2017. szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz napja
Gyorshír Lapszemle Intézményrendszer Orvosszakma Kultúra WebOrvos
Itt jár:
Főoldal Egészségpolitika A betegség, a gyógyszerszedés stigmatizálja a roma betegeket

A betegség, a gyógyszerszedés stigmatizálja a roma betegeket

2015-05-30 08:05 Forrás: Orvosok Lapja -- Sándor Judit
379
Cikk küldése email-ben Cikk nyomtatása A A A


Megelőzni a roma betegek és az egészségügyi ellátók esetleges konfliktusait a kurzusok célja.

Nótár Ilona interkulturális kommunikációt tanít orvostanhallgatóknak, már végzett, akár régóta praktizáló orvosoknak is. A PAF, Az Emberibb Egészségügyért Közhasznú Alapítvány trénere, egyetemi óraadóként oda megy, ahová hívják, hogy a roma betegek és az egészségügyi dolgozók kommunikációját segítse. Hosszú út vezetett odáig, hogy saját, interkulturális kommunikációs tréningeket tartson, derül ki az Orvosok Lapja áprilisi számában megjelent, Nótár Ilonáról szóló cikkből.

Mélyszegénységből érkezett, szegregáltan, egy kisváros cigány utcájában nőtt fel. Hatalmas lemondások árán, végtelen szorgalommal az érettségi után egy teológiai főiskolán (Szent Pál Akadémia) szerzett tanári diplomát, majd szülésznőnek tanult a Semmelweis Egyetemen. Tényfeltáró újságíró volt a Roma Sajtóközpontban és a Polgárjogi Alapítványnál.

Veszélyeztetett terhesként sokat feküdt benn a szülészeten, s az ott tapasztaltak arra indították, hogy szülésznő legyen, ugyanis látta, mit kell átélniük azoknak a roma asszonyoknak, akik nem tudják megvásárolni a szolgáltatást – úgy gondolta, akkor tud a legtöbbet segíteni, ha szülésznő lesz.

Öt évig dolgozott szülészeten gyakornokként, s mint mondja, élete legnehezebb időszaka volt, nagyon sok megaláztatást szenvedett el az orvosoktól, egészségügyi dolgozóktól.

Több egyetemre jár óraadó tanárként, oda megy, ahová hívják, így például szakkollégiumokba, illetve facilitátor képzéseket tart ország szerte, kurzusokat orvostanhallgatóknak, végzett orvosoknak, egészségügyi szakembereknek. Angol-magyar nyelven adták ki a második, gender témájú könyvét, s igazából emberjogi aktivistának tartja magát.

Az óráin szinte nincsen frontális oktatás, nem hisz abban, hogy az önmagában hatékony lehet. A kurzusain szituációs helyzeteket beszélnek meg, olyan problémákat, amelyek rendre előfordulnak vagy előfordulhatnak az ellátás során. Azt mutatja meg, hogyan tudják jól kezelni a helyzeteket, hogy ne alakuljon ki konfliktus, de ha ki is alakul, ne váljon kezelhetetlenné. Ilona sokszor saját tapasztalatait osztja meg, és magát állítja pellengérre, ugyanakkor minden előadásában kiemeli, hogy a cigány közösség nem homogén, ezért nem állíthatja, hogy egy-egy hagyomány minden cigány család életére igaz, ilyen általánosításoktól tartózkodik.

A cigány betegek nagy részének nincs betegségtudata, s ha az orvos felírja a gyógyszert, és jobban lesz a roma beteg, akkor abbahagyja a készítmény szedését, mivel úgy gondolja, már nem beteg. A betegség, a gyógyszerszedés ugyanis stigmatizálja a roma betegeket a közösségben. A zártabb roma közösségekben a betegség veszélyezteti a csoport kohézióját, mert ha elveszítenek egy embert, gyengébbek lehetnek – mondja Ilona a beteg-együttműködés kapcsán. Hozzáteszi: a romák a betegséget nem egyénként, hanem közösségként élik meg. „Jaj, amikor már fáj a gyomrunk…", mondja például a gyomordaganatos feleségét kísérő férj. Tehát az erős összetartozás miatt az egész családra kihat a betegség. Meg kell érteni, hogy közösen kell kezelni a családot. Ehhez ismerni kell a családi hierarchiát, kit és hogyan kell megszólítani, és kivel kell kommunikálni.

Jellemző az is, hogy csoportosan érkeznek a beteget kísérve, s az ellátók nem értik, miért jönnek tucatnyian. Kérdés, lehet-e és ha igen, akkor hogyan lehet ennyi embert kezelni, motiválni, hogy mindkét fél számára sikeres legyen az orvos-beteg találkozás és a burn-out szindróma ne következzen be az egészségügyi dolgozók életében. Találkozott olyan orvossal is, aki úgy vélekedett, inkább többet megtesz a cigányoknak, mint a nem cigányoknak, mert fél tőlük. Ez a legrosszabb motiváció Ilona szerint. Jellemző ez a félelem, pedig sok esetben nincs valóságalapja, de tény: elcsúszik a kommunikáció, ami akár eljuthat az agresszióig is. A fájdalmat ugyanis összekötik a halállal, s arra következtetnek a hozzátartozójuk fájdalmából, hogy az haldoklik. Ha az orvos úgy reagál minderre, hogy kérem, velem ilyen hangon nem lehet beszélni, várjon a sorára, akkor abból súlyos konfliktus alakulhat ki. Ha viszont tudja értelmezni ezt a helyzetet, ismeri ezt a kulturális hátteret, a félelmeket, akkor jó eséllyel nem fog kialakulni a konfliktus az ellátás során.

Ezek a cikkek is érdekelhetik