2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Gyógyítás A szuicid hajlam gyógyítható betegség tünete

A szuicid hajlam gyógyítható betegség tünete

2011-06-07 11:31 Forrás: -- Radnai Anna
22887
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Sokan nem tudják: öngyilkosságot az esetek több mint 90%-ában pszichés betegségben szenvedő emberek követnek el, akiket meg is lehetne gyógyítani – tudtuk meg prof. dr. Rihmer Zoltántól.

Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezhessen, fel kell ismerni a betegséget, és az érintettet megfelelő terápiában kell részesíteni. Téves elképzelés, hogy aki öngyilkos akar lenni, az előbb-utóbb úgyis végez magával. Mára a világon több száz vizsgálat – többek között magyarországi tanulmányok – alapján bizonyítást nyert, hogy az öngyilkosságban meghaltak, illetve az öngyilkossági kísérletet elkövetők több mint 90%-a valamilyen pszichiátriai betegségben szenvedett a cselekmény idején, mely a legtöbb esetben a klinikai értelemben vett depresszió volt – tudtuk meg prof. dr. Rihmer Zoltántól, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság támogatásával, az öngyilkosság megelőzésének témakörében tartott konferencia fővédnökétől. Az öngyilkosok tehát általában depressziósak, de a depresszió önmagában nem elég ahhoz, hogy valaki öngyilkos legyen – ehhez több negatív tényező együttállása szükséges. A veszély nagyon súlyos depresszió esetén áll fenn, mikor a beteg mindent reménytelennek érez, és a fő kockázati tényezők közé tartoznak az álmatlanság, valamint a hátrányos pszichoszociális tényezők is. Amennyiben sikerül a depressziót és az egyéb pszichiátriai betegségeket korán felismerni és a beteget a megfelelő szakemberhez irányítani, különböző gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiákkal megelőzhetjük a súlyos szövődményeket és a tragédiát. Számtalan vizsgálat bizonyítja, hogy amennyiben meggyógyítjuk a páciens depresszióját, öngyilkossági szándéka is elmúlik – mondta Rihmer professzor.

Útmutató a veszélyeztetettek felismeréséhez

Az utóbbi 20–25 évben sokat változott a pszichiáterek betegséggel kapcsolatos felfogása – mondta Rihmer Zoltán – így a szakorvosok feladata, hogy tájékoztassák az alapellátásban dolgozókat az adott betegség felismeréséhez és a megfelelő ellátóhelyre történő irányításához szükséges ismeretekről. Depressziós beteget felismerni nem kizárólag a háziorvos tud, hanem bárki, aki azt tapasztalja, hogy valaki a környezetéből másként viselkedik, mint ahogyan szokott. Olykor már a depressziós beteg járásából is látszik, hogy nincs minden rendben. Feltűnhet akár, hogy egy máskor ruganyos léptekkel járó személy csak vonszolja magát, emellett szomorú, beszéde halk, étvágytalan, alvászavarral küszködik, tele van testi okot nélkülöző panasszal.

A depressziónak rendkívül sok tünete van és sokféleképpen nyilvánulhat meg, de szinte mindig jellemzi a hetekig, hónapokig fennálló depressziós hangulat: mikor az ember saját megszokott hangulatához képest tartósan negatívabban éli meg mindennapjait, motiválatlanná válik, indokolatlan szomorúság gyötri. Fontos tünet az anhedonia is, mikor a páciens elveszíti érdeklődését azon cselekvések iránt, amelyek korábban örömet szereztek neki: nem jár el futballmeccsre, nem nézi kedvenc sorozatát, minden különösebb ok híján elveszíti érdeklődését a családja iránt.

Depresszióra utalhat az alvászavar is. Gyakrabban fordul elő, hogy a beteg nem tud aludni – általában két-három órával normális ébredése előtt felébred, szorongások gyötrik és kilátástalannak látja a jövőt – de az sem kizárt, hogy túl sokat alszik – 10–12 órát – mégsem tudja kipihenni magát. Érdemes depresszióra gyanakodni akkor is, ha valaki minden testi baj nélkül étvágytalanná válik – még kedvenc ételét sem eszi meg – és fogyásnak indul. A depressziós betegek 10–12%-nál azonban éppen ellenkezőleg: az étvágy pozitív irányban változik, és a beteg hízásnak indul.

A depressziós ember továbbá reménytelennek látja a jövőt, minden problémát jelent számára, memóriazavarral küzd, nem fog úgy az agya, mint régebben, fizikailag is fáradékonnyá válik – tehát romlik a munkavégzési képessége. Jellemző rá az önvádolás is: haszontalannak, értéktelennek érzi magát – mely érzés súlyos esetben mély bűntudatba fordulhat. Amikor a depressziós beteg azt hiszi magáról, hogy ő nem beteg, csak lusta, ő egy gazember, tönkretette a családját, bajt hozott a világra, akkor már komoly szuicid veszély áll fenn. Az utolsó, legsúlyosabb tünet a halálvágy: mikor a beteg öngyilkossági gondolatokkal küzd, öngyilkosságra vonatkozó terveket sző és végül meg is kíséreli saját életének kioltását – zárta a felsorolást Rihmer professzor.

Testi panaszokat is produkálhat

A depressziónak vannak ugyanakkor nehezebben felismerhető formái is – mikor testi panaszokat utánoz. Ezt a megjelenési formát larvált vagy maszkírozott depressziónak nevezik. Az egészségkárosodás ezen formája is előfordulhat fiataloknál és időseknél egyaránt. Az öregség egy természetes állapot, és vannak olyan tünetek, amelyek jellemzőek rá, pl. a látás és a hallás romlása, a mozgás bizonytalanná válása stb., de ha valakinek idős korban nyomott hangulata van, érdektelenné, étvágytalanná válik, nem tud aludni vagy a már felsorolt tünetek bármelyikétől szenved, akkor ugyanúgy szakorvosra van szüksége, mint a fiatalabb érintetteknek, hiszen az időskori depresszió éppen úgy gyógyítható gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiával, mint a fiatalkori. A depressziós embernek emellett más betegségei is lehetnek – gyakori, hogy valamilyen testi egészségkárosodásban is szenved, pl. magas vérnyomásban, koszorúsér-betegségben vagy II-es típusú cukorbetegségben.

Mi okozza a depressziót?

Az orvosi depresszió fennállása esetén gyakorlatilag mindig kimutatható egy finom kis kémiai zavar a központi idegrendszerben – ahogyan a cukorbetegségnél a hasnyálmirigyben – tájékoztatott a konferencia fővédnöke. Az ingerület átvivő anyagok – leginkább a szerotonin, a noradrenalin, a dopamin – termelődése csökken. Amint a depresszió – akár gyógyszer hatására, akár spontán módon – elmúlik, normalizálódnak a kémiai eltérések. (A depressziós esetek jelentős része 6–8 hónapon belül magától is meggyógyul, csak ezt a gyakori szövődmények miatt ma már nem ajánlott megvárni.) A betegség kialakulásához azonban kell egyfajta öröklött hajlam is, ami valamikor az élet során manifesztálódik, ha egyéb kockázati tényezők is csatlakoznak hozzá. A depressziót elősegítő kockázati tényezőket ugyanakkor nagyon nehéz elkerülni, hiszen előbb-utóbb mindenkivel történnek rossz dolgok. Akinek azonban nincs öröklött depresszióra való hajlama, annál nem alakul ki a betegség a megpróbáltatások közepette sem.

Az emberiség 30–35%-nak van depressziós betegségre való hajlama. Azokban az országokban, ahol vizsgálatokat folytattak erre vonatkozólag – Magyarországon is – azt találták, hogy a felnőtt lakosság 15–20%-a esik át életében legalább egy depressziós epizódon, amely az esetek többségében meg is ismétlődik. Olykor 4–5–10 év is eltelik két depressziós epizód között. Minden adott hónapban a lakosság kb. 4%-a szenved orvosi értelemben vett depresszióban, de ahogyan az adott betegségepizódok terápia hatására vagy spontán módon elmúlnak, változik az érintettek köre – mondta a professzor.

Célzott diagnosztika

Arra a kérdésre, hogy miként mutatható ki a depresszióra való hajlam, Rihmer Zoltán elmondta, hogy bár léteznek erre vonatkozó kémiai és genetikai módszerek, de a klinikum számára legpontosabban még mindig a családi anamnézis kikérdezésével mérhető a hajlam mértéke. Akinek a családjában volt depressziós vagy öngyilkosságot elkövető rokon, annak hajlama van a depresszióra. Ez apai-anyai, első és másodfokú rokonokra egyaránt vonatkozik.

Aki már kigyógyult egy depressziós epizódból, annak sokkal nagyobb az esélye arra, hogy újra érintetté válik, ráadásul a nem először bekövetkező esetek súlyosabbak is lehetnek. Nagyon fontos a korai felismerés és az időben megkezdett kezelés! A már súlyosra fordult depresszió is eredményesen kezelhető, csak a terápia megkezdéséig fennáll pl. az öngyilkosság elkövetésének kockázata.

Korszerű gyógyszeres terápia

A lakosság körében nagyon sok téveszme kering a depresszió elleni gyógyszerekkel kapcsolatban – mondta a professzor, majd tájékoztatott, hogy miért nem kell tartani a kezeléstől. Az antidepresszánsokhoz nem lehet hozzászokni, az ugyanis nem hozzászokás, hogy ha valaki a gyógyszert szedve jól van, de azt idejekorán elhagyva visszaesik korábbi állapotába. (A szorongást oldó gyógyszerek egy részéhez hozzászokhatnak a hozzászokásra egyébként hajlamos emberek, pl. az alkoholista és a drog betegek.) Az újabb, korszerűbb készítmények mellékhatásai enyhék és veszélytelenek, ezért nem hozhatóak arányba terápiás hasznukkal. A mellékhatások különböző gyógyszereknél és különböző betegeknél eltérő gyakorisággal fordulnak elő. Van úgy, hogy egy adott mellékhatás egy adott betegnél bár jelentkezik, de három-négy héten belül csökken, majd elmúlik, és természetesen az is előfordul, hogy valaki nem tolerál egy adott készítményt – ilyenkor át kell őt állítani egy másik gyógyszerre. Az antidepresszánsokat a beteg visszaesésének elkerülése érdekében legalább hat-nyolc hónapon keresztül kell szedni, így nagyon fontos, hogy a szakorvos minden érintett számára megtalálja a legmegfelelőbb szert. Jól megválasztott, célzott gyógyszeres kezelést kell biztosítani, és azt minden esetben ki kell egészíteni pszichoterápiával és pszichoedukációval is – melynek során a szakemberek tájékoztatást nyújtanak az érintettnek és családjának a betegség természetéről és a kezelési lehetőségekről – állította Rihmer Zoltán.

A vallás protektív hatása

A konferencián előadást tartott egy görög katolikus pap, Papp Miklós is, aki többek között arról beszélt, hogy amennyiben az öngyilkosságot elkövető ember nem pszichiátriai beteg, bűncselekményt követ el. Azt azonban ma már az egyház képviselői is tudják, hogy elenyészően ritkán vet véget valaki az életének mindenfajta – akár pillanatnyi – pszichés terheltség nélkül. Elképzelhető, hogy valaki valami egészen extrém mód súlyos pszichoszociális megterhelés okán követi el az öngyilkosságot, egy olyan krízishelyzetben, amelyből hirtelen nem lát kiutat – magyarázta Rihmer professzor. Vannak impulzív, hirtelen haragú emberek, akik kiélezett élethelyzetekben – különösen pl. akut alkohol hatása alatt – akár átléphetnek olyan korlátokat, amelyeket addig tiszteletben tartottak, azonban ez is pillanatnyi elmezavartsági állapot kell, hogy legyen. A katolikus egyház régen fenntartásokkal kezelte az öngyilkos embereket, mára azonban megváltoztatta álláspontját, Magyarországon több mint harminc éve nem kérdéses az öngyilkosok katolikus temetése. A vallásnak egyébként protektív szerepe van – tájékoztatott Rihmer prof. Ez nem azt jelenti, hogy vallásos ember nem lehet öngyilkos, de mivel a vallások adnak egy reménytelenségen túli reményt az embereknek, a hívők körében kisebb az öngyilkosság aránya. A hit reménysugarat jelent, illetve a vallásos emberek gyakrabban élnek családban, sőt nagycsaládban, általában valamilyen közösséghez tartoznak, amely szintén önmagában védőfaktornak számít. Egy nagyon súlyos depresszióban azonban az ember úgy érezheti, hogy már az Isten is elhagyta és megérdemli a poklot. A betegség bizonyos súlyossági stádiumától számítva már nincsenek racionális érvek.

Az itt maradottak védelmében

Az öngyilkosságban meghaltak rokonai többszörösen is veszélyeztetettek, hiszen egyrészt a depresszió sokszor családi halmozódást mutat, másrészt az ilyen tragédiák esetén a rokonok sokszor bűntudatot éreznek még akkor is, ha nem állt módjukban megakadályozni szerettük tettét és nem is voltak felelősek érte. Tanulságos volt a Konferencián Oriold Károly önkéntes segítő, a Lélekben Otthon Alapítvány vezetőjének előadása, aki az öngyilkosságban meghaltak hátrahagyott szeretteinek szervez évek óta terápiás csoportokat, és a pszichiátriai vagy komolyabb pszichológiai segítséget igénylő klienseit a megfelelő helyre irányítja. Ez a gyakorlat nemzetközi szinten is rendkívül elterjedt – fűzte a témához Rihmer Zoltán – Svédországban, Angliában, Skóciában, Amerikában és más helyeken is egyaránt csoportos foglalkozásokkal segítik az ilyen traumát elszenvedett embereket. Az önkéntes segítőknek egyébként van még egy, a pszichoedukációhoz tartozó fontos szerepük: azokat a betegeket, akik nem tudják magukról, hogy depressziósak, felvilágosítják és a megfelelő helyre irányítják. Ebben a sajtónak és a médiának is nagy szerepe és felelőssége van. Magyarországon a depressziós betegek valamivel több mint fele áll kezelés alatt, ami ahhoz képest jó, hogy harminc évvel ezelőtt ez az arány még csak 5% volt. A nyugat-európai országokban azonban már 78–80%-nál tartanak – hívta fel a figyelmet a konferencia fővédnöke.

Külföldi példák és hazai sikerek

Amerikában és a nyugat-európai országokban nagy hangsúlyt fektetnek az öngyilkosság megelőzésére, melynek mindenhol fontos része a háziorvosok megfelelő képzése. Az állapotok kultúrától függetlenül hasonlóak – az öngyilkosságban meghaltak több mint 90%-a pszichiátriai beteg, döntő többségük depressziós. A probléma lényege mindenhol ugyanaz, ahogyan a Föld minden pontján lényegüket tekintve ugyanolyan emberek élnek és a különböző testi és pszichiátriai betegségben szenvedők még jobban hasonlítanak egymásra, mint az „átlagemberek” – mondta Rihmer Zoltán. Észak-Amerikában és Európában az utóbbi 25–30 évben igen nagymértékben csökkent az öngyilkossági halálozás, akárcsak hazánkban is, ahol az 1980-as évek közepe óta több mint 40%-kal csökkent az öngyilkosságok aránya – ez egyébként a világon Dánia, Észtország és Németország után a negyedik legjobb eredmény. Bár az okok összetettek, a fő irány a pszichiátriai (és elsősorban a depressziós) betegek koraibb, kiterjedtebb és hatékonyabb kezelése.

Ezek a cikkek is érdekelhetik