2018. április 21. szombat, Konrád napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Gyógyítás A vizeletkontinencia és a modern tudomány (1. rész)

A vizeletkontinencia és a modern tudomány (1. rész)

2013-12-11 07:31 Forrás: Orvosok Lapja 2013/10. -- Radnai Anna
1714
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


A női és férfi populáció jelentős része szembesül élete során rövidebb-hosszabb ideig az inkontinencia valamelyik formájával. Magyarországon 3–500 ezer emberről beszélünk, Európában a nők 25%-nál fordul elő bizonyos ideig, illetve időszakban vizelettartási zavar – tudtuk meg a téma egyik legkiemelkedőbb szakértőjétől, dr. Simon Zsolt urológus főorvostól.

Budapesten egy nemzetközi továbbképző konferenciával egybekötve tartották a Magyar Kontinencia Társaság IV. kongresszusát. Milyen fontos témák merültek fel a szakmai rendezvényen?

A Magyar Kontinencia Társaság éves kongresszusának szervezése közben merült fel a lehetőség, hogy a Nemzetközi Kontinencia Társaság továbbképző kurzust szervezne Budapestre, ami rendkívül nagy megtiszteltetés volt számunkra, hiszen szervezetünk nem tekint vissza olyan nagy múltra, mint számos más európai országban a hasonló grémiumok. Jó lehetőség volt ez számunkra, hogy a magyar kolléganők és kollégák első kézből szerezzenek tudomást a nemzetközileg ismert szaktekintélyektől a terület legfrissebb vívmányairól és irányelveiről. Mindezt elsősorban Helmut G. Madersbacher professzornak köszönhettük, aki évtizedek óta segíti a hazai szakembereket. Többünknek lehetősége volt tanulmányúton járni az általa vezetett intézményben.

Milyen prioritások mentén építették fel a nemzetközi, és milyen témákat helyeztek előtérbe a hazai szakmai grémium konferenciájának napján?

Az előadók az inkontinencia kivizsgálását és terápiáját illetően a teljes spektrumot felölelték, bemutatva a legújabb kutatási eredményeket. A Nemzetközi Kontinencia Társaság képviselői javasolták a standard vizsgálati eredményeket, valamint nagy tapasztalattal mutatták be a különböző terápiás módszerek előnyeit és hátrányait. Másnap, saját társaságunk konferenciáján a hazánkban felhalmozódott tapasztalatokat osztottuk meg egymással, és megvitattuk az aktuális nehézségeket azzal a céllal, hogy kialakítsuk közös álláspontunkat, amelyet képviselünk a terület iránt érdeklődő kollégák, és a támogatottságot illetően az OEP felé.

Mennyire volt érzékelhető különbség a nyugat-európai és a hazai ellátás között a lehetőségek szempontjából?

Magyarországon a szokásos anyagi nehézségek szabnak csak határt. A diagnosztikában használatos urodinámiás berendezésekbe nem tudunk olyan szinten invesztálni, mint a nyugati kollégák. Ennek ellenére azért itthon is található korszerű berendezés, pl. nálunk, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Urológiai Osztályán. A nemzetközi előadások jelentősége nem is ezekben a különbségekben mérhető, hanem, hogy a magyar szakemberek a tapasztaltabb külföldi kollégák előadásaiból mélyebben megismerhetik a diagnosztikus lépéseket. Terápiás területen sincs lényeges elmaradásunk. Öt-hat éves küzdelem után végre sikerült a finanszírozásba illeszteni a szalagműtéteket – 2008 óta végzünk ilyen beavatkozásokat, az egykori Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Közponban kezdtük, azóta országosan is elterjedt ez a módszer. Az utóbbi években már megfelelő esetekben, néhány kijelölt intézményben alkalmazhatjuk az ún. artificiális vagy mű-sphincter – záróizomzat – beépítést, amelyre főként férfi betegek körében van szükség, amikor más módon nem lehet operálni őket. Nyugaton az 1980-as évek elejétől alkalmazzák ezt az eszközt, ára meghaladja az 1 millió forintot. Azon vagyunk, hogy kialakítsunk egy inkontinens betegeket fogadó hálózatot, amely speciális szakrendeléseket biztosítana az érintettek számára. Az elsőként megalakult, ezzel foglalkozó tudományos társaság a Magyar Nőorvos Társaságon belül tagozódott Uroginekológiai (Nőgyógyászati Urológiai) Szekció, melynek tagjai 1998-tól igyekeznek megismertetni a modern diagnosztikus és terápiás módszerekkel elsősorban a nőgyógyászokat és a többi szakorvost.

Miért a nőgyógyászaton belül kezdett markánsan megjelenni ez a terület?

Úgy alakult, hogy nálunk a hölgyek többsége elsősorban a nőgyógyászokhoz fordul ezzel a problémával, amivel nincs semmi gond, csupán ennek következtében mélyebben is foglalkozniuk kell a nőgyógyász kollégáknak is ezzel a problémakörrel. E téren nagy előrelépések történtek, bár még vannak hiányosságok. A szekció megalakulását követően már egy szélesebb területet átölelő funkcióval alapítottuk meg a Magyar Kontinencia Társaságot, mely mellett a szekció is tovább működik a Magyar Nőorvos Társaság és a Magyar Urológus Társaság támogatásával.

Mi a Magyar Kontinencia Társaság fő célkitűzése jelenleg?

– Elsősorban az alapellátást szeretnénk involválni, hogy a betegeket már háziorvosi szinten elérjük. Az alapellátásban jelentős leterheltség mellett dolgoznak a kollégák, ráadásul az inkontinenciával élő emberek nem szívesen beszélnek állapotukról, egyrészt mert elkerülhetetlennek tartják, másrészt mert szégyellik. Ezért fontos, hogy a családorvos rákérdezzen a problémára, ha bármilyen lehetőséget is lát arra, hogy páciense vizelettartási zavarokkal küzd. Ne oldják meg a problémát azzal, hogy felírnak valamilyen betétet a beteg számára, mert a betét jó dolog, de önmagában nem gyógykezelés. A legtöbb esetben kideríthető az inkontinencia oka és tudunk segíteni.

Milyen feladatot láthat el a háziorvos a kivizsgáláson és a kezelésen belül?

Ha csak egy-két alapvető kérdést feltesznek betegüknek és elvégeznek néhány alapvizsgálatot, azzal már rengeteget segítenek, különösen, ha utána továbbküldik a beteget egy olyan centrumba vagy rendelőbe, ahol célzottan az inkontinenciával élő emberekkel foglalkoznak.

Milyen rizikófaktorok észlelése esetén kell a háziorvosnak feltennie ezeket a kérdéseket?

Ez a probléma nőknél kétszer olyan gyakran fordul elő, mint férfiaknál, akiknél leginkább prosztata vagy hasonló területen végzett műtétek következtében vagy prosztataproblémák kísérőjeként jelentkezik. A neurogén – idegi eredetű inkontinencia egyforma gyakorisággal érinti a két nemet. Az életkor nem feltétlenül kiváltója az inkontinenciának, de kétségtelen, hogy bizonyos típusú inkontinenciaformák az életkor előrehaladtával nagyobb gyakorisággal jelentkeznek. Kockázati tényezőként ismerjük még az egészségesnél magasabb testsúlyt, bizonyos műtéteket, a nehéz szülést, a dohányzást, a székrekedést stb. Külön területet képeznek az idegi megbetegedések okozta inkontinenciaformák, melyek sokszor más típusú kezelést is igényelnek. Az agyi és gerinceredetű betegségek mellett egyre gyakoribbak a baleseti sérülések is. Ezekkel a páciensekkel a neurourológia képviselői foglalkoznak. A rizikófaktorok megszüntetése – a felismerés elősegítése mellett – a kezelés első lépése. A továbbiak meghatározása előtt azonban diagnosztikai eljárásokra van szükség.

Miből áll a diagnosztika kezdve az alapvizsgálattal egészen az urodinámiás laborban végzett eljárásokig?

Az alapvizsgálat egy sima vizeletvizsgálatból és ultrahangos vizsgálatból áll. Utóbbival a visszamaradó vizeletet mérjük, hogy megtudjuk, teljesen kiürül-e a hólyag. Ki lehet tölteni továbbá az e célból szerkesztett kérdőívek valamelyikét, ami alapján már akár arról is képet kaphatunk, hogy az inkontinencia mely típusától szenved páciensünk. Megkérhetjük továbbá, hogy három napig vezessen vizelési naplót, melyből kiderül, hogy milyen gyakorisággal és milyen mennyiségben fordul elő életében a vizeletvesztés, illetve ürítés. A legegyszerűbb napló, ha a páciens felírja egy papírra, hogy mikor mennyit iszik, mikor mennyit pisil és mikor észlelt akaratlan vizeletvesztést. Akinek nincs mérőedénye, az bejelölheti egy befőttes üvegen is a mennyiségeket. Meg kell jelölni azt is, hogy mikor feküdtünk le, és reggel hány órakor keltünk fel. Így a szakorvos rögtön láthatja, hogy milyen mértékű a beteg nappali és éjszakai frekvenciája, milyen vizeletmennyiséget ürít, és milyen gyakorisággal.

Az inkontinenciával foglalkozó szakrendeléseken milyen további lépéseket tesznek a probléma felderítésére és kezelésére?

A már említett vizsgálatok eredményeinek birtokában könnyebben el lehet dönteni, hogy melyik inkontinenciatípussal állunk szemben, ami azért fontos, mert ez a kérdés alapvető a kezelés meghatározásakor. Már az elkülönítő diagnosztika eszköze a vizelési napló is, hiszen így megtudjuk, hogy páciensünknek gyakori, de kis mennyiségű a vizeletürítése, vagy gyakori, nagy porciójú vizeletürítése van. Az első eset inkább a hólyag hiperaktivitásra utal. Amennyiben a háromnapi átlagot tekintve azt látjuk, hogy páciensünk éjszaka vizel gyakrabban és nagyobb mennyiségben, akkor felmerül az éjszakai poliuria lehetősége – mikor az ember rossz keringése következtében jár gyakran WC-re. Ebben az esetben az illető azért keresi fel éjszaka gyakrabban a mosdót, mert a meggyengült keringés következtében a szív napközben elsősorban az izomzat, az agy és más szervek szükséges vérellátását tudja biztosítani, majd éjszaka küldi a vesék felé, ezért akkor választódik ki a vizelet nagyobb mennyiségben. Ebben az esetben máris továbbküldhetjük betegünket kardiológiai kivizsgálásra. A szakorvosi rendelőben továbbá felvesszük az anamnézist, vagyis megnézzük a kórelőzményt. Kikérdezzük betegünket, hogy milyen műtétei voltak, történt-e baleset életében, hogyan kezdődött a probléma, köti-e valamilyen eseményhez jelentkezését, mennyire zavarják a tünetek, használ-e betétet, stb. Meg kell néznünk továbbá, hogy milyen gyógyszereket szed páciensünk, ugyanis számos olyan készítmény használatos napjainkban, amelyek hatással vannak a vizelettárolás és -ürítés gyakorlatára. Többek között a vérnyomáscsökkentőknek is lehet ilyen mellékhatása. Sok esetben vízhajtót is tartalmaznak, és a beteg lehet, hogy a nagyobb mennyiségű vizeletet már nem tudja tartani, míg a kisebb mennyiséget tudná. Olyan gyógyszerek is vannak, amelyek izomlazító hatásukkal szólnak bele a vizelettárolási képességekbe. Erre feltétlen időt kell tehát szánni. Mindezek után megvizsgáljuk a beteget. Ellenőrizzük, hogy vannak-e anatómiai elváltozások szervezetében – süllyedés a hüvelyben, pl. –, hogy milyen állapotban van gátizomzata, milyenek reflexei – nincs-e idegi zavarra utaló jel stb. Ezek a vizsgálatok semmilyen megterhelést nem jelentenek sem az orvos, sem a beteg számára. Amennyiben tehát kezünkben van a vizelési napló, ellenőriztük ultrahangos vizsgálattal, hogy kiürül-e vizelés után a hólyag, kézhez kaptuk a vizelet laboratóriumi vizsgálatának eredményét – tehát tudjuk, hogy nincs-e betegünknek pl. hólyaghurutja, ami szintén gyakori, kényszerítő vizelési ingerrel jár – és a többi említett vizsgálatot is elvégeztük, már eséllyel be tudjuk sorolni valamelyik inkontinenciatípusba páciensünk kórképét.

Melyek az említett inkontinenciatípusok?

Két nagy inkontinencia típust különböztetünk meg, a stressz- és a sürgősségi, más néven urge-inkontinenciát. Előbbi forma a hólyagra gyakorolt stresszhatás után kapta nevét, ugyanis ebben az esetben az akaratlan vizeletvesztés a hólyagra gyakorolt nyomás miatt következik be. Ilyen stresszt okozhat pl. a lépcsőzés, a köhögés, a vízszintes helyzetből való felállás, a nevetés, a tüsszentés, az ugrálás. Az említett mozdulatok hatására megváltozik a hasi nyomás, a kismedence alján található hólyagra hirtelen nagyobb teher nehezedik. Normál esetben, még ha telt is a hólyag, a kimenetelénél található, húgycső felőli, gyűrűszerű záróizomzat megfeszül, és nem engedi a vizeletet elcseppenni.

Mi lehet az oka annak, ha ez mégsem így működik?

Akár egy strukturális változás – pl. többszöri szülést vagy menopauzát követő medencefenéki ellazulás – miatt megváltozik a hólyag anatómiai helyzete (az egész lejjebb csúszik), és már nem zár olyan tökéletesen ez az izomzat, így mikor nyomás éri és lejjebb kerül a húgycső és a hólyag, nem tudja bent tartani a vizeletet. Más esetben maga a záróizom működési zavara okozza a gondot, mikor a hólyagban létrejövő nyomásváltozást azért nem kompenzálja, mert nem zár tökéletesen.

Ezek a cikkek is érdekelhetik