2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Gyógyítás Egyszer élünk – de meddig és hogyan? (2. rész)

Egyszer élünk – de meddig és hogyan? (2. rész)

2013-11-08 07:00 Forrás: Orvosok Lapja 2013/10. -- Radnai Anna
1297
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A kardiológiai rehabilitációnak nemcsak a szív- és érrendszeri események után maradó károsodások minél teljesebb megszüntetésében van óriási szerepe, hanem a szekunder prevencióban is. Dr. Simon Attilával, a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság elnökével, a balatonfüredi Állami Szívkórház egyik osztályvezetőjével beszélgettünk.

A szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelem egyik fontos eszköze az egészséges életmód. Része-e szakterületüknek e cél szolgálata?

Olyannyira, hogy az oktatás a kardiológiai rehabilitáció harmadik nagy programeleme. Ez nem csak a konkrét tárgyi ismeretek átadását jelenti. Betegeink motivációs tréningen vesznek részt, mert az ember nem kizárólag ésszel dönti el, hogy milyenné teszi életét. Ez nem egy kognitív szint, vagyis nem csak döntés kérdése. A döntés csupán az első lépés, amellett el is kell köteleződni. Ha az ember azt látja, hogy „így is lehet élni, ez is egy vonzó alternatíva”, ami ráadásul megtapasztalva is jó, akkor amellett bátrabban köteleződik el. Ez nem csak egy kortikális tanulás, több annál – egy életmód pozitív szemléletű megismerését jelenti. A tárgyi, ezen belül a kardiológiai alapismeretek átadása persze szintén nagyon fontos. Honnan tudná a beteg, hogy mit is jelent pontosan betegsége és milyen célt szolgál kezelése? Mindezt el kell magyarázni. Ismertetni kell páciensünkkel saját fizikai határait, és hozzá kell segítenünk, hogy reális tervei legyenek mind az életvitelére, mind arra vonatkozóan, hogy mit tegyen a különböző rosszulléttípusok esetében. Természetesen mindezt egyénre szabottan kell kialakítani. Ezek olyan tényezők, amelyeket egyszer meg kell tanulni. Ez a tudás önmagában is csökkenti a betegségtől való félelmet. Egyszerűbb és hatékonyabb mindezt megbeszélni páciensünkkel, mint az ágya felett sutyorogni állapotáról. Az oktatás ezen belül két részre osztható: csoportos és egyéni foglalkozásokra egyaránt szükség van. A tematizált megbeszélések során általánosabb információkhoz juthat a beteg, de az egyéni állapotokat figyelembe véve át kell adni a konkrét ismereteket is. Mindezt úgy, hogy inkább megerősítsük őt, mint elbizonytalanítsuk, és úgy, hogy a hallottak mellett érzelmileg is el tudjon köteleződni. Ez egy nehéz kihívás, de végső soron a pedagógusok is ezzel néznek szembe az iskolákban.

Az oktatási elem fontos része lehet a diétás alapismeretek átadása.

Itt nem kizárólag a mediterrán diétáról és az egészséges főzés alapjairól, valamint a tápanyagok jellemzőiről van szó – a cukorbetegséggel kapcsolatos alapismeretek átadása is elképesztően fontos. Az átlagnépességben a cukorbetegség előfordulási aránya 5-6% körüli, a kardiológiai rehabilitációban részt vevő betegek körében 30% feletti. Sokszor a kardiológiai esemény bekövetkezte után derül csak ki, hogy páciensünk cukorbeteg, vagy cukor-anyagcserezavarral él. Szűrni is kell betegeinket e tekintetben, mert sok esetben éppen ez a kórkép áll a szívinfarktus hátterében. De évek óta inzulinkezeléssel élő diabéteszes emberekkel is előfordul, hogy nálunk hallanak először programszerűen a cukorbetegség diétájáról.

Mindezeken túl része lehet még a programnak a pszichológiai felmérés is.

Isémiás szívbetegeknél erre mindenképpen szükség van, hiszen ott ok és következmény is a pszicho-szociális eltérés. Ez egy nagyon széles kör. Okként említhetem a hajlamosító tényezőket: a magányosságot, az alacsony szocioökonómiai státuszt, a szorongást, a depressziót, a különböző személyiségtípusok problémáit. Ezeket szűrni kell, és fel kell ismerni azt a kóros mértékű lehangoltságot, szorongást is, ami a betegség következménye, és gátolja a gyógyulást. A különböző megküzdési módszerek ismerete és erősítése is feladatunk, ami igaz a rehabilitáció általános formájára is. Ez nem feltétlenül jelent külső kontrollt, pl. nem mindenki az orvos tekintélyének hatására teszi le a cigarettát. Van, aki másként küzd meg, belső erőforrásokat használ. Van, aki a hitét hívja segítségül – ez a vallásos megközelítés, ami nagyon jól működik – és létezik a fatalista megközelítés is, amely bizonytalan, hogy használ-e. Tudnunk kell ezekről a megközelítésekről és fel kell ismernünk, hogy betegünkhöz melyik áll közel, mert csak így erősíthetjük meg együttműködését. A viselkedésterápia szintén alapvető elem, a magatartásváltoztatás és a stresszkezelés elsajátítása fontos, ha általában nem is a legsikeresebb része a kezelésnek. A problémát magát sokszor nem tudjuk megváltoztatni, de az tanítható, hogy az ember miként viszonyuljon a problémákhoz, kevésbé rágódjon ezeken, sikeresebben dolgozza fel a nehéz helyzeteket, el tudja lazítani testét. A program e része rendkívül széles körben valósul meg, idetartozik a viselkedésterápiától az autogén tréningen keresztül a jógáig és a tai chi-ig számos dolog. Önálló programelemként kell még említenünk a dohányzásról való lemondást is. Ennek a célnak a megvalósítása szakembert kíván, nem elég a jó szándék, az orvos hite, hogy majd ő segít. Szakszerűen kommunikáló, és a gyógyszereket ismerő kollégára van szükség.

Mi a sikeres rehabilitáció legalapvetőbb feltétele?

A program kulcseleme, hogy a beteg lépjen be a rehabilitációba. E tekintetben azonban sajnos nem állunk jól, infarktus után az érintettek alig 20%-a fogadja el a rehabilitációt. Különösen a fiatalok mennének már vissza családjukhoz és dolgozni, csak ez így hosszútávon sajnos nem működik. Sok múlik azon, hogy az első ellátást nyújtó orvos mennyire tudja befolyásolni páciensét a rehabilitáció irányában, megértetni betegével, hogy az élete megváltozott, és hogy ez a változás egy életre szól – szívinfarktusa nem egy baleset volt, amin túl van, amit el lehet felejteni. Szintén nem mindegy, hogy a háziorvosok mennyire segítik kardiológiai betegséggel élő vagy ilyen eseményt elszenvedett pácienseiket abban, hogy belépjenek egy rehabilitációs programba. Láttam arra vonatkozó ábrákat, hogy milyen az infarktus utáni túlélés rehabilitációval és a nélkül. Többeknek kéne látnia ilyen ábrákat. Mindegy, hogy ambuláns vagy intézményi ellátásban vesz részt, de akinek infarktusa volt, az vegyen részt rehabilitációban.

Nem kell túlságosan sokat várni a kardiológiai rehabilitációra, van elég ellátóhely az országban?

A kardiológiai rehabilitációs ellátás tekintetében is van területi ellátási kötelezettség, ami azt jelenti, hogy biztosan van olyan intézmény, ahová el tudja juttatni betegét egy aktív kardiológiai osztályon dolgozó orvos vagy háziorvos kolléga, de ezen túlmenően is választhat a rehabilitációs intézmények között, számos intézményben fogadnak az ország egész területéről betegeket. Fontos, hogy ha valamiért a kórházban az akut eset után nem érett meg a döntés a rehabilitációra, akkor ezt később kezdeményezze a háziorvos. A rehabilitációs intézmények várakoztatás nélkül felveszik ezeket a betegeket. Teremtsük meg a lehetőséget az érintettek számára – amely ma rendelkezésre áll Magyarországon, – még akkor is, ha az az ára, hogy a programozható rehabilitációra várni kell.

Ezek a cikkek is érdekelhetik