2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Kórházak és klinikák A legbonyolultabb szívzűröket orvosolják (2. rész)

A legbonyolultabb szívzűröket orvosolják (2. rész)

2013-12-19 07:00 Forrás: Kórház 2013/11. -- Dr. Szepesi András, Bene Zsolt
2129
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) főigazgatóját és szakmai igazgatóját, dr. Ofner Pétert és prof. dr. Szatmári Andrást együtt kérdeztük a kardiológiában történt legújabb fejleményekről, továbbá az intézmény menedzseléséről.

Kikből lettek az intervenciósok: a szívsebészekből, a belgyógyászokból, a röntgenesekből vagy az aneszteziológusokból?

Sz. A.: Tradicionálisan sokféleképpen alakult. Ma az az elfogadott álláspont, hogy az intervenciót végző kollégák általában (gyermek)kardiológus képzettségű emberekből kerülnek ki. Nem azért, mert ez valamilyen privilégium, hanem egyszerűen azért, mert ma az intervenciók messze komplexebb, intellektuálisabb tevékenységet igényelnek, mint manuálisat. A kardiológus képzettségűek talán jobban tudnak funkcionális, élettani, belgyógyászati kérdésekben gondolkodni. Nyugaton valósították meg, de már Magyarországon is gondolkodnak rajta, hogy a strokeológusok, a szívsebészek és a kardiológusok egy, komplex intézményben dolgoznak. Még tovább megyek: az az echós vagy műszíves technika, amit a sebész használhat a szívelégtelen betegnél, know how szempontjából ugyanaz, mint amit a gyerekgyógyászok a koraszülötteknél alkalmaznak. Úgy látjuk, ki kell nyitni a kaput: szakmailag megfogalmazható, hogy a gyermek- vagy a felnőttkardiológia saját eszköztárával számos társszakmának képes segíteni.

O. P.: Ahogy korszakokat váltanak épületek, tudományok és szakmák, úgy korszakot kell váltania az egészségpolitikának is. újra meg újra megfogalmazva azon feladatokat, amelyeket egy vezető halálokot jelentő szakma országos intézetére ró. Jó dolog, hogy mi kollégáimmal együtt kigondolunk szakmai irányokat, de ez egy párbeszédes forma kell, hogy legyen egészségpolitika és országos intézeti vezetés között. Gondolataink, ötleteink igénylik a politikai, pénzügyi és gazdasági támogatást, ezért ezt a párbeszédet nagyon szeretnénk szorgalmazni.

Sz. A.: Ahány helyen jártam a világon, mindenütt azt láttam, hogy vannak olyan intézmények, amelyek high-tech ellátást végeznek, mert egy országot nem az alapján minősítenek, hogy egy vakbélműtétet hogyan tud megoldani, hanem inkább az a mérce, hogy transzplantációban milyen számot produkál a csúcsintézménye. Mindannyiunk érdeke, hogy Magyarország úgy jelenjen meg a nemzetközi szakmai porondon, mint egy fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező állam, ne pedig úgy, mit egy balkáni vagy ázsiai ország.

Miként lehet a szakmai innovációkat összeegyeztetni az intézet finanszírozásával?

O. P.: Egy-egy új eljárás felmerülése esetén nincsen kitaposott út: ki kell dolgozni, hogy mi a technikája és miként lehet a finanszírozását megteremteni. A műszívkezeléssel éveket kínlódtunk, míg végre befogadást nyert. Addig az intézet terhére – s ezzel gazdálkodási problémát okozva – végeztük el, mert a gyermek-transzplantációt megelőzően a bridge-terápia elengedhetetlen. Összeütközik az ember lelkiismerete a büntetőjogi felelősséggel.

Nem szerencsés, ha a fedezetlen kötelezettségvállalás mint Damoklész kardja állandóan ott lebeg a menedzsment feje felett. A legnagyobb veszteségek a gyermekellátásban keletkeznek?

O. P.: Igen, de ez nem egy új keletű, hanem már egy tíz-tizenöt éves probléma. Az intézmény által képviselt ellátási szegmens unikális profil: a legbonyolultabb, gyermekeknél előforduló esetek ellátását egyedül a GOKI végzi. A felmerülő költségeinket így aztán semelyik hazai centrumhoz nem tudjuk hasonlítani. Amennyiben ezeket a gyermekeket külföldre vinnék gyógyítani, ellátásukért háromszoros-ötszörös vagy még annál is magasabb árat kellene fizetni. Ennek nincs alternatívája Magyarországon, éppen ezért az összevetésekhez más, helyes referenciaértékeket nem lehet találni.

Említene erre egy konkrét példát?

O. P.: Egy nagy komplexitású fejlődési rendellenességgel született gyermek – többszörös – műtétre szorult. Elég komoly rizikót jelentett, és mi sokáig töprengtünk azon, hogy a műtét elvégzendő-e vagy sem. A szülők kiajánlották a gyereket az Egyesült Államokba egy jó nevű szívsebészeti centrum számára, ahol a kiküldött szakmai anyagok alapján szemrebbenés nélkül elvállalták a beavatkozást. A műtét árát egymillió dollárban állapították meg. Az egészségbiztosító megkért bennünket, próbáljunk tenni valamit, mert ez az egyetlen műtét „összedönti” a kasszát. Munkatársam újabb gondolkodás után elvállalta a műtétet, amelyet csapatával sikeresen végrehajtott, a gyermek pedig a lehető legjobban átvészelte a megpróbáltatásokat, és gyorsan, jó állapotban került haza. Mindezért a HBCS-elszámolás után másfél millió forint finanszírozás járt. (Ki sem merem számolni, mekkora veszteségünk keletkezett.) A két összeg között hatalmas szakadék tátong. Még akkor is, ha az egymillió dollárt irreálisan magasnak ítélem, amelyben benne van a professzorok honoráriuma meg a klinika haszna is. Ami természetes, hiszen ha egy tevékenységnek társadalmi haszna van, akkor kell, hogy gazdasági haszna is legyen. Ám az nehezen elfogadható, hogy azonos tevékenységért a világ két pontján ekkora különbség keletkezzen. Mindenki tudja, hogy az anyagárak nem különböznek – ugyanazon cégek, ugyanazon eszközeit vásároljuk. Ma már Magyarországon a szolgáltatási árak is közelítenek a világszínvonalhoz. A nagy különbség a bérben van. Amennyiben olyan orvosaink vannak, akik akár kaliforniai színvonalon is el tudnak látni betegeket, akkor nagyon nehéz itthon tartani őket. Amíg fiatal kollégáinknak, ha „jachtos” béreket nem is, azért „motorcsónakost” biztosan fizetnének, míg itthon süllyedő ladikkal kell megoldani a problémákat.

A gyermekellátásban is alkalmazzák a kisebb megterhelést jelentő katéterintervenciót. Milyen ennek a terület finanszírozása?

O. P.: Számos esetben ma már valóban kiválthatóak a műtétek katéterintervencióval, és nem kérdés, hogy a szülők ezt választják a nyitott, szívmotoros sebészeti műtét helyett. Egyértelmű, hogy mi is ezt indikáljuk. Ezek függvényében szomorú, hogy a katéterintervenció egyes legújabb módszerei nem finanszírozottak, vagy jelentősen alulfinanszírozottak. Hozzáteszem, hogy az év elején történt egy gyermekkardiológiai, gyermek-szívsebészeti HBCS-korrekció, amiért viszont hálásak vagyunk, mert hosszú, évtizedes harc eredménye, hogy az egészségügyi kormányzat elismerte az alulfinanszírozottságot.

Milyen az intézet jelenlegi pénzügyi-gazdasági helyzete?

O. P.: Azt mondják, hogy eladósodtunk, mert nem jöttünk ki a számunkra meghatározott pénzügyi keretből. Kérdezem, kiszámolta-e valaki, hogy ennek az intézménynek mekkora összegből kell ellátni a feladatait? Mert akkor lehet felelősséggel állítani, hogy nem gazdálkodtunk jól, ha valaki megtervezi, mennyi az elegendő forrás. Drámai fordulatot jelentett számunkra, amikor 2007-ben megszüntették a progresszivitási díjat. Ez a fix támogatás havi 40 millió forint többletbevételt jelentett – egy plusz lehetőség volt, hogy GOKI talpon maradjon és országos feladatát is elláthassa. Egyébként ennek a finanszírozási technikának a kiesése az egyetemek eladósodásában is visszaköszön. Később elkezdték a TVK-t – mindig lefelé –farigcsálni, a díjtételeket nem emelve, a HBCS forint tartalmát nem változtatva, és mindig rácsodálkozunk, hogy az idén még nagyobb hiányt jelent, mint az előző évben.

Ezek a cikkek is érdekelhetik