2017. december 17. vasárnap, Lázár, Olimpia napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Egészségpolitika Bemutatjuk Fülesdi Bélát, a szakmai kollégium elnökét

Bemutatjuk Fülesdi Bélát, a szakmai kollégium elnökét

2011-06-19 19:46 Forrás: -- Dr. Szepesi András, Bene Zsolt
8704
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Mióta nyilvánossá vált a szakmai kollégium névsora, sokan kíváncsiak Fülesdi Béla professzorra, az új grémium elnökére. A fiatal debreceni aneszteziológus-neurológus a Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszékének vezetője a korábbi időszakban szakmai kollégiumi elnök volt és részt vállalt az Auguszta-programban – tudtuk meg a vele készült interjúból.

– Professzor úr, milyen indíttatásból választotta az orvosi pályát?
– Édesapám a debreceni klinikán volt szülész. 1956-ban került előbb Tiszabecsre, majd 1961-ben Kislétára – én már ott születtem, ott jártam általános iskolába. Középiskoláimat Nyíregyházán, a Krúdy Gyula Gimnáziumban végeztem el.

– Érthető, hogy az apai példa eléggé predesztinálta arra, hogy az orvosi pályát válassza.
– Gyerekkoromtól kezdve mindig mentem vele együtt a betegekhez, vittem a táskáját. Ennek ellenére a gimnáziumban még jogász vagy irodalmár szerettem volna lenni és nem orvos. Végül mégis – egy kis szülői presszió hatására – az orvosi egyetemet választottam, amit végül nagyon megszerettem. Így lettem orvos. Amikor végeztem az egyetemen – ami a rendszerváltozás előtti időkben történt – még létezett az úgynevezett klinikai kerettagság, ahová tíz ember fért be. Miután abba én nem fértem bele, úgy volt, hogy Kisvárdán leszek gyerekgyógyász. Közben megismerkedtem a feleségemmel, aki Debrecenben, a Kenézy Gyula Kórházban volt aneszteziológus. Akkor már édesapám beteg volt, ezért is szerettem volna Debrecenben maradni. Már Kisvárdára költöztem, amikor kiderült, hogy az Idegklinikán Molnár professzornál van állás. Bementem hozzá, és elmondtam neki, hogy ide szeretnék jönni ideggyógyásznak. Egy rövid beszélgetés után azt mondta, hogy hétfőn jöhetek dolgozni. Tehát így lettem egyik pillanatról a másikra ideggyógyász klinikai orvos. Ez egy nagyon jó iskola volt, összetartó csapattal, az emberség és a szakmaiság igazi műhelye. A mai napig megvan innen a baráti köröm (Csiba László, Fekete István és Bereczki Dániel, Valikovics Attila – ma valamennyien a neurológiai meghatározó hazai személyiségei).

– Mihez kezdett, miután letette a neurológiai szakvizsgát?
– Szerettem a neurológiát, mert az egy nagyon logikus szakma, de zavart benne, hogy ha egy beteggel igazán nagy baj volt, akkor ugyan tudtam diagnosztizálni, lokalizálni, hogy az agy melyik területén van a hiba, sokszor nem tudtam rajta segíteni, mert ahhoz más típusú tudás is kellett. Akkor az volt a tradíció, hogy a pszichiátria volt a szokásos második szakvizsga, én azonban úgy határoztam, hogy inkább az intenzívet teszem le.

– Az idegsebészet nem vonzotta?
– A manualitás érdekelt volna, de mivel gyermekkoromtól kezdve mindig szemüveges voltam, ezért arra gondoltam – különösen idős korban, amikor már öregszik az ember szeme –, hogy az a terület nem lenne jó választás számomra. Nem a kezem ügyességével volt a baj, hanem a szemem, a látásom miatt nem szerettem volna azt, hogy amikor 45 éves koromban bekövetkezik a presbyopia, akkor alkalmatlan legyek a munkára, vagy – ami talán még ennél is rosszabb – észre se vegyem, hogy alkalmatlan vagyok.

– Melyik klinikán kezdte el az aneszteziológia és intenzív terápia szakma gyakorlását?
– Akkor még pavilonrendszer volt a DOTE-n, de a legtöbb időt az I-es Sebészeti Klinikán töltöttem, ahol Uray professzornő volt az anesztézia vezetője. Mivel akkor még az aneszteziológusokat az anyaklinikákhoz rendelték, így a Neurológiai Klinikához tartoztam, de aneszteziológus képzésen voltam, úgyhogy a második legtöbb időt az idegsebészeten töltöttem. Hatodévesként néhány hónapot eltöltöttem Bonnban, mert a testvérem Németországban lakott. Ő 1978-ban ment férjhez odakint. Akkor még – a szocializmusban – kicsit nehezebb volt „kimenni”, de végül is engedélyezték. Mivel többször is jártam kint, megszokták, tudták, hogy úgyis visszajövök. Amikor kint voltam szigorló, marasztaltak volna. Nagyon jól beszéltem németül – gyerekkorom óta tanultam –, de sosem tudtam elképzelni magamról, hogy tartósan külföldön dolgozzam, mert mindig gyökértelennek éreztem volna magam. Mindig csak egy rövid időre, aminek látom a végét, szerettem kijárni. Ezek az alkalmaik mind arra szolgáltak, hogy megtanultam valamit. Mindig úgy tartottam, hogy könnyebb dolog külföldre menni, mint a megszerzett tudást hazahozni, itthon megtanítani, elterjeszteni, és itt helyben meghonosítani belőle valami újat, valami jót.

– Kit tart a professzorságához vezető úton szakmai mestereinek?
– Legelsőként édesapámat, aki emberként és mint orvos is zseniális volt. Ő itt végzett az egyetemen, 1956-ban, majd kikerült a Szülészeti Klinikára és körzeti orvos lett, de mindvégig megtartotta szakmai igényességét. A másik mesterem Molnár professzor volt, akitől nagyon sokat tanultam. Többek között a porosz rendszerezettséget, azt, hogy a betegellátás folyamatainak „átláthatónak, tudatosnak és tervezettnek” kell lenni. Fiatal orvosként zavaró volt ez a szigorú precizitás, de most visszagondolva látom, hogy igaza volt. Minél nagyobb rendet, átláthatóságot teremtesz egy munkahelyen, annál jobb lesz a kollégák hangulata, mert tudják a határaikat, és tisztában vannak azzal, hogy mit várnak el tőlük. Ez biztonságot ad és a biztonság sikerélményt. Gyógyítani pedig csak kiegyensúlyozottan lehet. Sokat tanultam vezetéstechnikát Csiba Lászlótól, amikor a főnököm volt, mielőtt megalakult az Aneszteziológiai Tanszék. Amit az aneszteziológiáról és az intenzív ellátásról tudni kell, azt Uray professzornőtől tanultam meg, aki szintén zseniális szellemiségű ember. Úgy tartom, hogy ő a „szakmai szülőanyám”.

– Beszéljünk egy kicsit az Augusztáról, hogyan került a programmal kapcsolatba?
– Csécsei György volt az Auguszta Centrum megbízottja és természetesnek tűnt, hogy egy központi műtőblokk, intenzívblokk kialakításában kikéri a tanácsomat. Éppen akkor érkeztem haza, mert egy félévet dolgoztam az AKH-ban Bécsben, az ottani aneszteziológiában. Elsősorban idegsebészeti aneszteziológiával foglalkoztam, de az általános aneszteziológiában is dolgoztam, és volt elképzelésem arról, hogy ezt hogyan kellene itt kialakítani, működtetni. Csécsei professzor szabad kezet adott az Auguszta intenzív ápolás felépítésének és a műszerezettségének kialakításában. Az anyagi keret adott volt, és az volt a cél, hogy egy európai uniós projekten belül magas színvonalú, komplex ellátás legyen az egyetemen. Fokozatos egyeztetésben alakult ki az az intenzív struktúra, amelyet a most intenzíveket tervezők mind jönnek megnézni. Az idő utólag engem igazolt, hogy ragaszkodtam egy- és kétágyas bokszosított intenzív kórtermekhez. Ez az elképzelés a közelmúltban, a H1N1-járvány idején is bizonyított, de a mindennapokban is előnyös, hiszen ha felbukkan egy MRSA-kórokozó, akkor el tudom különíteni az érintett betegeket, nem kell lezárnom a teljes intenzív osztályt, és karantén alá vonnom az összes beteget.

– Mennyi intenzív ágy áll rendelkezésre az Augusztában?
– A szívsebészetnek van egy 12 ágyas intenzíve, az idegsebészetnek pedig 8 ágya és a Sebészeti Intézethez tartozik 18 perioperatív-intenzív ágy. Ez utóbbi ágyak szolgálnak arra, hogy az összes perioperatív intenzív igényt ellássák. Ennek a struktúrának köszönhetően megszüntethettem a korábban minden klinikai pavilonban kialakított, kis betegforgalmú négyágyas intenzív osztályokat. Ilyen például az ortopédián, az urológián és a szülészet-nőgyógyászaton volt, de ezeket egyszerűen nem lehetett kihasználni, és a minimumfeltételek teljesítése is lehetetlen volt. Ezért amikor – nagy ritkán – előfordul egy szülészeti vagy nőgyógyászati szepszis, vagy az ortopédián valaki intenzív ellátást igényel, azokat a betegeket is itt fogadjuk és látjuk el.

– Hogyan fér bele a közélet ebbe a sok munkába?
– Ez nem közélet, hanem szakma, mert én szakmai munkának fogom fel a kollégiumi elnökséget.

– Korábban volt már kollégiumi elnök?
– Igen, az előző periódusban is kollégiumi elnök voltam, igaz akkor csak a saját szakmámban. Egyik kollégámmal, Molnár Zsolt professzorral 2006-ban kezdeményeztük, hogy dolgozzunk ki egy olyan fejlesztési koncepciót, amelyben megmutatnánk, hová kíván eljutni a szakma. Ezt az akkori szakmai kollégiummal véghezvittük. A munkaanyagban ugyan mára már sok minden nem aktuális, mert 2007-ben ágyszám- és struktúraváltozás történt. Ugyanakkor számos eleme még ma is vállalható, például a szakmai minimumfeltételek, vagy miként képzeljük el, hogy az aneszteziológia-finanszírozás függetleníthető legyen, és ne épüljön be a sebészi HBCS-be, továbbá igyekeztünk támpontot adni, hogy egy magánkórház is tudja kezelni, mennyi pénzt kell az aneszteziológusnak adni, attól függően, hogy milyen súlyosságú a betegség, vagy milyen kiterjedt a műtéti beavatkozás. A végén pedig vannak olyan stratégiai tervek is, amelyek arra vonatkoznak, hogy mit kellene még tenni ahhoz, hogy a szakma tovább fejlődhessen. Ilyen aktuális kérdés például tartós lélegeztetésért felelős központok létrehozása, otthonlélegeztetési program kidolgozása. Ez utóbbiak az aktív intenzív ágyakat kissé redukálnák, mert az országban számos helyen nem tudjuk az egyébként már intenzív ellátást nem igénylő, lélegeztetett beteget kiadni – ott viszont tartós ápolásban és lélegeztetésben részesülhetnek. Ez csak egy kiragadott példa a programban szereplő számos koncepcionális elképzelésből. Ezzel a fejlesztési koncepcióval – amit időközben négy miniszternek és egy államtitkárnak is bemutattunk – kilincseltünk: ha gondolják, készen állunk arra, hogy ezt „kibontsuk”.


Pályakép


Prof. dr. Fülesdi Béla 1961-ben született Debrecenben. Itt végzi el az orvosi egyetemet, majd 1992-ben neurológiából, 1995-ben aneszteziológiából és intenzív terápiából szerez szakvizsgát. 2006. szeptember 1-jétől egyetemi tanár, az orvostudományok doktora. 2002–2004 között vezetői menedzser akadémiát végez. Jelenleg a DE OEC klinikai centrumelnök-helyettese. Szócska Miklós államtitkár kérésére részt vesz a jogszabály-előkészítő bizottság munkájában, majd – szintén az államtitkár jelölése eredményeként – tagja lett az Aneszteziológia és Intenzív terápia Tagozatnak, végül pedig Szócska Miklós őt jelölte a 60 tagozatból álló új szakmai kollégium elnökének.

Ezek a cikkek is érdekelhetik