2018. január 21. vasárnap, Ágnes napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Kórházszövetség Magyarországnak érdemes lenne invesztálnia az egészségügybe (2. rész)

Magyarországnak érdemes lenne invesztálnia az egészségügybe (2. rész)

2014-01-21 07:00 Forrás: Kórház 2013/12. -- Dr. Szepesi András, Bene Zsolt
1014
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Az év vége és egy új esztendő kezdete az összegzésre, tervezésre teremtenek alkalmat. A Magyar Kórházszövetség elnökével, egyben a Bethesda Gyermekkórház főigazgatójával, dr. Velkey Györggyel beszélgettünk.

Beszéljünk egy kicsit a pénzügyekről! A kórházon belüli forráselosztásban a dologi kiadások kritikus szintre csökkentek.

– Nincs ember, aki vitatná, hogy szükség volt a béremelésekre. Valóban nagyon kellett, sőt sajnos még mindig kevés volt. Ám a magunk intézményi szintjén minduntalan azt is számolgatjuk, hogy a személyi és a dologi költségek között milyen arányt tudunk fenntartani. Természetesen ezen a szinten is igyekszünk a munkatársainkat minél jobban megfizetni, de tudjuk, hogy gyógyszerre, vegyszerre, eszközökre is muszáj költeni. Ha rendszerszinten is kiszámoljuk ugyanezt, azt látjuk, hogy a béremelésre nagyon nagy áldozatokat hozott a kormány. (Hangsúlyozom közben, hogy ez még mindig nem tudta stabilizálni a rendszert, és ha összemérjük a magyarországi béreket a környező országok béreivel, akkor is alacsony szinten vagyunk. De ez mégis egy nemes, és fontos lépés volt!) Sajnos nem volt elegendő az a forrás, amit eredetileg erre szántak, a népegészségügyi termékdíj és egyéb, hasonló bevételek. Ebből adódóan a szakellátási kasszából kellett a bérekre többet áldozni, így körülbelül 30%-ra csökkent a dologi kiadásokra fordítható összeg, ami nominálisan és arányaiban is kevés.

Ezt a dologiforrás-kiesést, vagy szebben fogalmazva forrás-átcsoportosítást valakinek meg kellett hiteleznie, és valahol a rendszerben meg kellett jelennie a dologi kiadások valós fedezetének. A dologi kiadások ugyanis nem csökkenhetnek az infláció és a jogos szakmai igények miatt. Tulajdonképpen a beszállítók fizették – mondjuk így – „kölcsönözték” ezt a pénzt, nagyobb mértékben, mint amit megszoktak. Ezért vált őszre a rendszerünk labilissá. A döntéshozók megértették ezt a problémát, és a szokottnál hamarabb tettek a rendszerbe plusz forrást, és ezt a számlát részben kifizették a kórházakon keresztül a beszállítóknak (bár a köztartozások ellenértékeként egy kis része vissza is jutott az államhoz). Először jutottunk el oda (köszönet érte!), hogy jóval az év végi, utolsó napok előtt előbb elérte a kórházakat a konszolidációs pénz. A folyamat értékelésekor világosan kell fogalmazni: a jelenleg rendelkezésre álló forrás nem elegendő ahhoz, hogy problémamentesen működésben tartsa a kórházi rendszert. Egyébként az ország stratégiai kérdése az is, hogy az stabilak legyenek a kis- és középvállalkozások, amelyeknek leginkább tartoznak a kórházak, tehát van egy fontos gazdaságpolitikai oldala is ennek.

Van-e esély a nagyon közeli jövőben további konszolidációra?

– Az az érzésem, hogy a döntéshozók tisztában vannak azzal, hogy lépni kell, mert továbbra is rendkívül nehéz helyzetben van az ágazat. Azt remélem, hogy az elkövetkező hetekben a költségvetés finomhangolásánál és az év végi zárásnál még elérhetővé válik valamilyen forrás. Ez a pénz, ami most a rendszerbe került, csak az adósságállomány felére volt elegendő, miközben rövid távon kihasználható hatékonysági tartalék biztosan nincsen. Havonta körülbelül 4 milliárd forinttal nő a lejárt adósságállomány. Ezzel mindenképpen kell kezdeni valamit. Jó volna „tisztán” kezdeni a következő esztendőt. Másfelől pedig a mozgóbérek emelése nagyon hiányozik a rendszerből. Ennek hiánya olyan alacsony ügyeleti béreket tart fent, ami miatt az ügyeletek nehezen állíthatók ki, ami az ellátásbiztonságot rontja. Ennek éves szinten mintegy 17 milliárd forint lenne a fedezete. Tehát amikor a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban részletesebb tervezés folyik, és talán még szóba jöhet a tartalékok mobilizálása, akkor erre is gondolni kell.

Az előbbiekben már érintettük az ágazat további súlyos gondját, még pedig a humánerőforrás helyzetét.

– A krízist sikerült erőteljes és odafigyelő, jókor jövő kormányzati ösztönzéssel – a béremeléssel és a különböző szakképzéssel kapcsolatos intézkedésekkel, ösztöndíjakkal – elodázni, de valójában feloldani még nem. Talán jó páran elhalasztották a külföldre mozdulásukat, mert érezték a kedvező trendeket, de nem dőlt el végleg az, hogy tartósan Magyarországon folytatják-e pályafutásukat, és hogy ebből adódóan stabilizálódik-e hazánkban az orvosi és szakdolgozói gárda. Minduntalan megerősítéseket kapok komoly külföldi helyekről, hogy jól képzett a magyar szakembergárda – ebből adódóan a vonzás is nagyon erős a külföldi intézetek részéről. Magyarországnak érdemes lenne invesztálnia az egészségügybe, mert ez gazdasági hozadékot is eredményezne. Az egyébként jelentős uniós forrásokból megvalósuló infrastrukturális beruházásokkal és tudatosan megerősített emberi erőforrással komoly esély nyílhatna arra, hogy itt kialakuljon egy határokon átnyúló, jelentős egészségügyi tudásbázis. Érdemes lenne még inkább gazdasági-befektetői szemlélettel is tekinteni az ágazatra.

Bár nyilvánvaló, hogy az európai bérek nem elérhetők, de legalább olyan szintig emelni kellene a fizetéseket, hogy az orvosok és a szakápolók személyes megfontolásában nagy biztonsággal az itthon maradás vagy hazatérés felé billenjen a mérleg nyelve. Azt még hozzátenném, hogy a képzést is jelentősen dinamizálni kell. Érdemes volna az orvosegyetemeken és a szakdolgozói képzőhelyeken is a finanszírozott kvótahelyeket növelni. Továbbá hangsúlyosnak tartom azt, hogy a szakorvos- és szakápoló-képzésben is gyakorlatorientált, a pillanatnyi szakemberhiányt figyelembe vevő, a jelenleginél rövidebb idejű képzéseket kellene megvalósítani. Lehetetlenség az, hogy manapság (mivel már szubdiszciplinákra képzünk embereket) a két szakvizsgás elvárások idején egy évtizedig tartson az orvosi egyetem elvégzése után egy-egy szakember teljes kiképzése.

Rengeteg modern módszer, technika tudja gyorsítani ezt a tanulási folyamatot. Bizonyos szakmák – képalkotó diagnosztika, idegsebészet, invazív sebészet stb. – területén azonban olyan gyors fejlődés mutatkozik, amelynek követésére még a jelenlegi képzési idő sem elegendő.

– Az orvoskamara az orvosi életpályamodell bevezetését szorgalmazza – ezzel egyetértek. Az életpályamodell részint pénzügyi stabilitást jelent, de a felvetett kérdésekre is választ kell találni, vagyis arra, hogy a kultúra átalakult, és ennek megfelelően a gondolkodásnak is át kell alakulnia. Az a gondolkodás, ami az intézményeinkben és a klinikákon még számos esetben jelen van – sőt helyenként domináns –, ma már nem életképes. El kell jutni ahhoz, hogy egy szakorvos kompetens, felelősségteljes, számos értelemben a jelenleginél önállóbb munkát tudjon végezni. Nyilvánvalóan ez nem azt jelenti, hogy egy osztályvezetői, vagy egy klinikaigazgatói hatáskörnek ne lenne tartalma, de ezt újra kell értelmezni. A tapasztalat átadását új formákba kell önteni. Vagyis a tapasztalt, de a gyakorlati munkától már eltávolodó, vagy akár a gyakorlati munkát még végző, de már fizikailag kisebb teljesítményre képes szakemberek meg tudják tartani a presztízsüket úgy, hogy valóban azt az elsősorban oktatói, továbbképző munkát végezzék, ami a felhalmozott tapasztalat és bölcsesség okán tőlük elvárható.

Milyen lehetőséget nyújt az ágazat számára a következő hét éves uniós beruházási ciklus?

– Az új uniós ciklusban másként nevezzük a különböző beruházási – energetikai, gazdaságélénkítő – programokat. Ezen elnevezések alatt megjelenhetnek jó tartalommal megtölthető és Magyarország prioritásaira figyelő programok, de az egészségügynek ezek mindegyikében nagyon nagy szerepet, jelentős helyet kell kapnia. Nem muszáj itt az egészségügyet külön nagy programként megfogalmazni, de az lényeges elem, hogy a programok mindegyikében az egészségügy, az egészségipar, az ezzel kapcsolatos innovációk, a kórházak energetikai fejlesztése megjelenjen. Hiszen például az energiafogyasztásból jelentős hányad kötődik a kórházakhoz, ahol éjjel-nappali üzem van – az iskolákkal és az irodákkal szemben –, ezért kiemelt jelentőségű, hogy az ilyen épületeknek az energetikai hatékonyságát javítsuk.

Másfelől az egész egészségügy szervezésénél, ezen belül a kapacitásátrendezéseknél, az orvos- és emberierőforrás-képzésnél és az uniós beruházásoknál is a szemünk előtt kell tartani, hogy a Ratkó-korszak gyerekei most érik el azt az időszakot, amikor az egészségügyi ellátást intenzíven igénybe fogják venni, és ehhez újabb emberek, energia, épületek kellenek. Szükség lesz a szociális ellátás bővítésére is. A szociális ellátás és az egészségügy határterületén világos elvek kellenek, mert az súlyosan hatékonyságrontó, ha az egészségügynek kell megoldania a szociális problémákat. Ezért is nagyon fontos most józanul gondolkodni az uniós beruházások tervezésekor, mert ha Magyarország valódi problémáit szeretnénk megoldani, akkor oda kell figyelni a rohamosan elöregedő társadalom igényeire.

Milyen üzenete van 2013 végén a debreceni egészségügyi integrációnak?

– Én a debreceni egyetemen és a gyermekklinikán nőttem fel és váltam „nagykorú orvossá”. Szeretem a várost és az egyetemet, sokat köszönhetek neki, és sok tanítómesterem és barátom dolgozik ott. Ezért kissé aggódva figyelem a folyamatokat: jó lenne, ha az a gyönyörű és értékes nagyerdei zöld sziget fejlődési pályán maradna. Fontos, hogy az értékek mentén állítsák be az irányt, ne a középszerűség győzzön. Ehhez eszköz lehet a Kenézy Kórházzal való egyesülés, mindkét intézmény beleteheti az új egységbe az értékeit. Hatékonyabb és dinamikusabb lehet a gyógyítás, a párhuzamosságok megszüntethetők, ráadásul az egyesült intézményben már tényleg minden elérhetővé válhat. Az infrastruktúra talán itt fejlődött az országban a legtöbbet az elmúlt két évtizedben. Most ez lesz a legnagyobb egészségügyi intézmény is. Fontos, hogy megmaradjon a kutatás és az oktatás rangja, tudja kihasználni az intézmény a hatalmas elméleti tudásbázist, de legyen emberközpontú, gyakorlatias gyógyító hely. Sose látott, egyszeri esély ez egy mintaszerű egészségügyi struktúra és kultúra kialakítására, a térségi egészségügyi szervezés is új lendületet kaphat itt – finom kézzel és érzékenyen kell benne minden elemet összerakni.

Ezek a cikkek is érdekelhetik