2018. február 26. hétfõ, Edina napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Kórházszövetség A humán erőforrás a legkritikusabb pont

A humán erőforrás a legkritikusabb pont

2011-12-21 07:00 Forrás: -- Dr. Szepesi András, Bene Zsolt
1600
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Advent harmadik hetében beszélgettünk Rácz Jenővel, a Magyar Kórházszövetség elnökével az idei esztendőről. Az MKSZ és a kórházak történetükben valószínűleg nehéznek fogják értékelni a 2011-es esztendőt, amely leginkább a felkészülés időszaka a következő évre, amely lehet nehezebb is, könnyebb is – ez még a jövő titka.

Elnök Úr, hogyan értékeli 2011 fontosabb eseményeit, történéseit? Talán kezdjük mindjárt az év elejével, amikor is a kórházak 2010-es év végi részleges adósságkonszolidációja miatt viszonylag jó pénzügyi helyzetben vágtak neki az évnek.

– Mivel éppen az advent időszakát éljük, úgy is fogalmazhatnék, hogy 2011 az „Advent éve” volt az egészségügy számára, hiszen egy nagy felkészülésnek is tekinthetjük az egész évet. Ennek a folyamatnak valóban az volt a kiindulási pontja, hogy sikerült elérnünk azt, ígéretek helyett pénzügyi segítséget kapott az ágazat. Közel 30 milliárd forint került be a rendszerbe, amely ha nem is tudta teljes mértékben szanálni az adósságot, de gazdasági kiindulópontot jelentett az átalakítás évére, így a kórházak működőképessége megmaradhatott. Ugyanakkor egyértelművé vált, hogy önmagában a rendszerhez adott többletpénz nem fogja megoldani azon problémákat, amelyeket egyébként a Semmelweis-terv társadalmi vitára bocsájtott programja is tartalmazott. Úgy érezzük, hogy az a helyzetelemzés, amely a Semmelweis-tervben szerepel, összhangban volt azzal, amit a Kórházszövetség is folyamatosan kommunikált, vagyis hogy az egészségügy GDP-arányos részesedése nemcsak a fejlett európai országokétól marad el, hanem a visegrádi országok átlagától is. Még nominálisan is egyezik a véleményünk a Semmelweis-tervben leírttal, azaz, hogy nagyságrendileg milyen pluszpénzek szükségesek az egészségügynek. Abban szintén egyetértettünk, hogy a teljes rendszer átalakítása kívánatos, vagyis a struktúrájában, a betegirányításban, az intézmények működésében és akár a finanszírozásában is.

Ez év áprilisában ünnepeltük a Kórházszövetség fennállásának nyolcvanadik évfordulóját. Mindemellett a kongresszuson napirendre kerültek a kórházak és a kormány együttműködésének kérdései.

– Ezzel kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy az a konzultatív együttműködés, melyet az államtitkárság ígért az egészségügy felé, változatlanul megmaradt. Ennek jegyében ismerhettük meg a Semmelweis-tervet, illetve valamennyi olyan jellegű változtatási irányt, ami e programhoz kapcsolódóan az egészségügy átalakításáról szól. Így tudtuk kialakítani azt az álláspontot, hogy a helyzetelemzést elfogadjuk, a megjelölt főbb irányokkal azonosulni tudunk. Ugyanakkor jeleztük azt is, hogy – a jelenre és a jövőre nézve is – van néhány kritikus elem, ilyen például a pénzügyi- és a humán erőforrás. Továbbá azt is leírtuk az állásfoglalásunkban: szeretnénk, hogy ha az egészségügy valódi prioritást kapna, és az államtitkárság megkapná azt a politikai támogatást, ami az átalakítások végig viteléhez maradéktalanul szükséges. A kongresszust követően végleges formában is megjelent a Semmelweis-terv. Ezzel kapcsolatban megerősítettük, hogy azon átalakításokat, melyeket most már konkrétan és markánsan megfogalmaztak, szintén elfogadhatónak tartjuk, és ebben fel is ajánlottuk a konstruktív együttműködésünket, amit szerencsére kértek is.

A Kórházszövetség állásfoglalásához szinte illusztrációként jelent meg az a tény, hogy az év folyamán ismét növekedni kezdett a kórházak adóssága, hiszen a tervek mellett ebben az évben még nem került sor érdemi struktúraátalakításra.

– Ahogy már említettük, az év eleji, 30 milliárd forintos adósságrendezéssel a kórházak tartozásállományának egy részét sikerült rendezni – a tavalyi konszolidációs forrás tehát jó indulási alapot biztosított. Ugyanakkor láttuk azt is, tekintettel arra, hogy a strukturális- és finanszírozási problémák változatlanul „ottmaradtak” a rendszerben, ezért borítékolható volt, hogy – kisebb-nagyobb mértékben – az adósság újra felhalmozódik. Ezt mutatta az a monitorozás, amit a szakmai szervezetek és a minisztérium együtt végzett. Az év felére a 30 milliárd forint adósság 45 milliárdra nőtt. A szeptemberre vonatkozó adósságjelentés minimális adósságcsökkenést jelentett, amivel kapcsolatban nyilván nem a számok vonatkozásában kell vitatkozni, hanem az értékelésénél kell figyelembe venni, hogy ez nagyságrendben hasonló, mint a júliusi adósság. Az intézményrendszer rendkívül feszes finanszírozási és működési feltételrendszer mellett működik, ami belső eladósodást is jelent. Azt is látni kell, hogy ebben az összegben nagy valószínűséggel nem jelennek meg az átütemezett adósságok, és nem jelentkeznek a beszállítók szempontjából kintlévőségnek számító tételek (például a dunaújvárosi vagy az egri kórház esetében), melyeket ha összeadunk, ötmilliárdos nagyságrendet kapunk. Ebből tehát kitűnik, hogy közelítőleg hasonló nagyságrendű adósság alakult ki az év végére, mint az előző évben volt, azaz, ismételten kezelni kell a rendszert. Hozzáteszem, folyamatos konzultációt folytattunk a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, hogy miként lehet ezt a kérdést – ismételten a tavalyihoz – rendezni, most már azzal a reménnyel, hogy az átalakítási folyamat a jövő évben talán képes lesz csökkenteni az eladósodási folyamatot, annak révén, hogy megváltozik az ellátórendszer szerkezete.

A pénzhiány, és az ehhez kapcsolódó feszes gazdálkodás a minőségi területekre nyilvánvalóan valamilyen hatással kell hogy járjon. Egyik látható része ennek a várólista-kérdés, a másik terület pedig az egyéb minőségi problémák, melyeket persze nehéz indikátorozni, bár valószínűleg lehet. Hogy alakul például a létszámhelyzet, a hiányszakmák és az ápolás helyzete. Ezek, még ha nem is parametizált indikátorok, azért mutatják azt, hogy ebben a szűkösségben nincsenek csodák. A talpon maradásnak az a záloga, hogy mindenki érzi a megszorítást.

– Már sokan és többször hangsúlyoztuk, hogy ezt az ellátórendszert, ebben a struktúrában, ezzel a szolgáltatási csomaggal, a megadott szakmai eljárásrendeknek megfelelően, a rendelkezésre álló forrásokból, nem lehet az elvárt minőségben működtetni.

Azért valahogy működik, de én pontosan ebben a „valahogy működikben” érzem a veszélyt.

– Természetesen változatlanul ismételjük, hogy többletforrás bevonására van szükség, és vannak is bizonyos kezdeményezések. Ilyen például a népegészségügyi termékdíj, vagy a „balesetbiztosítással” kapcsolatban bejövő többletforrások. Viszont ezek nem elégségesek ahhoz, hogy az ágazat ekkora nagyságrendű problémáit megoldják. Az is nyilvánvaló, hogy a várható struktúraátalakítással, illetve azzal, hogy az egészségügyi intézmények állami működtetésbe kerülnek, a centrálisabb irányítással és a tulajdonosi feladatok kézbevételével szintén rendeződik egy problémakör. Ugyanakkor, az még a jövő év elejére vár, hogy a betegút-irányítás, illetve ezzel kapcsolatban a kapacitások újraszabályozása majd bizonyos – például várólistákra vonatkozó – anomáliákat is részben kezelni tud. Azért részben, mert az egyenlőtlenségek kérdését esetleg képes lesz kezelni, de a rendelkezésre álló források és a szükségletek közötti diszkrepanciát biztosan nem tudja megoldani.

Amikor az erőforrások szűkösségéről beszélünk, a humán erőforrást mindenképpen szükséges kiemelni, mert hiába lesz több pénzünk, hiába lesznek fejlesztéseink, ha nem lesz, aki működtesse.

– Jelen pillanatban mi is kellő aggodalommal nézünk a december végén lejáró rezidensi nyilatkozatok aktivizálódására, hiszen láthattuk Szlovákiában is, hogy ekkora nagyságrendű orvoslétszám kiesése az ellátórendszerből, akutan nagyon komoly működési problémákat jelent. Mindenesetre egyet biztosan látni lehet, mégpedig azt, hogy az a kezelési mód, amivel Szlovákiában is próbálkoztak – vagyis, hogy a hatalom eszközeivel belenyúlnak a rendszerbe –, nem hoz megoldást. Ott is egy hosszú távú megállapodással és többletforrással tudták rendezni a bajokat. Tehát nagy valószínűséggel nálunk is a bérkérdés lesz a következő időszak legkritikusabb része, hiszen akár így „táboroznak el” az egészségügyből a dolgozók – direkt és nagy tömegben –, vagy akár folyamatosan elszivárogva, mindegyik inszufficienciát jelenthet a rendszerben. A pótlékok, a szakdolgozói és orvosi bérek kérdését – hiába szeretnénk máshogy – mindenképpen együtt kell kezelnünk. Feszült szituációt teremthet a minimálbér-emelkedés, a meghatározott bérminimumok elérése, hiszen ez ismételten összetolja az egyes kategóriák bérezését. Hasonló tapasztalatom van az orvosok esetében: a rezidensek többletpénzét és a szakorvosok bérezését tolja egybe, sőt adott esetben még kategóriákat is átlép. Miközben a rendszer átalakítása iszonyú erőltetett menetet igényel és hatalmas feszültségeket generál, a humán erőforrás lesz az egyik legkritikusabb pont az átalakításban, hiszen a humán erőforrás az az erőforrás, amely akutan nem megoldható. Egy jelenlegi beavatkozással heteket, hónapokat vagy akár éveket kell várni arra, hogy annak pozitív hatását érezhessük.

Mit üzen a kórházaknak az ünnepekre és az ünnepek utáni időszakra?

– Az ünnepekhez közeledve valóban a „Hit, remény, szeretet” hármasa lebeghet a szemünk előtt. Hinnünk kell abban, hogy ez a rendszer átalakítható, hogy a pozitív változások meghozzák az eredményeket. Reménykednünk kell abban, hogy egyszer végre tényleg – s ezt mindannyian reméljük – az egészségügy nem csak szóban, hanem a gyakorlatban is prioritás lesz, még válsághelyzetben is. Hozzáteszem, ha valamikor, hát pontosan ilyenkor kell a betegeken, a szegényeken segíteni. A szeretetnek pedig abban kell megnyilvánulnia, hogy nekünk, egészségügyi dolgozóknak még ilyen körülmények között sem szabad megfeledkezni arról, hogy a hozzánk érkező betegekhez – akárhogyan forduljanak felénk, pozitívan vagy negatívan – nekünk mindig egyféleképpen szabad viszonyulni. Vállalt hivatásunk szerint kötelességünk, hogy őket gondozzuk. Ha ezeket közösen le tudjuk tenni a karácsonyfa alá, akkor nagy valószínűséggel megkapjuk az áldást, ami ahhoz szükséges, hogy a rendszer végre úgy működjön, ahogy szeretnénk.

Ezek a cikkek is érdekelhetik