2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Gyógyítás Lisztérzékenység a lélek oldaláról (1. rész)

Lisztérzékenység a lélek oldaláról (1. rész)

2013-11-05 09:36 Forrás: Orvosok Lapja 2013/10. -- Radnai Anna
9782
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Neurológiai, viselkedésbeli és pszichiátriai problémákkal is járhat a lisztérzékenység. Ezekről, valamint a kórképpel élők pszichológiai támogatásának igényéről és eszközeiről beszélgettünk Rigó Adrien egyetemi adjunktussal, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar munkatársával.

Ma már elterjedt az orvosi köztudatban a betegségek holisztikus szemléletének fontossága, tudjuk, hogy akár az okrendszerben, akár az adott betegség lefolyásában vagy következményeként felmerülnek lelki tényezők is. Hol kapcsolódnak a lisztérzékenységhez a lelki kérdések?

A pszichológia itt egyrészt a betegséggel való együttélésben jelenhet meg – ami nem csekély kihívás, különösen a mi kultúrkörünkben – emellett pedig a tünettanban is, hiszen a vizsgálatok tanulsága szerint a szomatikus tünetek mellett vagy akár azok hiányában is a központi idegrendszerben és/vagy pszichiátriai vonatkozásban is kialakulhatnak rendellenességek a kórkép következtében.

Mi lehet a neurológiai és pszichiátriai tünetek jelentősége a lisztérzékenység felismerése és lefolyása szempontjából?

Ez az állapot nem feltétlenül jár klasszikus, gyomor- és bélrendszert érintő tünetekkel, az immunológiai folyamatok azonban a szervezetben jelen vannak, és ezekhez sok esetben köthetőek olyan akár neurológiai, akár pszichiátriai problémák vagy gyermekkori viselkedésbeli zavarok, amelyeket valójában a háttérben levő neuroendokrin folyamatok generálnak. A tipikus tünetek és diagnózis hiányában is fennállhat ez a kórkép, és bizonyos esetekben a neurológiai tünetek vagy a pszichés sérülékenység önmagukban felhívhatnák a problémára a szakértők figyelmét. Gyermekek, ezen belül főleg serdülőkorúak körében elvégzett kutatások során elsődleges diagnózisként gyakran találtak valamilyen alkalmazkodási zavart, neurológiai vagy pszichológiai problémát, majd a valódi diagnózis felismerését követően a diéta bevezetésével ezek a panaszok teljesen megszűntek vagy veszítettek intenzitásukból. Két szempontból lehet ez fontos – egyrészt az adatok szerint sokszor évek telnek el a betegség felismeréséig. Ez a nehéz helyzet általában az olyan érintetteknél áll elő, akiknek nincsenek tipikus gyomor- és bélrendszeri tüneteik, ám ettől még más jellegű tüneteik voltak, amelyek alapján gondolni lehetett volna a lisztérzékenység gyanújára. Ez azért rendkívül jelentős, mert a diéta nélkül a központi idegrendszerben akár maradandó sérülések következhetnek be.

Korosztályonként mi jellemző leginkább a felsorolt pszichés tünetek közül?

Gyermekkorban főleg neurológiai tünetek tapasztalhatóak, serdülőkorban a viselkedési, alkalmazkodási, szociális zavarok kerülnek előtérbe, felnőttkorban pedig akár pszichiátriai zavarok jelezhetik a lisztérzékenységet, úgymint a depresszió, a disztémiás zavar, szorongásos zavar, pánik zavar, ezen belül a szakirodalom alapján úgy tűnik, hogy a rövid, visszatérő depresszió előfordulása emelkedik meg különösképpen a diétát nem tartó érintettek körében. Mindez arra utal, hogy a háttérben lévő neurológiai, neuroendokrin történések befolyásolják a pszichés működést. Ezért fontos lenne, ha valamennyi érintett szakorvos ismerné ezeket a tüneteket is, és időben gyanút fogna az immunológiai probléma irányában.

Konkrétan milyen neurológiai és viselkedésbeli tünetekről van szó?

Gyermekkorban leggyakrabban a fejfájásokat említi a szakirodalom, kevéssé feltűnő fejlődésbeli rendellenességeket – izomrendszert érintő problémákat: koordinációs zavarokat, ataxiát, illetve a picit nagyobb gyerekeknél szociális alkalmazkodási nehézségeket, érzelmi labilitást, ingerlékenységet, a követelményekhez való nehézkes alkalmazkodást, visszahúzódó viselkedést lehet tapasztalni.

Ezek között a tünetek között is vannak olyanok, amelyek akár maradandóak is lehetnek?

Fontos a korai felismerés, mert a bélrendszert és a bélbolyhokat érintő betegség felismerése és diétával való megszüntetése után a gyomor és a bélrendszer viszonylag jól regenerálódik, a béltünetek megszűnnek, de a kutatások azt mutatják, hogy a pszichoszociális érintettség, illetve a kognitív tünetek, vagy időnként a pszichológiai sérülékenység nem minden esetben, vagy nem teljes mértékben tűnik el – a szociális alkalmazkodásban nyomok maradnak a gyermekeknél és később felnőttkorban egyaránt.

Milyen maradandó sérülések jellemzőek a központi idegrendszerben – az ilyen károsodásra kizárólag a neurológiai tünetekkel is rendelkező érintetteknek van esélyük?

Arra vonatkozóan, hogy a központi idegrendszert milyen úton érintheti a lisztérzékenység, többféle feltételezés látott már napvilágot. Egyesek szerint különböző hiánybetegségek mentén, vagy a központi idegrendszerben lévő gyulladás, esetleg meszesedés nyomán alakulnak ki a problémák, de a legvalószínűbb vélekedés mégis az, hogy autoimmun folyamatok játszanak ebben szerepet. Még nem sikerült pontosan tisztázni azt a jelenséget, mely szerint a glutén elleni antitest képződése sok esetben más antitestek képződésével jár együtt. Ezek a folyamatok bizonyos esetekben közvetlenül kapcsolatba hozhatóak magával a lisztérzékenységgel, ám van, hogy attól függetlenül figyelhetőek meg. A lényeg, hogy eszerint a neurológiai és a súlyosabb pszichiátriai tüneteket egyaránt leginkább a központi idegrendszerben zajló autoimmun folyamatokkal hozzák összefüggésbe. Mivel többféle autoantitest játszhat szerepet ezekben a folyamatokban, ezért különböző idegrendszeri területeken történhet akár átmeneti funkcionális, akár hosszú távú változás. Valószínűleg nagyon egyedi módon dől el, és az alapvető immunológiai tulajdonságoktól is függ, hogy kiket érint ez a probléma a lisztérzékeny emberek közül. Ez egy nagyon komplex terület és még keressük a pontos válaszokat.

Milyen pszichés kihívásokat jelent a lisztérzékenységgel való együttélés az érintettek számára?

Az első kihívás – amely főleg a nehezen diagnosztizálható kategóriába tartozó betegeket éri – mikor még nincs diagnózis, ám az érintett szenved a nehezen körülírható tünetektől, romlik életminősége. Próbálna megoldást találni, de nem megy, még az orvos sem tud mit mondani. Ez az állapot akár hosszú éveken át is elhúzódhat, közben az ember már megél egy másságérzést, talajvesztést – mintha nem lenne nagy baj, ugyanakkor valami még sincs rendben. Másik nagy kihívás maga a diagnózis – annak megértése, elfogadása, és az alkalmazkodás az új helyzethez. Nem könnyű elfogadni a másságot és megtalálni, hogy miként lehet ezzel az állapottal együtt élni – megtalálni azt az egyensúlyt, ami a teljes élet záloga. Ezen a ponton nem mindegy, hogy milyen kultúrkörben él az érintett, az élelmiszeripar sajátosságaitól kezdve az emberek tájékozottságáig sok minden meghatározza, hogy mennyire tud bekapcsolódni a társadalom normál életébe. Ez távolról nézve egy egyszerű diéta, ami Ázsiában nem okoz nagy gondot, ellenben nálunk, ahol jelentősen gabonaalapú az étrend, igen. Tovább nehezíti a helyzetet a tájékozatlanság és egyfajta komolytalan hozzáállás a kérdéskörhöz – néha lehet kapni gluténmentes ételeket, néha nem, relatíve kevés termékre írják rá, hogy gluténmentes, mert a hivatalos bevizsgálásnak nagyon komoly költségei vannak. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy hazánkban még kevés étterem van felkészülve a gluténmentes ételek biztonságos elkészítésére, ami komolyan beszűkíti a lisztérzékenyek mozgásterét (szociális aktivitások, utazás, táborok stb.) Óriási változásokra lenne szükség.

 

(Folytatjuk)

Ezek a cikkek is érdekelhetik