2018. május 21. hétfõ, Konstantin napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Kórházszövetség Nem érdemes visszafelé haladni az úton (1. rész)

Nem érdemes visszafelé haladni az úton (1. rész)

2013-01-07 07:22 Forrás: Kórház 2012/12. -- Dr. Szepesi András - Bene Zsolt
1060
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Évértékelő interjúnkban arra kértük Rácz Jenőt, jellemezze a 2012-es évet a fekvőbeteg-ellátó intézmények szemszögéből. A Magyar Kórházszövetség elnökével a karácsony előtti időszakban beszélgettünk, ünnepi hangulatról, felhőtlen boldogságról mégsem tudunk beszámolni.

 

Ha visszatekintünk, nem állíthatjuk, hogy az idei esztendő az intézmények számára eseménytelenül telt volna el.

– Sőt, ez még egy enyhe kifejezés. Egy évvel ezelőtt, amikor előretekintettünk, mi várhat ránk, már sejtettük, hogy 2012-ben komoly küzdelemben lesz részünk. Hiszen tavaly már ismert volt előttünk, hogy az egészségügyben a szakellátás állami működtetésbe kerül, és hogy január 1-jétől már meg kell tenni erre az első lépéseket. Ezzel együtt a 2011. évi CLIV. törvény az intézményvezetők tisztújítását is előrebocsájtotta, nem véletlenül jelezte a Magyar Kórházszövetség állásfoglalásában az ezzel kapcsolatos aggodalmát. Szintén szorosan ehhez a változtatási sorozathoz tartozik maga a struktúraátalakítás, illetve a funkcióváltás, a minimumfeltételek megjelenése, és ezzel kapcsolatban az új engedélyezési eljárás és finanszírozási szerződések megkötése, valamint a területi ellátási kötelezettségek újragondolása. Ebből is látszik, hogy ez önmagában is egy óriási csomag. Egy másik nagy pakk – ha fogalmazhatok így, Mikulás idején – az egészségügyi intézmények finanszírozása, az adósságállomány kezelése. Amikor a tavalyi ünnepi interjút készítettük, még nem volt ismert, hogy olyan jelentős összeg kerül a rendszerbe – ha nem is a karácsonyfa alá, hiszen az év végén történt –, amely a működőképességet egy időre helyreállítja. A harmadik nagy pakk pedig a humán erőforrás kérdése. Tavaly ilyenkor még meglehetősen keményen fenyegetett a letétbe helyezett diplomák esetleges „beélesedése”, és ennek következtében egy Szlovákiához hasonló helyzet kialakulása.

Ezekkel a nagy csomagokkal jól jellemezhető az év. Kibontaná egyenként?

– Ha a csomagok tartalmát tételesen is megvizsgáljuk, akkor kijelenthetjük, hogy voltak közöttük sikeres és kevésbé sikeres végrehajtások. Mindenkitől folyamatos, megfeszített munkát igényelt, hogy 2012. január 1-jével állami kézbe kerültek a megyei és a fővárosi kórházak, és hogy mindez zökkenőmentesen zajlott le, az több mint csoda, hiszen óriási dokumentációs és adminisztrációs kötelezettséget jelentett minden fél számára. Lényeges volt, hogy ezt úgy kellett végrehajtani, hogy a betegek ne érezzék meg közvetlenül az ellátásban. A városi kórházak július 1-jével még nagyobb számban léptek be az állami rendszerbe – addigra ugyan összegyűlt némi tapasztalat, ám a városi kórházak esetében sokszor nem állt rendelkezésre akkora apparátus az átadás-átvételhez, mint egy megyei kórház, vagy egy nagyobb fővárosi kórház esetében. Az állami működtetésbe adás fekvőbeteg-szakellátási része tehát, több-kevesebb zökkenővel, de nagyjából problémamentesen lezajlott – ezért köszönet jár mindazoknak, akik ebben részt vettek. A járóbeteg-szakellátások is állami kézbe kerülnek – elvi szinten már megszületett a döntés, ám ennek a technikai végrehajtása rengeteg bonyodalmat okoz, hiszen itt a tulajdonosi és a működtetési szerkezet még heterogénebb, mint a fekvőbeteg-ellátók esetében. Az egyetemi klinikák pedig, ha úgy vesszük, már most is állami tulajdont képeznek, de az egyetemi világ egy kicsit más – „állam az államban” –, egy klinikára nem teljesen ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint egy kórházra. Az ellátás ötödik elemét is érdemes megemlíteni: az alapellátás változatlanul települési önkormányzati feladat, ugyanakkor, ha egységes állami ellátórendszer építése a cél, akkor előbb-utóbb itt is lépéseket kell tenni, ha nem is olyan horderejűeket, mint a szakellátás vonatkozásában.

A tulajdonosváltás számos kórházban vezetőcserével párosult, pedig ettől óva intett a Kórházszövetség.

– Az intézményi vezetőváltás meglehetősen hosszan elhúzódott, ez pedig nem volt szerencsés. Egy ilyen időszakban, amikor ekkora horderejű változtatásokat kell végrehajtani a „lebegtetett” első számú vezetők, főigazgatók, gazdasági igazgatók, a többszörösen sikertelen pályázatok biztosan nem az optimális teljesítményt tudták kihozni a rendszerből. December 1-jével ennek a nagy része lezárult, de még mindig vannak nyitott kérdések. Mi változatlanul azon a véleményen vagyunk, hogy ezt talán érdemes lett volna kihagyni – természetesen attól függetlenül, hogy bizonyos pozícióban lehetett volna változtatást létrehozni. De úgy érzem, ez már a múlt, ezen felesleges rágódnunk. Főleg azért, mert ettől függetlenül számtalan megoldandó problémának nézünk elébe, még azok közül is, amelyeket az fent felsoroltam.

Az átalakítás részeként egyes intézmények eredeti funkciójuk megváltoztatására kényszerültek.

– A funkcióváltó kórházak száma nem lett olyan nagyságrendű, mint amennyit előre jósoltak. Talán ezért sem észleltünk különösebb problémát ezen a területen, főleg úgy, hogy a júliusi hónap átmenetet biztosított. Azonban a létrehozott struktúrák nem minden esetben felelnek meg a fenntarthatóság feltételeinek. Bizonyos intézmények az adott funkcióval és a meglevő finanszírozással nem tudnak életképesek maradni. Van kórház, ahol a maximálisan elérhető finanszírozás a bér, és azok járulékainak fedezetére elegendő, a dologi kiadásokra már nem futja. Mivel a rendszer így nem fenntartható, ezért folyamatban vannak olyan lépések, amelyek más területre integrálják ezen intézményeket. Ez nem azt jelenti, hogy az adott kórház megszűnik, hanem azt, hogy egy nagyobb egység részét képezi majd. A területi ellátási kötelezettség átalakítását egy átmeneti időszak kísérte, illetve az is szerencsés volt, hogy az intézmények nem kezelték ezt túlságosan mereven. Így aztán a sajtó nem volt hangos attól, hogy valakit elküldtek a kórházból, vagy mondjuk sürgősségi esetben betegek keringtek volna a rendszerben. Természetesen ezeken a területeken még finomhangolásra lesz szükség.

A minimumfeltétel-rendszer megint olyanra sikeredett, mint amikor a mesében az okos lány hozott is ajándékot, meg nem is. Létezik ugyan, de betarthatatlan, ezért inkább nem is ellenőrzik.

– A működési engedélyek, illetve a minimumfeltételek esetében kísért a múlt, hiszen 1997 óta, amióta az Egészségügyi Törvény előírta, hogy a minimumfeltételeket meg kell alkotni, s azokat az intézményekben működtetni kell, és a működési engedélyeknek, finanszírozási szerződéseknek ez képezi az alapját, azóta folyamatosan az történik, hogy a kitűzött határidőre szembesülünk azzal, hogy azt az intézmények jelentős része, vagy az intézményen belül egyes osztályok nem tudják teljesíteni. Így aztán először a határidő, majd a feltételek módosulnak, és a többszöri elhalasztást követően alapvetően átdolgozásra kerül a teljes rendszer. Ahogy említettem, az elmúlt 15 évben még mindig így volt, és most is ezt tapasztaljuk. Ismételten szembesülni kellett azzal, hogy az intézmények jelentős része nem tud maradéktalanul megfelelni a minimumfeltételeknek. Éppen ezért ugyanolyan bölcs döntés volt, mint korábban, hogy nem próbálták meg kikényszeríteni, hanem egy kis odázás történt az engedélyeztetésben, illetve korrekciók a minimumfeltételekben. A problémát elsősorban abban látom, hogy egy idő után erősen megkérdőjeleződik a jogkövető magatartás. Ha nem kell komolyan venni a minimumfeltétel-rendszert, mert előbb-utóbb nyílik egy kiskapu, akkor ez nem fog kialakítani optimális feltételrendszert az ellátórendszer működőképessége szempontjából, pedig az ágazat vezetőinek ez lenne célja a jogszabállyal.

 

(Folytatjuk)

Ezek a cikkek is érdekelhetik