mert mi a továbbiakban is elsősorban a magyar betegeket szeretnénk gyógyítani. Ez a legfontosabb üzenet.

Ezek a cikkek is érdekelhetik

Kulcsszavak

gerincgyógyászat ,