Gyerekek esetében sokszor a szülők kezében a döntés és felelősség, hogy időben felismerjék gyermekük fogai szabályozásra szorulnak. Minél korábban elkezdjük, annál gyorsabban lehet túl rajta. A láthatatlan fogszabályozás gyerekek számára is könnyen használható és esztétikus megoldást kínál, hogy a csálé fogaik szépen sorba álljanak. Fontos, hogy kommunikáljunk a gyerek fogszabályozás folyamatáról, hiszen lányunk, vagy fiunk így könnyebben megértheti, hogy miért szükséges számára a láthatatlan fogszabályozás. Bár a tinédzser korú gyerekekkel sokszor nehéz szót érteni, de legyünk kitartóak. Szükséges megérteniük, hogy makacsságuk és ellenkezésük felnőtt korban megbosszulhatja magát. Lehet, hogy kellemetlennek érzik és félnek, hogy osztálytársaik, barátaik majd viccelődni fognak velük. A gyerek fogszabályozás felépíthető nagyon pozitívan is, próbáljuk hangsúlyozni az előnyeit, hogy ne tartson tőle. Ebben a korban sokkal érzékenyebben is reagálnak a fiatalok. Legyünk támogatóak, és hallgassuk meg őket. Tájékozódjunk a közelünkben található fogászatokról és olyan orvost válaszunk, aki ért a gyerek fogszabályozáshoz, és akit a gyermekünk is szimpatikusnak tart, így szívesebben jár majd el a kontroll vizsgálatokra is.